Női kézi-vb: az IHF azonnali hatállyal felfüggesztette Rasmussent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 14:59
null
Kim Rasmussent felfüggesztette az IHF (Fotó: Kovács Anikó)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) pénteki közleményében már jelezte, hogy a nemzetközi szövetség fegyelmi eljárás alá vonta női válogatottunk szövetségi kapitányát, Kim Rasmussent. Az IHF azóta szintén hírt adott az ügyről, melyből kiderült, hogy a végrehajtó bizottság december 10-i ülésén azonnali hatállyal felfüggesztette a dán edzőt, és eltiltotta minden kézilabdával kapcsolatos tevékenységtől, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt.

Az ok, hogy a románoktól elszenvedett vereséget követő sajtótájékoztatón „sportszerűtlenül viselkedett és nem megfelelő nyelvezet használt”.

Mint ismert, a mieink 26–24-re vezettek a románok elleni, továbbjutásról döntő csoportmérkőzésen, amikor Rasmussen két percet kapott, ezután egyenlítettek a románok, majd Cristina Neagu nyolc másodperccel a vége előtt hetesből megszerezte a győztes gólt. A dán szakember a meccs után úgy fogalmazott, „személyes támadást intéztek ellene”, de olyan mondatok is elhangzottak, mint hogy „Ha valaki rossz ítélkezést szeretne látni, meg kell neki mutatni ezt a meccset” vagy az, hogy „Lehet, most hazamennek, és boldogok lesznek attól, hogy kicsesztek velem.”

A vizsgálatot az etikai bizottság folytatja le, és szükség esetén dönt a további szankciókról. Ha eltiltják Rasmussent, fennáll a veszélye, hogy nem lehet ott a kispadon a márciusi olimpiai selejtezőn, már ha az MKSZ egyáltalán vele képzeli el a folytatást.

Az ügyvédemmel átnézzük az ügyet, és további információra várok az IHF-től is, de az első reakcióm az, ez egy szigorú büntetés azért, mert azt mondtam, »I got fucked«” – reagált Rasmussen SMS-ben a dán Tv2 megkeresésére.

Természetesen bocsánatot kérek a szóhasználatért. Ennek nem kellett volna megtörténnie, és nem is fog újra, de elég nagy káosz volt a meccsen történtek miatt, a végeredmény teljesen letaglózott, és tíz másodpercre elvesztettem az önuralmamat” – tette hozzá a magyar kapitány. Bővebb reakciót itt olvashatnak a szakembertől!

Rasmussen sajtótájékoztatója, amiért a fegyelmi indult

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik