Női kézi-vb: A motivációval nincs gond, okosan kell játszanunk – Tomori

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.11.21. 09:35
Rendkívül fiatal csapattal vág neki a magyar női kézilabda-válogatott a november 30-án kezdődő világbajnokságnak. Az eseményt felvezető hétfői sajtótájékoztatón Kovacsics Anikó elárulta, nem is tudja, mikor várt legutóbb annyira világversenyt, mint az idei, olimpiai kvalifikációs vb-t. Az NSO Tv-nek is beszélt a várakozásairól, míg Tomori Zsuzsanna a fiatal csapat erényeit emelte ki. 



„Ezt érzem a többieken is,
már a felkészülés előtt beszéltem több csapattársammal, és egyértelműen mindenki nagyon várja
mondta a 24 év átlagéletkorú válogatott csapatkapitánya. – Már a tavalyi Eb-n is fiatal csapattal vettünk részt, és nekem olyan jó emlékeim vannak arról a világeseményről, hogy ezért várom ezt most annyira. Nagyon pozitív vagyok, elindultunk felfelé, és szerintem ezen az úton megyünk tovább.”


„Ezt érzem a többieken is,
már a felkészülés előtt beszéltem több csapattársammal, és egyértelműen mindenki nagyon várja
mondta a 24 év átlagéletkorú válogatott csapatkapitánya. – Már a tavalyi Eb-n is fiatal csapattal vettünk részt, és nekem olyan jó emlékeim vannak arról a világeseményről, hogy ezért várom ezt most annyira. Nagyon pozitív vagyok, elindultunk felfelé, és szerintem ezen az úton megyünk tovább.”

Tomori Zsuzsanna térdproblémái miatt legutóbb 2015-ben vett részt világversenyen, a japán vb-re egészségesen, jó formában készül. Emellett ő is pozitív érzésekkel tekint az előttük álló viadalra.

„Egy hónap nagyon hosszú idő, biztos lesznek mélypontok, de ezeket fogjuk tudni kezelni mondta a balátlövő. – Nagyon jó társaság alakult ki, mindenki karakán a csapatban, figyelünk a másikra, húzzuk felfelé, ha egy kicsit lent van. Mindenki meg szeretné mutatni a világbajnokságon, hogy milyen jó játékos, s minél előkelőbb helyen végezni. Úgyhogy a motivációval nincs problémánk. Okosan kell játszanunk, hiszen – ahogy Kim Rasmussen is elmondta – nüanszokon múlhat, milyen helyezést érünk el a csoportban, tovább tudunk-e menni a középdöntőbe. De ha minden klappolni fog, és kicsi szerencsénk is lesz, akkor ebből még egy nagyon-nagyon jó eredmény is lehet.”

Videónkban beszélnek a vb előtti felkészülési tornáról, a Szöul-kupáról, valamint a Kazahsztán elleni nyitó meccs is szóba kerül.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A VB-RE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők:Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők:Kiss Nikolett (Érd), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (DVSC Schaeffler)
Irányítók:Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók:Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők:Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Balszélsők:Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány:Kim Rasmussen
Edző:Siti Beáta
Kapusedző:Bakos István

A SZÖUL-KUPA PROGRAMJA (magyar idő szerint)
November 22., péntek
8.10:Oroszország–Magyarország
10.00:Dél-Korea–Szerbia
November 23., szombat
8.10:
Szerbia–Oroszország
10.00:Dél-Korea–Magyarország
November 25., hétfő

8.10:
Magyarország–Szerbia
10.00:Dél-Korea–Oroszország

NŐI KÉZILABDA-VB (2019. november 30. – december 15., Kumamoto, Japán)
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Kumamoto):Kuba, Angola, Szlovénia, Norvégia, Hollandia, Szerbia
B-csoport (Jamaga, Kumamoto):Ausztrália, Brazília, Dél-Korea, Dánia, Franciaország, Németország
C-csoport (Jacusiro, Kumamoto):Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Románia, Montenegró
D-csoport (Kumamoto):Kongói DK, Argentína, Kína, Svédország, Oroszország, Japán

A magyar válogatott csoportmérkőzései (magyar idő szerint)
November 30., szombat, 10.00:
Magyarország–Kazahsztán (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 1., vasárnap, 10.00:Spanyolország–Magyarország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 3., kedd, 7.00:Magyarország–Montenegró (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 4., szerda: 11.00:Magyarország–Szenegál (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 6. péntek, 11.00:Románia–Magyarország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában. Amennyiben kvótával már rendelkező csapat a 27. hely között végez, a selejtezős részvételi lehetőségek a világbajnoki rangsor további válogatottjaira szállnak át.

A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon (Kumamoto): december 8., 10., 11.
Elődöntők, az 5. helyért, a 7. helyért (Kumamoto): december 13.

Döntő, a 3. helyért (Kumamoto): december 15.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik