Női kézi: újra munkába állhatnak a koronavírusból felgyógyult váciak

Vágólapra másolva!
2020.07.19. 10:06
null
Hétfőtől a felgyógyult játékosokkal kiegészülő felnőttkertet is munkához lát (Fotó: Váci NKSE)
A Váci NKSE női kézilabdacsapatánál a jövő héttől a koronavírus-fertőzésből felgyógyuló játékosok is munkába állnak, a kieső hetek azonban nagyon fognak hiányozni a felkészülésből.

Mint korábban megírtuk, a csapat tíz játékosa is pozitív teszteredményt adott, így június végén felfüggesztették a közös edzéseket. A klub honlapján kiadott helyzetjelentés szerint a kényszerszünet után július 13-tól fokozatosan újraindultak az edzések. Július 20-ig először a folyamatosan negatív teszteredménnyel rendelkező játékosok kezdték el az tréningeket, majd hétfőtől – mivel a kardiológiai vizsgálatokon mindent rendben találtak az orvosok – a korábban Covid–19-fertőzésen áteső kézilabdázókkal kiegészülő felnőttkeret is munkához lát.

A tréningeket csak az orvosok által fokozatosan előírt terhelést betartva lehet megkezdeni, a beszámoló hozzáteszi, hogy a felkészülésből a tervezetthez képest kiesett három hét nagyon fog hiányozni a bajnokság elején. Egyedül Bálint Anna nem lesz ott hétfőn, őt még Erdélyben kezelik, és további vizsgálatok várnak rá.

A játékoskeretben is történtek változások: a beálló Paróczy Sára kölcsönben máshol folytatja, míg az átlövő Káldy Lilivel szerződést bontott az egyesület. A Vác közben sikeresen benyújtotta nevezését az EHF-kupát váltó Európa-ligára. Újdonság, hogy júliustól az egyesület felel a váci férfi kézilabda-utánpótlás neveléséért is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik