Női kézi: Türelmes vagyok a tehetségekkel – Kim Rasmussen

Vágólapra másolva!
2019.09.24. 12:11
Noha a héten a Litvánia és az Olaszország elleni Eb-selejtezőn kell bizonyítania, a magyar női kézilabda-válogatott célkeresztjében már a világbajnokság is ott van.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

Hatvanhét nap van hátra az év legfontosabb női kézilabdás eseménye, a Japánban rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságig, amely alapjaiban határozhatja meg a hazai női szakág jövőjét – ezen a héten azonban még a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjében várnak feladatok a magyar nemzeti csapatra.

HIBA NÉLKÜL NINCS FEJLŐDÉS

– Elégedett volt a teszttel és az edzéssel?
– Mindig elégedett vagyok a lányokkal – válaszolta Kim Rasmussen, a női válogatott szövetségi kapitánya. – Ha jól és keményen dolgoznak, és ha belenézek a szemükbe, látom, hogy fejlődni akarnak és minél jobb játékossá válni, akkor nem aggódom, ha éppen kihagynak egy-egy helyzetet – most is így volt. Fontos ez az időszak, hiszen a vébéfelkészülés előtt már csak ezen a héten gyűlhettünk össze a teljes kerettel, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a taktikára és a játékrendszerünkre. Nagyon sok fiatal játékosunk van, ezért is gyakorolunk sokat és segítjük egymást, hogy mindenki tudja, mit kell játszania és komfortosan mozogjon a rendszerünkben. Egyszerre nagyon jó és nehéz is segíteni a fiatalokat.

– Ehhez nyilván kellő türelem is szükséges.
– Türelmes vagyok a tehetségekkel, akiknek a fejlődéshez arra is szükségük van, hogy hibázzanak. Hibák nélkül nincs előrelépés, nem fejlődhetsz sem emberként, sem játékosként. Természetesen remélhetőleg egyre kevesebbet rontanak a meccseken, és ezek az edzések is azt szolgálják, hogy javítsuk a hibákat, amelyekből mindenkinek tanulnia kell, mert így léphetnek előre mentálisan is.

– Mi a cél az e heti két Európa-bajnoki selejtezőn?
– Nyernünk kell. Emellett lényeges, hogy csapatként, együtt fejlődjünk tovább, illetve hogy a fiatal kerettagok, akik közül sokan kevesebb mint öt találkozón léptek pályára a válogatottban eddig, további meccsrutint szerezzenek a nemzeti csapatban.

A Litvánia elleni szerdai, érdi, illetve az Olaszország elleni vasárnapi, idegenbeli mérkőzésen az egyaránt papírformának számító győzelem megszerzése mellett a közelgő vb-nek és a tokiói olimpiára való kijutásnak is ott kell lebegnie a szemek előtt, mert csakis így épülhet fel és állhat össze a csapat a közelgő, a mostani selejtezős kihívásokhoz képest sokkal rázósabb megméretésekre.

Ennek szellemében koncentrált, feszes és kemény edzéssel hangolt a közelgő tétmeccsekre a keret hétfő délelőtt Budaörsön. Miközben negyed tízkor a sportkomplexum uszodájában a helyi lakosok, hölgyek és urak békésen szelték a habokat, az épület másik fertályában, a pályán már javában zajlott a válogatott játékosok fizikai felmérője. A tesztek digitális adatait azonnal hatalmas tévé képernyőjére vetítették a szakmai stáb tagjai, így a kerettagok a másfél órás labdás tréning alatt is első kézből szembesülhettek a számokkal.

„Utolsó perc!”

„Fél perc!”

„Húsz!”

Számolt vissza az elmaradhatatlan, megunhatatlan és a szokott nagy intenzitással és hévvel teljesített kétlabdás bemelegítő foci végén Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

„Csajok, gyertek ide!” – folytatta gyakorlatilag tökéletes kiejtéssel a dán szakember, aki láthatóan és főleg hallhatóan a korábbiakhoz képest egyre több és egyre jobban kiejtett magyar szóval igyekszik dirigálni a válogatottat. A kapitány a két héttel ezelőtt kiadott 21 tagú keretbe utólag behívta a Debrecen 22 éves beállóját, Bordás Rékát, illetve hétfőn a Vác junior-világbajnok irányítóját, Lakatos Ritát is – vele együtt így már hét U20-as világbajnok tagja a csapatnak –, mivel Tóth Gabriella szereplése betegség miatt kérdésessé vált. A nemzeti együttes amúgy szó szerint ünnepi hangulatban kezdhetett neki a munkának, hiszen Kim Rasmussennek és Bíró Blankának vasárnap, Tóth Gabriellának és a másodedző Siti Beátának hétfőn volt a születésnapja.

A hangulatra sem lehetett panasz
A hangulatra sem lehetett panasz

BORDÁS Réka, a válogatott beállója: „Nagyon jól érzem magam a keretben, örülök, hogy itt lehetek. Nem számítottam a meghívóra, meglepődtem, de jólesett, hogy velem is számol Kim Rasmussen, aki szeretné, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. A lehető legjobbamat szeretném nyújtani, igyekszem magam felpörgetni erre a szintre.”

KAZAI Anita, a válogatott balszélsője: „Papíron mi vagyunk a két Eb-selejtező esélyese, de ennek van nehézsége is – nehogy beleessünk abba a hibába, hogy jaj, de könnyű dolgunk lesz, aztán fordítva sül el a fegyver… Nem állhatunk neki könnyelműen. Arra kell felhasználnunk ezeket a meccseket, hogy a mostani felállásban is kihozzunk magunkból mindent. Az ellenfeleinkre kell erőltetnünk a játékunkat, és védekezésben, illetve támadásban is jó gyakorlást jelenthet a litvánok és az olaszok elleni mérkőzés.”

A sűrű klubidény miatt nem sok idő van a gyakorlásra, de a válogatott jól láthatóan igyekezett hatékonyan tölteni a hétfői edzést, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát a támadási és védekezési variációk gyakorlása során, sőt, olykor talán túl nagy hévvel is: Kopecz Barbara szája az egyik összecsapásnál megsérült, a békéscsabai átlövő vérző sebét gyorsan el is látta az orvosi stáb.

„Kétkapu. Játsszunk! Öt perc, játszunk normál kézilabda” – adta ki az ukázt a tréning utolsó szakasza előtt a kapitány, aki az idő leteltekor, a játékmegszakítások között higgadtan adott további instrukciókat, illetve felhívta a figyelmet a hibákra, jelezve, hogy bár az előzetes erőviszonyok alapján szerényebb képességű riválisokkal találkozik a magyar garnitúra a héten, egyik tétmeccset sem vehetik félvállról.

Rasmussen magyar szótárából gyakran elővette a „fontos” szót – ne legyen kétségünk, a két Eb-selejtező a vb miatt is nagyon fontos lesz.

Rasmussen türelmes a fiatal játékosokkal
Rasmussen türelmes a fiatal játékosokkal

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO KC), Triffa Ágnes (DVSC Schaeffler)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Lukács Viktória (FTC)
Jobbátlövők: Hámori Konszuéla (Váci NKSE), Kiss Nikolett (Érd), Klujber Katrin (FTC), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC), Lakatos Rita (Vác), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók:
Bordás Réka (DVSC), Pásztor Noémi (FTC), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövők: Háfra Noémi, Klivinyi Kinga (mindkettő FTC), Kopecz Barbara (EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Márton Gréta, Schatzl Nadine (mindkettő FTC)

EB-SELEJTEZŐ, 2. CSOPORT
1. FORDULÓ

Szeptember 25., szerda
18:00: Montenegró–Olaszország
19:00: Magyarország–Litvánia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n
2. FORDULÓ
Szeptember 29., vasárnap
15:00: Litvánia–Montenegró
17:00: Olaszország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n

A csoport első két helyezettje jut ki a 2020 decemberében Dániában és Norvégiában rendezendő Európa-bajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik