Női kézi: Sopronyi rossz hírt kapott, gyors váltás jött

Vágólapra másolva!
2015.08.01. 16:45
null
Sopronyinak fel kell hagynia a játékkal (Fotó: NS-archív)
Porckorongsérve után hiába készült a visszatérésre Sopronyi Anett, a DVSC női kézilabdacsapatának átlövője, a kontrollvizsgálatok után rossz hírt kapott: nem folytathatja a játékot.

„Először nagyon elkeseredtem, aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tovább. Első körben azt gondoltam, hogy rossz a hír, de mivel nem volt fájdalmam, az is bevillant, hogy hátha még tudom folytatni. De a porckorongsérv nem játék, s ez döntött amellett, hogy be kell fejeznem a kézilabdát" – mondta Sopronyi Anett a dvsckezilabda.hu-nak.

A jobbátlövő elkezdte az alapozást a Lokival, ott volt a balmazújvárosi edzőtáborban is, és a jövőben sem szakad el a klubtól.

„A vezetőséggel már az első alkalommal beszélgettünk arról, hogy nagyon sok dolog van a kft.-nél, amiben tudnék segíteni. Akkor azonban még a kézilabda járt a fejemben, csak arra koncentráltam. Még két évet játszottam volna, de így nem lenne értelme még jobban sanyargatnom magam, hogy minden rossz mozdulatnál arra gondoljak, most jött elő..." – folytatta a 28 éves Sopronyi, aki külföldön volt a spanyol Itxako Navarra és a szerb Zajecsar játékosa is, mielőtt hazatért a DVSC-hez.

„Örültem neki, hogy van feladat, hiszen ha van ideje az embernek, akkor kavarognak a fejében a gondolatok, rágja magát. Nekem erre hála Istennek nem jutott időm. A munkaköröm hivatalos elnevezése sportmunkatárs. Segítek a szponzorokkal való kapcsolattartásban, az orvosi háttérstábbal való kommunikációban, a csapat arculatának kialakításában, a meccsek körüli teendőkben s mindenben, ahol szükség van a menedzsmentben a segítségre" – avatott be jövőbeli teendőibe a visszavonuló játékos, akinek nincs hiányérzete pályafutása kapcsán, csak ezt a két évet sajnálja...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik