Női kézi: Rossz érzésekkel gondolok vissza az előző idényre – Kobetic

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 10:09
Legyőzhető-e a Győr a Siófok számára a következő idényben? – többek között erre a kérdésre is válaszolt az NSO Tv-nek a Balaton-parti csapat két alapembere, Szikora Melinda és a pályafutása folytatása mellett döntő Andrea Kobetic. 

Lezárta a múltat és az előtte álló feladatokra koncentrál a Siófok női kézilabdacsapata – ebben az előző idényben kiválóan védő Szikora Melinda és a még egy évet vállaló Andrea Kobetic is egyetértett.

„Rossz érzésekkel gondolok vissza a mögöttünk hagyott évadra amiatt, ahogyan az véget ért mondta az NSO Tv-nek a horvát klasszis, aki rengeteget gondolkozott a koronavírus miatti karantén alatt, hogy kitartson-e a döntése mellett, miszerint abbahagyja a kézilabdát. Aztán – mint ismert – még egy évet vállalt, nem akarta lezárni a karrierjét egy félbeszakadt, majd törölt idénnyel. – Boldog vagyok, hogy így döntöttem. Amikor visszajöttem ide,selkezdtük a felkészülést, tudtam, hogy ezt kellett tennem.”

Szikora Melinda abba is beavatott minket, hogy mivel teltek a felkészülés első napjai, valamint arról is beszélt, hogy az újonnan érkező játékosokkal még erősebbé vált az EHF-kupagyőztes együttes kerete. S ez arra predesztinálja őket, hogy még jobb eredményeket érjenek el, mint korábban. De vajon képesek lesznek felvenni a versenyt a világklasszisokkal felálló Győrrel szemben a bajnoki címért?

Videónkból ez is kiderül!

NÉZZE MEG A TÓTH GABRIELLÁVAL KÉSZÜLT INTERJÚNKAT IS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik