Női kézi: Remélem, többé nem kell ilyet átélnünk – Oftedal

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2020.07.18. 10:50
null
Silje Solberg szerint az ETO-nak nagy erőssége, hogy három remek kapusa is van (Fotó: Török Attila)
Az újonnan érkező Silje Solberg szerint az ETO a legjobb női csapat, míg honfitársa, Stine Oftedal úgy érzi, a következő idényben is eredményesek lesznek.

 

Sokatmondó volt Danyi Gábor megjegyzése. A bajnoki, Magyar Kupa- és Bajnokok Ligája-címvédő Győr női kézilabdacsapatának edzője a hét elején az egyik edzés előtt úgy jellemezte az ETO új kapusát, Silje Solberget, hogy tipikusan olyan norvég játékos, akitől bármit is kérnek, magas szinten teljesíti. Na meg:   „Hátrafelé is lefut egy maratonit, miközben mosolyog.”

A 30 éves, világbajnoki arany- és ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok skandináv kapus korábban megfordult a dán Holstebro és a francia Issy-Paris együttesében, mielőtt 2018 nyarán Siófokra szerződött, ahonnan most nyáron költözött tovább Győrbe – érdekesség, hogy Dániában, Franciaországban és a Balaton partján is két évet húzott le. Solberg kétségtelenül ott van a világ legjobb női kapusai között, csakúgy, mint a szintén új szerzemény, a francia Metztől igazolt 26 éves, olimpiai 2., Eb-győztes Laura Glauser és honfitársa, az immár nemcsak játékosként, hanem a szakmai stáb tagjaként, kapusedzőként is erősítő, 34 éves Amandine Leynaud. Meglehet, kissé kitekert hasonlat, de elnézve a győri kapusállományt, az embernek olyan érzése támadhat, mintha a Bayern München, az FC Barcelona vagy éppen a Real Madrid a következő idénytől a Manuel Neuer, Marc-André ter Stegen, Thibaut Courtois kapustrióval menne bele a küzdelmekbe. Mondhatni, a bőség zavara.

„Nagy erősségünk, hogy három remek kapus is van a keretben – emelte ki Solberg. – Emberileg is nagyon jó személyiségek, jól tudunk együtt dolgozni, így könnyebben meg tudjuk találni a kellő egyensúlyt ezen a poszton. Mind a hárman nagy harcosok vagyunk, mindent elkövetünk, hogy jó teljesítménnyel segítsük a klubot. A Győr a legjobb női együttes Európában, a csapatot és a klubot körülvevő győztes mentalitás, a professzionális körülmények, a jó és erős csapatszellem révén – ennek köszönhető, hogy évek óta a csúcson van. Én is trófeákat szeretnék nyerni, ezért, és az új kihívások miatt igazoltam ide.”

Solberg elmondta, furcsa érzés lesz visszatérnie a siófoki csarnokba és korábbi csapattársai ellen pályára lépni, ugyanakkor az első viszontlátásra nem kell őszig várnia, mivel a tervek szerint a győriek augusztus 21-én éppen az SKC-t fogadják felkészülési mérkőzésen.

„A felkészüléssel lépésről lépésre haladunk, egyre jobbak vagyunk, fizikailag kiváló állapotban van minden játékosunk, noha sok volt a kihagyás az elmúlt hónapokban  –folytatta Solberg.  – Nagyszerűek az edzések, Danyi Gábor külön figyelmet fordít a kapusokra, és a csapattársak is nagyon kedvesek, mindenki barátságos, jól érzem magam. Jó helyzetben vagyunk, mert a tréningeken sok a lövőgyakorlat, ami sok segítséget jelent nekünk, kapusoknak. Könnyen megy a beilleszkedés, a lányok nagy többségét már ismertem.”

Noha egy másik északi klasszis kapus, Kari Aalvik Grimbsö az előző, idő előtt befejezettnek nyilvánított idény után visszavonult, és hazatért (a Byasen Trondheim kapusedzője lett), Solberg érkezésével továbbra is öt norvég válogatott erősíti az ETO-t. Solberg leszögezte, külön öröm, hogy mellette négy további norvég, Stine Oftedal, Amanda Kurtovic, Kari Brattset és Veronica Kristiansen is tagja a keretnek, de nem a honfitársak miatt szerződött a Rába partjára, hanem mert bombaerős csapat tagja lehet.

Stine Oftedal úgy véli, már ősszel sok örömet szerezhetnek a győri drukkereknek (Fotó: Török Attila)
Stine Oftedal úgy véli, már ősszel sok örömet szerezhetnek a győri drukkereknek (Fotó: Török Attila)

 

Oftedal (aki korábban már Párizsban is volt Solberg klubtársa) három éve tudja, milyen egy erős együttes tagjának lenni: az irányító szerint nagyon jó volt visszatérni és végre elkezdeni a munkát.

„Mindannyiunknak különös és furcsa volt az elmúlt néhány hónap, de remélem, többé nem kell ilyet átélnünk  –tekintett vissza a koronavírus-járvánnyal terhelt utóbbi négy hónapra a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Oftedal. – Ugyanakkor volt jó oldala is az eltelt időszaknak, hiszen sokat lehettünk a családunkkal, szellemileg és fizikailag is feltöltődhettünk, pihenhettünk. De most már végre újra a kézilabdára koncentrálhatunk.”

Oftedal elmondta, jól telt a június végi, első balatoni edzőtáboruk, bár kezdésként azért megterhelő volt, hiszen hosszú ideig nem fogtak labdát, nem gyakoroltak bizonyos mozgásokat, speciális mozdulatokat – viszont az ETO jövő vasárnaptól újabb egy hétre visszatér a Nemzeti Kézilabda Akadémia balatonboglári edzőközpontjába.

„Azt láttam a többieken is, hogy jó állapotban vannak, felkészülten vártuk és kezdtük az alapozást, és az elmúlt hetekben is jól dolgoztunk  –   így Oftedal. – Jók leszünk a következő idényben, hasonlóan erősnek látom a csapatot, mint az elmúlt években. Remélem, továbbra is kemények, harcosak leszünk, és hozni tudjuk a rohanós, gyors játékunkat. A Bajnokok Ligájában megváltozott a csoportkör lebonyolítása, húzós menet lesz, több és keményebb mérkőzés vár ránk. Fontos, hogy élvezzük ki a sok kőkemény csata pillanatait. Ha elkerülnek minket a sérülések, és a megszokott módon jól felkészülünk mindenkiből, sok örömet szerezhetünk már az ősszel is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik