Női kézi: Pálinger szerint a sértettség beszél Rasmussenből

Vágólapra másolva!
2020.01.14. 13:09
null
Pálinger Katalin szerint csak a sértettség beszél Rasmussenből (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Kézilabda-szövetség női szakágért felelős alelnöke, Pálinger Katalin szerint az elnökségnek nem volt más választása, mint meneszteni Kim Rasmussent a női válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, a dán edzőből pedig csak a sértettség beszél.

Mint ismert, a magyar válogatott csak a 14. helyen végzett a decemberi világbajnokságon, ám a későbbi eredmények számunkra kedvező alakulása révén, a 2018-as Eb-helyezésünknek köszönhetően kijutottunk az olimpiai selejtezőre. Ott azonban már nem Kim Rasmussen fogja vezetni a válogatottat, miután a magyar szövetség elnöksége menesztette. A döntésben szerepet játszott, hogy a román meccs után rendezett kirohanása miatt a nemzetközi szövetség (IHF) azonnali hatállyal felfüggesztette, így a szövetség lépéskényszerbe került, és nem tarthatta bizonytalanságban a csapatot a fontos mérkőzések előtt.

Rasmussen az M4 Sportnak adott interjúban csalódottan beszélt arról, hogy nem fejezhette be a megkezdett munkát, és nehezményezte, hogy senki sem kereste a vb után sem őt, sem Siti Bea másodedzőt.

Páliner Katalin ezt határozottan cáfolta a csatorna hétfő esti kézilabdás magazinjában: „Nem igaz, hogy nem kereste senki őt a világbajnokság után, én egyből két és fél órás személyes megbeszélést folytattam, ahol a vb minden apró részletét kiveséztük, majd az elnökségi ülésen is meghallgattuk a beszámolóját és komoly kérdésekkel állítottuk szembe.”

„A sértettség beszél belőle. Ő mindig pozitívan beszélt a szövetségről, minden támogatást megkapott, a klubok részéről is pozitív előrelépés történt a válogatott ügyében. Nyilván csalódott amiatt, hogy milyen helyzetbe került, de még ha igazságtalan is az IHF döntése, nekünk akkor is olyan felelős döntést kellett hoznunk, ami a csapatot helyezi előtérbe. Neki is elmondtam, hogy talán ott hibázta a legnagyobbat, hogy a román meccsen magát a csapat elé helyezte. Még ha túlzó is az IHF döntése, nekünk az alapján kellett döntést hoznunk, hogy mi a legjobb a csapatnak. A bizonytalanságnál minden jobb, ezért hoztuk meg ezt a döntést” – reagált a magyar szövetség alelnöke, hozzátéve, hogy Siti Bea szerződése nem szűnt meg, mint ahogy a többi stábtagé sem.

Pálinger nem szeretne sokat változtatni, de természetesen az új kapitányok majd elmondják, kikkel szeretnének együtt dolgozni. Mint ismert, a tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr szakembere, Danyi Gábor, valamint a Ferencváros vezetőedzője, Elek Gábor együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20–22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön. A magyar válogatott ellenfele Szerbia, Kína és Oroszország lesz Győrben, az első két helyezett indulhat a nyári tokiói játékokon.

Pálinger úgy nyilatkozott, hogy csütörtökön vagy pénteken születhet meg a hivatalos döntés a kinevezésükről. Egyelőre csak erre az öt találkozóra koncentrálnak, bár nyilván megvan az elképzelése arról, mi lehetne a végleges megoldás a posztra. A szóba jöhető jelöltek között természetesen ott van a juniorokkal világ- és Európa-bajnokságot nyerő, jelenleg az MTK-t irányító Golovin Vlagyimir is, akit azonban Pálinger egyelőre nem dobna mély vízbe, hagyná napi szinten dolgozni.

Kérdésre válaszolva Pálinger elárulta, Rasmussen kérése volt, hogy még a világbajnokság előtt hosszabbítsák meg a szerződését, ami méltányolható volt. „Olyan opcionális hosszabbításba mentünk bele, amibe komoly eredményességi záradékokat tettünk. Benne volt annak a lehetősége, hogy ha itt nagyon jó eredmény van, akkor hosszú távon tervezünk Kim Rasmussennel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik