Női kézi: nem sürgeti magát a Győri ETO jobbátlövője

– Számolta, mennyi idő után tért vissza?
– Hogyne, majdnem egy év telt el a sérülés óta! – válaszolta Amanda Kurtovic, a Győri Audi ETO 28 éves norvég jobbátlövője, aki tavaly novemberben szenvedett keresztszalag-szakadást a válogatottban, ami után csak a legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzésen állt be egy büntetőre, hogy aztán pénteken, a Dunaújváros elleni bajnokin már játsszon hét percet.

– Jól érezte magát a pályán?
– Furcsa volt, hiszen egészen más edzeni és más mérkőzésen szerepelni. A társaim figyelnek rám a tréningeken, nem hajszolnak túl, ugyanakkor a meccsen mindenki győzni akar, az ellenfél nem azzal foglalkozik, mi történt velem korábban, milyen sérülésem volt, hol tartok a rehabilitációval – mindenkit visz az adrenalin. Összességében jó érzésekkel jöttem le a pályáról, nagyon fontos volt, hogy végre élesben játszottam.

– A BL-ben értékesített hetese utáni mosoly mutatta, mennyire nehéz időszakot zár le. Milyen utat járt be?
– Nagyon hosszú volt, de az elejétől a végéig azért dolgoztam, hogy ugyanaz az Amanda Kurtovic lehessek, aki korábban voltam, azaz egészséges. Ehhez még kell idő, az elkövetkező két hónapnak az lesz a feladata, hogy teljes biztonságban érezzem magam a pályán a játékhelyzetekben, hogy semmitől se féljek.

– Egy pillanatra sem kételkedett a visszatérés sikerében?
– A korábbi sérüléseim alatt megedződtem már, tudtam, semmi mást nem kell tennem, csak azt végrehajtani, amit előírnak a szakemberek. Ha sietek, vagy nem úgy dolgozom, ahogyan kell, akkor nagyobb az esélye az újabb sérülésnek – ilyen szempontból a visszatérés utáni első három hónap a legveszélyesebb. Pontosan megterveztük a rehabilitációt, és minden lépését követtem, ez magabiztosságot ad.

– Azért majdnem egy év hosszú idő. Voltak mélypontjai?
– Nyilván sosem egyszerű, olykor nehéznek tűnt a felépülés. Ugyanakkor több kézilabdázót is láttam hasonló térdsérülés után visszatérni, még jobb állapotban is, mint amilyenben előtte volt – nekem ugyanez a célom. Igazából fejben dől el: ha mentálisan nem vagy rendben, ha kételkedsz, akkor a tested sem engedelmeskedik. Ugyanazok a motivációm, a céljaim, ezért szemernyi kétség sem volt bennem. Persze továbbra is türelmesnek kell lennem, hiszen nem az első meg a második meccsen játszom majd ismét úgy, ahogy fénykoromban. Azt szeretném, ha karácsony után már én is minél többet hozzá tudjak tenni a csapat játékához.

– Nehezebb volt úgy beilleszkedni a Győrbe, hogy sérülten érkezett?
– Az lett volna az ideális, ha egészséges vagyok, és az első perctől azt a munkát tudom végezni, amit a többiek. Ugyanakkor a lányok végig készségesek voltak, jó a hangulat, ez tényleg csapat, amelynek az első pillanattól a tagja lettem.

– Szakmailag is? Elsajátította a taktikát?
– Azzal sem volt gond, hiszen egyrészt minden mérkőzést és edzést végignéztem, másrészt a szakemberek is sokat segítettek.

– Korábban arról beszélt, kezdetben amolyan megfigyelő, amikor új klubba érkezik. Milyen megállapításokra jutott?
– Fontos, hogy mindenütt megtaláld a közös hangot, ez pedig tényleg gyorsan sikerült. Mindenkivel lehet beszélgetni, és segítünk egymásnak, amiben csak kell. Látszik, hogy az összes játékos ugyanolyan fontos: bő a keret, mindenki sokat játszik, ám próbálják elosztani a terheket. Az a lényeges, hogy amikor már a régi önmagam leszek, vegyem ki a részem a feladatokból, annyira, amennyire az együttes érdeke megkívánja.

– Az ideigazolása után úgy fogalmazott: mindent meg akar nyerni a Győrrel.
– Azóta sem változtak a terveim. Egyénileg is szeretnék fejlődni, jobb kézilabdázóvá válni, ugyanakkor a legfontosabb, hogy csapatként győzzünk – az összes sorozatban.

– És miként viseli, hogy novemberben ismét ön nélkül kezdődik el egy válogatott-világesemény?
– Képzelheti, mennyire nehezen… Ha minden úgy alakulna, ahogyan megálmodtam, én is a norvég válogatott tagja lennék, de a rehabilitáció szempontjából túl gyorsan következik a világbajnokság, kockázatos lenne szerepelnem. Ráadásul a válogatottnak is akkor tudok igazán a hasznára lenni, ha nem nyolcvan-, hanem százszázalékos állapotban vagyok. Szóval – bár most elsősorban a klubfeladatok foglalnak le – türelmesen és keményen edzem tovább, hogy az olimpián ismét a válogatott tagja lehessek. Igazán hasznos tagja.