Női kézi NB I: újabb fölényes siófoki siker, először nyert a DVSC

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 19:57
null
Tóvizi Petráék megszerezték első győzelmüket ebben a bajnokságban (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Négy mérkőzésre került sor a női kézilabda NB I-ben szombaton: a Siófok fölényes, 39–25-ös győzelmet aratott a Dunaújváros felett, a Debreceni VSC és a Szombathely megszerezte az első győzelmét, míg a Mosonmagyaróvár egy góllal nyert a fővárosban az MTK vendégeként.


Nyolc, tíz, tizennégy. Eddig ilyen gólkülönbségű sikereket aratott a Siófok, amely az Érd 30–22-es és a Szombathely 36–26-os legyőzése után ezúttal a Dunaújvárost verte meg 39–25-re. A Balaton-parti együttesben Hársfalvi Júlia hét gólt dobott a bal szélről, míg Nerea Pena mind az öt lövéséből betalált. A Siófok a következő bajnoki meccsét jövő kedden (szeptember 15.) otthon az Alba Fehérvár ellen vívja.

Megszerezte első győzelmét az új bajnokságban a Mosonmagyaróvár és a Kisvárda elleni vereségekkel rajtoló Debreceni VSC, amely nyolc góllal, 32–24-re nyert a Békéscsaba ellen. A Loki 5–5 után a szünetben már 18–10-re vezetett a lilák ellen, ám a második játékrészben nem tudta még jobban leszakítani magáról az ellenfelét – de sikerét semmi sem veszélyeztette.

A Mosonmagyaróvár a 12 gólt dobó Simona Szarková és a hétszer eredményes Katona Flóra vezérletével úgy nyert 33–32-re az MTK otthonában, hogy az 50. percben 31–28-ra még a fővárosiak álltak jobban. A hazai csapat utolsó, 32. gólját az 52. percben Bujdosó-Gerháth Fanni lőtte, utána fordítottak az óváriak.

Először nyert a Debrecenen kívül a Szombathely is, mégpedig a Boglári Akadémia-SZISE ellen (31–29), de 28–27-nél még a hazaiak vezettek.

NŐI KÉZILABDA NB I
SIÓFOK KC
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 39–25 (20–12)
Siófok. Vezette: Bóna, Földesi
SIÓFOK: Eckerle – Böhme 3, Tomori 2, PENA 5, Snelder 2, Kobetic 5 (1), HÁRSFALVI 7. Csere: Szikora (kapus), KISS N. 4, Jezic 3, Such 2, Aoustin 1, HORACEK 5 (1). Edző: Bent Dahl
DUNAÚJVÁROS: Babovics – Mihály P. 1, Sziráki 2, Román 5 (3), Dabevszka 3, Jovovity 2, SCHATZL NATALIE 3. Csere: Wéninger (kapus), Moutsogianni, Ferenczy F. 1, Fodor N. 2, Krupják-Molnár 2, Barján 4, Horváth G. Edző: Vágó Attila
Az eredmény alakulása. 6. perc:5–1.8. p.:7–4.22. p.:16–9.40. p.:26–16.46. p.:31–18.56. p.:36–24
Kiállítások: –, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Bent Dahl: – Az újabb fontos két pontot megszereztük, emellett a cél, hogy minden mérkőzésen fejlődjünk, lépésről lépésre közelítünk ahhoz a szinthez, ahol tartani szeretnénk, de van még teendőnk.
Vágó Attila: – Nem elsősorban az eredményben kell gondolkodnunk egy ilyen szintű rivális otthonában, abszolút elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Tartalékolnunk kell a sűrű programban, húsz év körül volt a kezdőcsapatunk átlagéletkora, fiatalok kaptak lehetőséget és éltek az eséllyel, a vagányság viszont a védekezés rovására ment.

MTK BUDAPESTMOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁRI KC 32–33 (18–18)
Budapest, Népfürdő utca,zárt kapuk mögött. Vezette: Felhő, Öcsi
MTK: GYŐRI B. – Dávid-Azari 6, DAKOS 6, Szabados, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 6, Marincsák 1, Pelczéder 3. Csere: Suba (kapus), Szekerczés 5, Sári, Pál T. 4 (2), Juhász Eszter, Sallai, Bujdosó-Gerháth 1. Edző: Golovin Vladimir
MOSONMAGYARÓVÁR: SZEMEREY – KATONA 7, Kovács P. 3, Tóth Eszter 3 (2), Horváth B. 2, SZARKOVÁ 12, Hajtai 4. Csere: Herczeg (kapus), Gyimesi, Hudák, Sirián, Holesová, Tilinger, Lancz 2. Edző: Gyurka János
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–2. 11. p.: 7–8. 20. p.: 14–11. 25. p.: 18–14. 36. p.: 23–20. 46. p.: 27–26. 50. p.: 31–27
Kiállítások: 4, ill. 10 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vladimir: – Örülök csapatom teljesítményének. Hatvan percen át küzdöttünk, de az emberelőnyök rossz kihasználása és a végjátékokban elkövetett hibák miatt veszítettünk.
Gyurka János: – Két egymásból jól felkészült csapat összecsapása volt. Technikai hibákkal kezdtünk és ez a védekezésünket is megzavarta. A második félidőben lehiggadtunk, többet ütköztünk és a kapusteljesítmény is feljavult. Értékes győzelmet arattunk.

DVSC SCHAEFFLEREUBILITY GORUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 32–24 (18–10)
Debrecen, Főnix Csarnok, 1000 néző. Vezette: Hantos, Rózsahegyi
DVSC: Giegerich – Bánfai 2, KOVÁCS ANNA 6 (3), Vámos P. 3, Bordás 1, Hornyák D. 3 (2), Vantara-Kelemen 1. Csere: CSAPÓ KYRA (kapus), Vukajlovics 1, DESZPOTOVICS 5, TÓVIZI 3, PETRUS 5, Arany, Karsten 1, Sápi G., Panyi 1. Edző: Köstner Vilmos
BÉKÉSCSABA: Mistina K. – Andróczki 2, BORGYOS 7, J. Agbaba 2, Petika, KUKELY A. 5, Szabó P. 1. Csere: SZABÓ D., Csizmadia (kapusok), Vámosi P. 4 (3), Török F., Kukely K., Bucsi, Giricz 3, Iván E. Edző: Vida Gergő
Az eredmény alakulása. 9. perc: 2–4. 17. p.: 7–5. 25 p.: 13–7. 38. p.: 21–12. 49. p.: 26–16. 54.p.: 26–20
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos: – Elkezdtük a pontgyűjtést, valami elindult jó irányban, de a csapat teljesítménye még nem az igazi. Leginkább magunkat kellett legyőznünk. Az első félidő második felében jól játszottunk, ekkor eldöntöttük a meccset. A második játékrészben taktikusan, okosan kézilabdázott a Békéscsaba. A célunk, hogy a jó periódusunkat tovább növeljük.
Vida Gergő: – Nagyon jól kezdtünk, jól állítottuk meg a hazaiak gyors lerohanásait. Az első félidő második felében volt egy rossz periódusunk. A szünet után taktikusan és jól játszott a csapat, döntetlenre hoztuk a második félidőt. Dicséretet érdemelnek fiatal játékosaim, amiért bátran játszottak.

BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE–SZOMBATHELYI KKA 29–31 (15–17)
Balatonboglár, 200néző.Vezette:Bócz, Wiedemann
BALATONBOGLÁR:Gercsó – Kukucska1,Monori, Kocsis B.2,KAJDON7,MLINKÓ3,Vámos M. Csere:Magera (kapus), Koronczai4 (2),Takó4,Farkas J.3,Faragó L.2,Juhász G.1,Vajer1,WOTH1,Horváth N. Edző:ifj. Kiss Szilárd
SZOMBATHELY:K. TOMASEVICS – Orbán Adrienn, M. Agbaba7 (1), Bandelier 4, GORILSZKA 9 (3), Mayer Sz.2,Pődör R.2. Csere:Horváth P.2,PŐDÖR B.2,WALD2,Virág N.1,Varga N.Edző:Marosán György
Az eredmény alakulása. 6. perc:3–1.9. p.:3–4.11. p.:7–4.19. p.:9–11.24. p.:12–12.35. p.:17–21.40. p.:21–23.45.p.:25–23.54. p.:28–26.57. p.:28–29
Kiállítások:14, ill. 8 perc
Hétméteresek:2/2, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
ifj. Kiss Szilárd:– Jó mérkőzést játszottunk, ütköztünk, dolgoztunk. A vendégeknél, velünk szemben, rutinosabb, nevesebb játékosok kézilabdáznak, és ez a végén meg is mutatkozott. Szépen küzdöttek a lányok, le a kalappal előttük, teljesen rendben vagyunk.
Marosán György:– Nem játszottunk jól, de éreztem, hogy átszakadt egy gát. A lelkünkben hurcoltuk tovább a Dunaújváros elleni első fordulós mérkőzést és vereséget, de a végjátékban elhittük, hogy győzni tudunk. Bízom a hasonló folytatásban.

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 3 3 105–73 +32 6
2. Győr 2 2 68–37 +31 4
3. FTC 2 2 61–38 +23 4
4. Mosonmagyaróvár 3 2 1 83–91 –8 4
5. Debrecen 3 1 2 80–76 +4 2
6. Boglári Akadémia-SZISE 3 1 2 90–88 +2 2
7. MTK 3 1 2 89–92 –3 2
8. Vác 2 1 1 50–54 –4 2
9. Fehérvár 2 1 1 51–56 –5 2
10. Szombathely 3 1 2 80–89 –9 2
11. Kisvárda 2 1 1 41–51 –10 2
12. Dunaújváros 3 1 2 70–85 –15 2
13. Érd 3 1 2 74–93 –19 2
14. Békéscsaba 2 2 46–65 –19 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik