Női kézi NB I: a Dunaújváros és a Vác nem bírt egymással

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 19:59
null
Kácsor Gréta hat gólt lőtt a Kohásznak
A női kézilabda NB I 25. fordulójában a nemzetközi kupaindulást érő negyedik helyért harcoló Dunaújváros döntetlent játszott Vácon, az ugyanerre a pozícióra hajtó Siófok Békéscsabán győzött, míg a játéknapot az utolsó bennmaradó helyen váró MTK megverte a sereghajtó Vasast.

Az elején ellépő, a második félidő derekán még öt góllal, 23–18-ra vezető Dunaújváros és a hősiesen küzdve végül a pontszerzést kiharcoló Vác annak ellenére is mindent beleadott, hogy a vendégek már csak negyedikek vagy ötödikek, a hazaiak meg ötödikek vagy hatodikak lehettek: a hatalmas csatában húsz másodperccel a vége előtt a tízgólos Kovács Patrícia úgy egyenlített, hogy egy hatalmas pofonba is belenézett közben, és zúgó fejjel, könnyezve védekezte végig hősiesen az utolsó másodperceket.

„Végig küzdöttünk, nem adtuk fel, ezért is szerettem ebben a csapatban játszani" – mondta az idény végén eligazoló Kovács, aki a meccs után csak még jobban zokogott, amikor két csapattársa, Hámori Konszuéla és Kácsor Gréta előrántotta az alkalomra csináltatott búcsúpólókat, aztán a három lány már egymás nyakában sírt és nevetett egyszerre – utánozhatatlan cukisággal.

Az MTK nyert a már biztos utolsó Vasas ellen, így matematikailag is bebiztosította a bennmaradást, vagyis eldőlt, hogy a hátralévő két mérkőzésétől függetlenül a Kecskemét végez a 13., ugyancsak kiesést jelentő helyen. Közben az NB I/B Keleti csoportjában listavezető Eszterházy KFSC az utolsó fordulóban győzött Nyíradonyban, így megnyerte a bajnokságot, és kiharcolta a feljutást a PC Trade-Szeged KKSE előtt, de kérdés, a csapat vállalja-e az első osztályt a nyártól. (A nyugati győztes Mosonmagyaróvár esetében ez nem kérdés, vagyis egy kiesője mindenképpen lesz a K&H Ligának.)

K&H NŐI KÉZILABDALIGA
25. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
VASAS–MTK BUDAPEST 25–29 (15–13)
Népfürdő utca, 200
néző. V: Bíró, Kiss O.
VASAS: TZINTZIS – Hárs 1, Mester, HANUSZ 4, KUCZORA 6, Szecsődi 2, Fekete B. 3. Csere: Győri (kapus), Becséri 1, Németh Mercedes, Agovic, Rózsa, ARANY 4, Pados 4 (2), Varjú. Edző: Varga Márta
MTK: Terenyi 1 – Slakta 2, KARNIK 6, DAKOS 4, TÓTH E. 4, Barna 1, SZÁDVÁRI 5. Csere: Hlogyik (kapus), Kovács G. 1, Sallai, Mód 2, Kuti B., Gorilszka 1 (1), Termány 2. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 10. perc: 5–4. 16. p.: 9–5. 20. p.: 12–8. 37. p.: 16–17. 46. p.: 20–24. 52. p.: 22–27
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Varga Márta:
– Megmérettük magunkat a világ egyik legerősebb bajnokságában, remélem, mindenki tanult belőle.
Golovin Vlagyimir: – A második félidőben kevesebbet hibáztunk, ezért győzelemnek örülhettünk.

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–SIÓFOK KC 31–33 (18–16)
Békéscsaba, 600
néző. V: Altmár, Horváth M.
BÉKÉSCSABA: Györkös – Kovács A. 2, Kovacsevics 1, Szögi 4 (2), ZÖLDI-TÓTH 7, WALFISCH 7, Bottó 3. Csere: Popovics (kapus), Mihálffy, Vukajlovics 5, Giricz, Gidai, Szarka, Farkas K. 2. Edző: Horváth Roland
SIÓFOK: Dedu – Such 1, Maibom 2 (1), al-Gaui 2, JEZIC 5, Nze Minko 3, Aoustin 3 (1). Csere: Szemerey (kapus), GEIGER 5, BÖHME 10 (1), Ferenczy 1, Mazák-Németh, Sárosi 1. Edző: Lars Rasmussen
Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–5. 16. p.: 10–7. 21. p.: 10–12. 23. p.: 13–12. 29. p.: 18–15. 37. p.: 19–21. 46. p.: 26–25. 52. p.: 26–31. 58. p.: 30–33
Kiállítások: 8, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Horváth Roland:
– Sajnos a végére elfogytunk, pedig ha teljes csapattal játszhattunk volna végig, akár pontot vagy pontokat is szerezhettünk volna.
Lars Rasmussen: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, de Békéscsabán mindig nehéz nyerni. A félidőben rendeztük sorainkat, ennek köszönhető a győzelmünk.

GVM EUROPE-VÁC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 29–29 (13–15)
Vác, 500
néző. V: Horváth, Marton
VÁC: Arenhart – Jovetic 2, Hámori 1, Lakatos, Helembai F. 2, KÁCSOR 6, Radoszavljevics. Csere: Suba (kapus), De Souza, KOVÁCS P. 10 (5), Diószegi, BARJÁN 8 (2), Szamoránsky P., Szondi. Edző: Szilágyi Zoltán
DUNAÚJVÁROS: Tomasevics – Grosch 3, SZEKERCZÉS 8 (2), Molnár B. 2, Dombi 1, MICIJEVIC 5, KAZAI 5. Csere: Oguntoye, Vártok (kapusok), Cifra, Szalai 3, Bulath 1, Klujber 1, Takács D. Edző: György László
Az eredmény alakulása: 7. perc: 4–4. 16. p.: 8–10. 26. p.: 11–14. 35. p.: 14–19. 44. p.: 19–24. 54. p.: 25–26. 58. p.: 28–28
Kiállítások: 10, ill. 4 perc
Hétméteresek: 9/7, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán:
– A meccs derekáig nem volt megfelelő a védőmunkánk, túl sok gólt kaptunk. Aztán az egész évben sokat segítő, lelkes szurkolóink segítségével összeszedtük magunkat. A végén a váci szív is segített a kiváló ellenféllel szemben.
György László: – Pontért érkeztünk Vácra, örülünk, hogy tervünk teljesült. A hajrára kissé elfáradtunk, mert addig nagy tempóban kézilabdáztunk. Elégedett vagyok, hiszen jó teljesítménnyel rukkoltunk ki.

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 24 23 1 774–521 +253 46
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 24 23 1 790–544 +246 46
3. Érd 25 18 7 707–605 +102 36
4. Dunaújvárosi KKA 25 16 2 7 704–615 +89 34
5. Siófok KC 25 16 1 8 718–675 +43 33
6. Váci NKSE 25 15 1 9 781–693 +88 31
7. Kisvárdai KC SE 25 12 2 11 597–615 –18 26
8. Alba Fehérvár KC 25 9 4 12 655–686 –31 22
9. DVSC-TVP 25 10 2 13 639–677 –38 22
10. Budaörsi KC 24 8 1 15 656–716 –60 17
11. MTK Budapest 25 4 4 17 626–737 –111 12
12. Békéscsabai ENKSE 25 5 1 19 640–773 –133 11
13. Kecskeméti NKSE 24 3 1 20 556–750 –194 7
14. Vasas SC 25 1 1 23 566–802 –236 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik