Női kézi NB I: az MTK legyőzte az Újvárost, drámai fehérvári végjáték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.21. 20:04
Az MTK Szekszárdon 32–27-re legyőzte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben, míg a Szombathely drámai körülmények között vitte el a két pontot Fehérvárról.

A tabellán is egyre inkább feljebb kapaszkodó MTK az első félidőben előbb kétgólos hátrányból fordított, majd egy 5–1-es sorozattal 11–6-ra meglépett. A fővárosi csapat a második játékrészben 21–13-ra is ment, a Dunaújváros csak a különbséget tudta kozmetikázni. Tóth Eszter és Szöllősi-Zácsik Szandra egymást múlta felül, előbbi 11, utóbbi 10 gólig jutott, főszerepet vállalva a sikerben. tabellán is egyre inkább feljebb kapaszkodó MTK az első félidőben előbb kétgólos hátrányból fordított, majd egy 5–1-es sorozattal 11–6-ra meglépett. A fővárosi csapat a második játékrészben 21–13-ra is ment, a Dunaújváros csak a különbséget tudta kozmetikázni. Tóth Eszter és Szöllősi-Zácsik Szandra egymást múlta felül, előbbi 11, utóbbi 10 gólig jutott, főszerepet vállalva a sikerben.

A másik mai meccsen a Fehérvár az utolsó két percben háromgólos hátrányt dolgozott le az újonc Szombathellyel szemben, Boldizsár Bianka négy másodperccel a vége előtt egyenlített. Hiába örültek azonban a hazaiak, a játékvezető a legvégén időn túli hetest ítélt a vendégek javára (Walfisch Mercédesz kapott végleges kiállítást a középkezdés akadályozásáért), ezt Lilija Gorilszka gólra váltotta, így 34–33-ra nyert az SZKKA, újabb lépést téve a bennmaradás felé.

NŐI KÉZILABDA NB I
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–MTK BUDAPEST 27–32 (10–15)
Szekszárd, 400
néző. V: Hargitai, Markó
DUNAÚJVÁROS: Csapó Kyra – Grosch 3, Szekerczés 8 (4), Bouti 3, Sirián 4, Szalai B. 3, Kazai 3. Csere: Stojak (kapus), Nick, Triscsuk 3, Ferenczy F. Edző: György László
MTK: SUBA – Dávid-Azari 1, Dakos 2, Szabados, SZÖLLŐSI-ZÁCSIK 10 (1), TÓTH E. 11 (2), Fekete B. 1. Csere: Mihálffy 1, Pál 1, Sallai 2, Gerháth F. 3, Juhász Eszter. Edző: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–1. 10. p.: 3–5. 24. p.: 7–13. 33. p.: 10–17. 46. p.: 21–24. 56. p.: 24–30
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
György László:
– Hihetetlenül rossz első félidőt produkáltunk, elsősorban a támadójátékunk volt rendkívül vérszegény, impotens. A megbeszélt védekezésünk működött, az elöl elszórt labdáinkból, kihagyott helyzeteinkből azonban könnyű gólokat kaptunk. Az első játékrész teljesen meghatározta, talán el is döntötte a mérkőzést. Senki ellen nem engedhetünk meg ilyen gyenge első harminc percet.
Golovin Vlagyimir: – Tudtuk, hogy nagy tétje volt a mérkőzésnek a helyezések miatt. A Dunaújváros az első tizenöt percet túlizgulta, elsősorban ennek köszönhető a győzelmünk. Kiváló védekezést mutattunk be, támadásban is tudtuk, mi a feladatunk az öt–egyes védekezés ellen, sokat gyakoroljuk ezt.

ALBA FEHÉRVÁR KC–HUNGAST SZOMBATHELYI KKA 33–34 (15–16)
Székesfehérvár, 600
néző. V: Bíró, Kiss O.
FEHÉRVÁR: Mistina – Töpfner 1, Walfisch 6, Boldizsár 4, MENDY 10 (3), RÓZSÁS 4, Szarka A. 2. Csere: Györkös (kapus), Sztankovics 3, Schuster, Utasi, Zazai 3, Pelczéder, Gerháth K. Edző: Deli Rita
SZOMBATHELY: K. Tomasevics – JOVETIC 4, Virág 2, PŐDÖR R. 4, GORILSZKA 8 (2), BANDELIER 7, Csire 3. Csere: Sipeki (kapus), Szendrei 1, Horváth P. 3, Mayer Sz. 1, Pődör B. 1. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–3. 12. p.: 7–8. 18. p.: 11–11. 24. p.: 12–15. 28. p.: 13–16. 34. p.: 19–20. 40. p.: 22–23. 46. p.: 25–27. 52. p.: 29–29. 58. p.: 30–32
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Deli Rita: –
Nagy taktikai csata volt, védekezésben Biljana Bandelier megállítására többféle variációval készültünk, de nem nagyon tudtuk semlegesíteni őt, és ez abszolút meghatározónak bizonyult. Fordíthattunk volna, de vagy technikai hibát követtünk el, vagy ziccer maradt ki. A végjátékban másfél perc alatt egyenlítettünk, esélyünk volt a döntetlenre, de egy időn túli, véleményes hétméteres miatt sajnos nem tudtunk pontot szerezni.
Marosán György: – Könyvet írhatnánk ebből a mérkőzésből, voltak hullámvölgyeink, és hitchcocki végjátékkal zárult a meccs. A kézilabda minden szépségét felvonultatta a csata, háromgólos előnyünket másfél perc alatt kiegyenlítette az ellenfél a végén. Büszke vagyok a csapatra, támadásban jó teljesítményeket láttam, csupán a védekezéssel voltam elégedetlen.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 19 18 1 668–455 +213 36
2. Siófok 17 14 1 2 563–401 +162 29
3. FTC 18 13 3 2 579–454 +125 29
4. Debrecen 16 9 3 4 493–460 +33 21
5. Érd 16 10 6 518–451 +67 20
6. Vác 17 9 2 6 493–484 +9 20
7. MTK 19 8 2 9 542–589 –47 18
8. Dunaújváros 18 7 2 9 458–491 –33 16
9. Szombathely 17 6 1 10 436–522 –86 13
10. Mosonmagyaróvár 16 5 1 10 415–459 –44 11
11. Kisvárda 16 3 3 10 377–450 –73 9
12. Fehérvár 17 4 1 12 433–524 –91 9
13. Békéscsaba 16 2 1 13 427–489 –62 5
14. SZISE 16 2 14 406–579 –173 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik