Női kézi NB I: a Győr 14 gólon tartotta a Békéscsabát

Vágólapra másolva!
2012.10.10. 19:47
A női kézilabda NB I 5. fordulójában a Győri AUDI ETO KC magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a magát egy félidőn keresztül jól tartó Békéscsaba ellen. A második félidőre a Győr elkapta a fonalat, a védekezése nagyon összeállt, kijött a keretek közti különbség, így a csabaiak mindössze öt gólt tudtak szerezni ebben a játékrészben.

A másik magyar BL-résztvevő, az FTC sem adott kegyelmet, a ferencvárosiak magabiztosan hozták a Fehérvár elleni, idegenbeli mérkőzést. A Fradi egy 3–0-s rajttal nyitott, és három gólnál nem is szándékozott közelebb engedni a Fehérvárt: fokozatosan elhúzott, a szünetben már hét góllal vezetett. Elek Gábor csapata szünet után sem állt le, kilencgólos győzelmet aratott – hogy nem lett kétszámjegyű a különbség, abban nagy szerepe volt a hazaiak kapusának.

„A Ferencváros a játék minden elemében jobb csapat, a hibáinkat könyörtelenül megbüntette. A mérkőzés bizonyos szakaszaiban jól játszottunk, de nem tudtuk az FTC szintjét tartani, csak akkor férkőztünk hozzájuk közelebb, ha a cserék voltak náluk a pályán. Szikora Melinda csodálatosan védett, de így sokszor is tehetetlen volt a nagy nyomással szemben" – értékelt Pal Oldrup Jensen, a Fehérvár trénere.

NŐI KÉZILABDA NB I
5. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–BÉKÉSCSABAI ENKSE 29–14 (14–9)
Győr, 1300 néző. V: Bóna, Miskei
GYŐR: Herr – Orbán 4, Rédei-Soós 1, GÖRBICZ 7 (5), Löke 3, AMORIM 2, Korsós 2. Cs: LUNDE HARALDSEN (kapus), Tervel, Lekics 1, Hornyák D. 1, Kovacsics 2, RADICSEVICS 5, Szepesi 1. Edző: Ambros Martín
BÉKÉSCSABA: Sipeki – Csáki 1, Tóth K., Hajduch, Glusica 2, Szögi, Gávai 2. Cs: Veress (kapus), Nyikolajenko 7 (3), Hanczvikkel 1, Dombi, Kelemen 1, Tóth S. Edző: Ökrös Csaba
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3. 15. p.: 7–5. 26. p.: 12–8. 35. p.: 18–10. 43. p.: 22–11. 54. p.: 26–12
Kiállítások: 2, ill. 12 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Ambros Martín: – Amit elterveztünk, megvalósítottuk, védekezésből nyertük meg a mérkőzést, játékunk főleg a második félidőre állt teljesen össze. Elégedett vagyok, különösen a kevés kapott gól miatt.
Ökrös Csaba: – A második félidőben a Győr játékosfrissítései jobban sikerültek, ezáltal támadójátékunk erőtlenné vált.

 

FEHÉRVÁR KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 21–30 (7–14)
Székesfehérvár, 800 néző. V: Bonifert, Oláh
FEHÉRVÁR: SZIKORA – Azari 2, Emberovics 2, Tilinger 1, Horváth B. 1, TRISCSUK 9, Vaszari 2. Cs: Trimmel (kapus), Siti E. 2, Rádl 2. Edző: Pal Oldrup Jensen
FTC: Abramovics – KOVACSICZ 5, TOMORI 8 (6), SZUCSÁNSZKI 5, SZAMORÁNSKY P. 1, ZÁCSIK 6, Vérten 1. Cs: Pastrovics (kapus), Cifra 1, Nerea 2, Szekerczés, Szarka 1, Such. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 0–3. 13. p.: 2–5. 20. p.: 4–8. 24. p.: 6–10. 28. p.: 6–13. 34. p.: 9–17. 39. p.: 13–19. 44. p.: 15–21. 50. p.: 18–22. 55. p.: 19–26
Kiállítások: 2, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 7/6
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 5 5 161–96 +65 10
2. FTC Rail Cargo 5 5 176–124 +52 10
3. ÉTV-Érdi VSE 5 3 1 1 139–131 +8 7
4. Váci NKSE 4 3 1 120–106 +14 6
5. Veszprém Barabás KC 4 3 1 105–106 –1 6
6. DVSC-FÓRUM 4 1 2 1 109–110 –1 4
7. Alcoa Fehérvár KC 5 2 3 136–138 –2 4
8. Kiskunhalas NKSE 4 2 2 98–113 –15 4
9. Budapest Bank Békéscsaba 5 1 1 3 114–139 –25 3
10. Siófok KC 5 5 132–162 –30 0
11. Dunaújvárosi Kohász KA 4 4 102–134 –32 0
12. Budapest SE 4 4 97–130 –33 0

 


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik