Női kézi NB I: a DVSC bealudt, majd fölényesen nyert

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.19. 19:41
A női kézilabda NB I 5. fordulójában a DVSC a kilencgólos Kovács Anna vezérletével otthon 32–24-re legyőzte a Szombathelyt. A vendégek jól kezdtek, a szünetben három góllal vezettek, a második félidőben viszont hengereltek a debreceniek.



Győzelemmel tért vissza igazi otthonába, a felújított Hódos Imre Sportcsarnokba a DVSC. A debreceniek a gyenge bajnoki rajtot (váratlan vereséget szenvedtek a Mosonmagyaróvárral és a Kisvárdával szemben is) követő két meccsükön már „életjeleket” mutattak a Békéscsaba és az Érd ellen, de a szerdai érdi sikerük áldozattal járt: térdsérülés miatt hosszú időre kidőlt a szerb válogatott átlövő, Alekszandra Vukajlovics. A Szombathely elleni meccs ettől függetlenül is különösen fontos volt a Lokinak, hiszen az idényben először játszhatott a megszépült Hódosban.

Azonban a vendégek kezdték jobban a találkozót, és a második félidő 10. percéig rendre három-négy góllal vezettek, amikor megtáltosodott a DVSC. A hazaiak 21–22 után tíz perc alatt 8–0-s rohammal fordítottak, így ünnepi lett a „hazatérés” Köstner Vilmos együttesének – a debreceni tréner a siker után leszögezte, biztos benne, hogy ez a siker lendületet ad övéinek.

„Az első negyven percben feszülten játszottunk, és nagyon sok olyan hibát követtünk el, amelyek elkerüléséről előzőleg beszéltünk. Rengeteget dolgoztunk a nyári felkészülésen, és úgy érzem, minden meccsen fejlődünk. A hajrában elkezdtünk valós tudásunk szerint kézilabdázni és egymásért küzdeni, a csapategység hozta meg a diadalt” – értékelt Vámos Petra, a DVSC irányítója.

A Debrecen mellett a Vác is egyre feljebb kúszik a tabellán, Szilágyi Zoltán tanítványai ezúttal a Kisvárdát gyűrték le szoros küzdelemben.

NŐI KÉZILABDA NB I
MTK Budapest–Békéscsabai Előre NKSE – elhalasztva

DVSC SCHAEFFLER–SZOMBATHELYI KKA 32–24 (12–15)
Debrecen, Hódos Imre sportcsarnok,800néző.V:Marton Zs., Szabó E.
DVSC:CSAPÓ KYRA – ARANY3,KOVÁCS ANNA9 (5),VÁMOS P.6,Tóvizi2,Hornyák D.3,Vantara-Kelemen2. Csere:Giegerich (kapus), KARSTEN5,Bordás1,Bánfai, Deszpotovics, Csernyánszki1,Sápi B.. Edző:Köstner Vilmos
SZOMBATHELY:TOMASEVICS – Orbán Adrienn, M. Agbaba1,GORILSZKA5 (2),BANDELIER9,Mayer Sz.1,Wald3. Csere:Csapó Kincső (kapus), Pödör R.2,Virág1,Horváth P.2,Pődör B., Szendrei, Varga N. Edző:Marosán György
z eredmény alakulása. 7. perc:2–2.15. p.:4–7.27 p.:10–12.37. p.:16–20.44. p.:21–22.53.p.:28–22
Kiállítások:6, ill. 12 perc
Hétméteresek:6/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Köstner Vilmos:– Örülök, hogy győzelemmel tértünk vissza a felújítás után a Hódosba, s ezt elsősorban jobb erőnlétünknek köszönhetjük A mérkőzés utolsó harmadában végre úgy kézilabdáztunk, ahogy tudunk, ennek tükrében nem értem az első negyven perc produkcióját. Biztos vagyok benne, hogy ez a siker lendületet ad a csapatnak.
Marosán György:– Fegyelmezetlenek voltunk, így megérdemelten szerezte meg a két pontot a jobb erőkből álló Debrecen.

VÁCI NKSE–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 28–26 (15–16)
Vác, 350néző.V:Felhő, Öcsi
VÁC:Triffa – Diószegi1,HÁMORI5,HELEMBAI F.3,Lakatos R.1,Kácsor5,Radoszavljevics3. Csere:Bukovszky (kapus), Grosch3,Szabó Laura5 (4),Szeberényi, Kuczora1 (1),Szondi1,Bárdy. Edző:Szilágyi Zoltán
KISVÁRDA:Pásztor B. – Udvardi3,MIHÁLFFY4,Bouti, Dombi L.3,Siska3,Milosevics2. Csere:Kondásová, Mátéfi D. (kapusok), Karnik Sz.2,Dombi K.2,SZABÓ N.7 (3),Soltész. Edző:Bakó Botond
Az eredmény alakulása.10. perc:4–4.20. p.:12–8.23. p.:12–11.38.p.:20–18.46. p.:22–22.55. p.:26–22
Kiállítások:10, ill. 10 perc
Hétméteresek:6/5, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán:– Egy héten belül ez volt a harmadik bajnoki meccsünk, ami látszott is, mert tompán, nem a kellő sebességgel és élességgel kézilabdáztunk. A befejezésekkel gondjaink voltak. Küzdőképességünk viszont továbbra is dicsérhető és a hajrára feljavult védekezésünknek, illetve Triffa Ágnes védéseinek köszönhetően itthon tartottuk a két pontot, ez a lényeg.
Bakó Botond:– Küzdelmes mérkőzésen a problémáink ellenére jól harcolt és mindent megpróbált a csapatom. Siska Pálma kizárása után támadásban elfogytunk. Sok lett a hiba, amit a váciak taktikusan kihasználtak és a hajrában megérdemelten nyerték meg a találkozót.

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 5 5 181–114 +67 10
2. Győr 3 3 111–59 +52 6
3. FTC 3 3 98–56 +42 6
4. Debrecen 5 3 2 143–124 +19 6
5. Vác 5 3 2 135–135 0 6
6. Mosonmagyaróvár 4 3 1 111–118 –7 6
7. Dunaújváros 4 2 2 100–113 –13 4
8. MTK 3 1 2 89–92 –3 2
9. Kisvárda 3 1 2 67–79 –12 2
10. Boglári Akadémia-SZISE 5 1 4 139–152 –13 2
11. Érd 4 1 3 98–124 –26 2
12. Fehérvár 4 1 3 98–128 –30 2
13. Szombathely 5 1 4 126–164 –38 2
14. Békéscsaba 3 3 64–102 –38 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik