Női kézi NB I: a Csaba otthon tartotta a pontokat a Loki ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 19:39
A női kézilabda NB I 11. fordulójának első mérkőzésén a Békéscsaba hazai pályán 31–28-ra legyőzte a Debrecent, amely idegenben továbbra is csak az MTK vendégeként tudott pontot szerezni. A viharsarkiak ezzel szemben otthonukban immár ötödik sikerüket aratták, egyelőre csak a Siófok távozott győzelemmel Csabáról.

Mintegy kétszáz hajdúsági szurkoló kísérte el csapatát a kelet-magyarországi rangadóra, a két tábor igazi meccshangulatot teremtett már az első perctől.

Bátran egymásnak esett a két csapat, lüktető és változatos volt az első félidő. Negyed óra után a csabaiak néhány hibájából kétgólos előnyre tett szert a Debrecen, ám Leposava Glusica hátára vette a csapatot, vezérletével fordított a pályaválasztó. A házigazdák szerb légiósa a 25. percben már a hetedik góljánál járt, ám ezzel együtt összeszedte második kiállítását.

A túloldalon az egykori csabai Kelemen Éva és a csak a támadásoknál pályára lépő Sopronyi Anett volt leginkább elemében, előbbi megugrásokból, utóbbi átlövésekből volt eredményes.

A szünet után a Békéscsaba lendült bele előbb, de a védelme kissé megzavarodott, miután Avar György edző Glusicát negyed órán át jegelte. Visszatérte után újra határozottabb lett a pályaválasztó védekezése. Varga József minden variációt és minden játékosát kipróbálta, de nem járt sikerrel. A hazaiak a hajrában látványos gólokkal hálálták meg a szép számú szurkolósereg biztatását.

NŐI KÉZILABDA NB I
11. FORDULÓ

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE–DEBRECENI VSC TVP-AQUATICUM 31–28 (17–15)
Békéscsaba, 1600 néző. V: Horváth P., Marton
BÉKÉSCSABA: Sipeki – Diószegi 2, Nyikolajenko 5 (1), SZABÓ V. 6, GLUSICA 10, Walfisch 1, GÁVAI 5. Csere: TERENYI (kapus), Sári 1 (1), Tóth S. 1, Török. Edző: Avar György
DEBRECEN: Horváth-Pásztor – Slakta, Karnik Sz. 2 (2), Gorilszka 3, Siska 2, KELEMEN 6, KUDOR 5. Csere: Makai (kapus), SOPRONYI 6 (1), Varsányi 2, Szilágyi, Marincsák 1, Bárány 1, Klikovac. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–2, 7. p.: 4–3, 13. p.: 5–7, 20. p.: 10–10, 24. p.: 14–11, 37. p.: 22–18, 41. p.: 22–21, 54. p.: 27–23.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Avar György:
– A 41. percben megakadtunk, de aztán rendeztük sorainkat. A végig kiélezett mérkőzésen egy nagyon jó Debrecent győztünk le.
Varga József: – A helyzeteit jobban értékesítő békéscsabai csapat megérdemelten nyerte meg a találkozót.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 10 10 322–194 +128 20
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 10 9 1 330–220 +110 19
3. Siófok KC-Galerius Fürdő 10 6 2 2 295–262 +33 14
4. Fehérvár KC 10 6 1 3 250–238 +12 13
5. Dunaújváros Kohász KA 10 6 4 248–226 +22 12
6. Eubility Group-Békéscsaba 11 5 6 274–320 –46 10
7. Érd 10 4 1 5 249–223 +26 9
8. DVSC-TVP-AQUATICUM 11 4 7 270–304 –34 8
9. Mosonmagyaróvári KC SE 10 2 2 6 236–277 –41 6
10. Ipress Center Váci NKSE 10 3 7 205–248 –43 6
11. MTK Budapest SE 10 1 2 7 249–289 –40 4
12. Szeged KKSE 10 1 9 232–359 –127 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik