Női kézi: Nagy fejtörést okozott a jó formája – Danyi a kimaradó Szikoráról

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 19:15
null
Danyi Gábor beszélt a keretszűkítés áldozatául esett Szikora Melindáról is (Fotó: Török Attila)
Mint arról beszámoltunk, kihirdette a március 20. és 22. közötti olimpiai selejtezőre készülő magyar női kézilabda-válogatott keretét Danyi Gábor és Elek Gábor. Előbbi a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatbán beszélt a sérülés miatt kimaradó Tomori Zsuzsanna pótlásáról, illetve a keretszűkítés áldozatául esett Szikora Melindáról is.

 

Az már a keretszűkítés előtt kiderült, hogy Tomori Zsuzsanna nem lehet ott a győri tornán, mivel kiújult egy korábbi belszervi problémája, emiatt várhatóan hat-nyolc hétig nem játszhat.

Nagyon nagy probléma Zsuzsi kiválása, védekezésben és támadásban is alapember, aki sokat tudott volna segíteni a tapasztalataival – így Danyi Gábor, a női kézilabda-válogatott élére Elek Gáborral közösen felkért megbízott szövetségi kapitány. – Ugyanakkor az egészség az első, szóval remélem, hogy minél hamarabb rendbe jön. Ő is le volt lombozódva, hogy nem játszhat, de meg kell oldanunk a hiányát.”

Mivel a védelem kialakítása elsősorban Danyi feladata – míg druszája, Elek Gábor javarészt a támadásért felel –, rögtön elkezdett gondolkodni, kivel is pótolhatnák a rutinos kézilabdázót.

Bármi történik, Elek Gáborral telefont váltunk, nem egyet, nem is kettőt, olykor alszunk is egyet a megbeszéltekre, de néha nincs rá mód – így Danyi. – Kiss Nikolett kapott behívót, nem újonc, bizonyította már, hogy meg tudja állni a helyét. Ugyanakkor vallom, ilyen esetekben mindenkinek egy kicsit többet kell hozzátenni, hogy pótolni tudjuk a társ hiányát, együtt kell végrehajtanunk a feladatot.”

A szakember elmondta, a váz nagyjából megvolt, az előd, Kim Rasmussen keretéhez képest sem változott sokat a csapat összetétele, igaz, persze érkezett Szöllősi-Zácsik Szandra és a védelem oszlopa, Csiszár-Szekeres Klára. A Siófokban remekül védő Szikora Melinda viszont nem került be a szűkített keretbe. „Nagy fejtörést okozott a jó formája, annyit mondanék, igyekeztünk a csapatnak legjobb döntést hozni” – kommentálta Danyi.

Noha az eredeti program szerint a következő héten még bajnoki mérkőzéseket rendeztek volna, a klubok hozzájárulásának köszönhetően plusz egy hét gyakorláshoz jutott a társaság. Danyi hangsúlyozta, egészen példaértékű az összefogás, amelyet a klubok, vezetők, a szövetség és a játékosok részéről tapasztal, minden plusz edzéssel, videózással több lesz a társaság.

A játékosok jelentős része a héten még nemzetközi kupameccsen vagy hazai bajnokin szerepel, aztán kedden este Telkiben találkoznak, ott gyakorolnak szombatig. Vasárnap este már Győrben gyűlnek össze ismét, és a selejtezőig nem is mozdulnak el onnan. A győri torna rajtjára 16 játékos nevezhető, és az esemény során három cserére van lehetőség.

A válogatott sorrendben Kazahsztán, Szerbia és Oroszország ellen lép pályára, az első két helyezett vívja ki a részvételt a tokiói olimpiára.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 19 FŐS KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri ETO)
Jobbszélsők:Faluvégi Dorottya (Győri ETO), Lukács Viktória (FTC)
Jobbátlövők:Kiss Nikoletta (Érd), Klujber Katrin (FTC)
Irányítók:Kovacsics Anikó (FTC), Lakatos Rita (Vác), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Pásztor Noémi (FTC), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC)
Balátlövők:Csiszár-Szekeres Klára (FTC), Háfra Noémi (FTC), Kácsor Gréta (Vác), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Schatzl Nadine (FTC)

Szövetségi kapitányok: Danyi Gábor, Elek Gábor
Szakmai tanácsadó: Görbicz Anita
Kapusedző: Bakos István
Erőnléti edző: Holanek Zoltán
Mentáltréner: dr. Balogh László
Orvos: dr. Lohner Balázs
Fizioterapeuta: Szikra-Mezey Csaba
Masszőr: Sándor Dániel
Technikai vezető: Hill Péter

A NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ GYŐRI CSOPORTJÁNAK PROGRAMJA
Március 20., péntek
17.00: Magyarország–Kazahsztán (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.00:Oroszország–Szerbia (Tv:M4 Sport)

Március 21., szombat
17.30: Magyarország–Szerbia (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
20.30:Oroszország–Kazahsztán

Március 22., vasárnap
17.30:Szerbia–Kazahsztán
20.30: Magyarország–Oroszország (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

TOVÁBBI CSOPORTOK (március 20–22.)
Llíria:
Spanyolország (rendező), Svédország, Argentína, Szenegál
Podgorica:Montenegró (rendező), Norvégia, Románia, Thaiföld

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik