Női kézi MK: ez a titka, Tomoriék így regenerálódnak 24 óra alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 18:24
A Győri Audi ETO KC 39–26-ra nyert az Érd ellen a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében Debrecenben, így a Ferencváros a címvédő Rába-partiakkal találkozik a vasárnapi döntőben. A meccs után a győriektől Danyi Gábor vezetőedzővel és Tomori Zsuzsannával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Danyi Gábor elárulta: az Érd ellen igyekezte beosztani a győri játékosok erejét.

„Az első félidőben már egy kicsit előbb eldönthettük volna, nem sikerült, de mindkét játékrészben a nyitott védekezésünk dominált és nagyon jól működött. Gondolván a döntőre mindenki kapott majdnem egyforma játéklehetőséget, és mostantól kezdve csak arra koncentrálunk, hogy minél jobban tudjunk regenerálódni a mérkőzésre.”

A fináléról elmondta: a két csapat nagyon újat mutatni már nem tud egymásnak, de mindenki nagyon motivált lesz, mert a Győr–Fradi mindig egy csúcsrangadó.

Tomori Zsuzsanna szerint az elődöntőben működtek azok a dolgok, amikre a Ferencváros ellen is szükség lesz.

„Azokat a hibákat, amik a huszadik perc környékén jöttek ki, meg a második félidőben egy kisebb hullámvölgyben, azokat kell kijavítanunk. De persze ezt a meccset nem hasonlítanám össze a döntővel.”

Tomori a videónkban arról is beszél: mi a titka arra, hogy 24 óra leforgása alatt mentálisan és fizikálisan is tökéletesen regenerálódjon.

Látszott rajtam, hogy a volt csapatom ellen játszom, ki kellett zárnom – Klujber

NŐI KÉZILABDA
TÖRÖK BÓDOG MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–ÉRD 39–26 (20–15)

Debrecen, Főnix Csarnok, 3200 néző. V: Paska, Vastag
GYŐR: Grimsbö – Knedlíková 4, Groot 2 (1), S. Oftedal 3 (1), Brattset 4, E. AMORIM 5, Görbicz 2 (2). Csere: Kiss É. (kapus), V. Kristiansen 3, A. HANSEN 5, Pintea 4, Bódi, TOMORI 4, Puhalák, AFENTALER 3 (1). Edző:Danyi Gábor
ÉRD: Janurik – Krpezs-Slezák 5, Lavko 2, Szabó L. 3 (1), J. Kovacsevics 2, Tóth G., C. Lassource 4. Csere:Foggea (kapus), JERÁBKOVÁ 7, Schatzl Natalie 2, Simon A., Reizinger, Király 1, Gávai, Landi. Edző:Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–1. 11. p.: 7–2. 15. p.: 12–6. 21. p.: 15–9. 26. p.: 16–14. 34. p.: 23–16. 40. p.: 24–19. 45. p.: 29–19. 51. p.: 31–23. 57. p.: 36–25
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor:
– Az első és a második félidő végén is visszavettünk a tempóból, igyekeztünk beosztani az erőnket. A vasárnapi döntő terhelését is szem előtt tartva mindenkinek nagyjából egyenlő játékidőt biztosítottunk. A nyitott védekezésünk mindkét félidőben nagyon jól működött, domináns volt.
Szabó Edina:
– A kezdeti megilletődöttség után visszajöttünk a mérkőzésbe, az első félidő hajrájában sikerült is felzárkóznunk három gólra, volt tartása a csapatnak. Az ellenfél beállóival ugyanakkor sokszor nem tudtunk mit kezdeni.

KORÁBBAN
Dunaújvárosi KKA–FTC-Rail Cargo Hungaria 26–33 (11–17)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik