Mörk nagyon készül a visszatérésre (Fotó: Stig B. Hansen/Aftenposten)

Gyakran álmodik arról, hogy újra játékra jelentkezik, visszatérő motívum azonban, hogy nem találja a rövidnadrágját, enélkül viszont az edzője nem engedi ki a pályára – olvashatjuk a riport bevezetőjében.

Mörk legutóbb tavaly február elején, a Nyköbing elleni győri Bajnokok Ligája-mérkőzésen tudta megmutatni az igazi tudását. A nyolcadik gólját lőtte a találkozón, amikor rosszul fogott talajt, és egyből azt érezte, „mintha egy bomba robbant volna fel” a jobb térdében. Korábban hat műtéten is átesett, de azokra az úgynevezett „ugrótérde” miatt volt szükség, és ugyan a testvéreinek szakadt el a keresztszalagja, ő abban a hitben élt, hogy kivételt jelent a családban.

Ekkor kezdődött a máig tartó kálváriája. „Kézilabdázóként magabiztos vagyok, tele energiával. De most csak egy olyan játékos vagyok, aki több mint egy éve nem lépett pályára. Nagyon nehéz. Megváltoztam, szinte már el is felejtettem, ki vagyok valójában – mondta a lapnak Mörk.

A 27 éves átlövő számára Norvégiában is mindent megadtak a minél sikeresebb rehabilitációhoz. A helyi olimpiai bizottság részeként működő Olympiatoppen nevű szervezet pszichológust és mentáltrénert is biztosított számára, aki igyekezett emlékeztetni a sérülése előtti önmagára.

„Az a legnagyobb átkom, hogy az identitásom nagyrészt magához a kézilabdához kötődik – magyarázta Mörk. – Teljesen megszállott vagyok. Nagyon sok érzés váltakozik bennem: vagy nagyon jókedvű vagyok, vagy teljesen magam alatt. Egyszer nagyon elégedett vagyok, máskor teljesen elégedetlen. Megértem, hogy mások is rosszul viselnek egy sérülést, de talán mégis nekem, Nora Mörknek fáj a legjobban.”

Az ikertestvére is meglátogatta

The gang

15.6k Likes, 33 Comments - Nora Mørk (@noramrk_9) on Instagram: "The gang"


 

Ősszel már úgy volt, hogy visszatérhet a pályára, és akár a decemberi Európa-bajnokságon is ott lehet, aztán egy edzésen újra megsérült a térde (az volt az utolsó lövés, mielőtt lefújták a tréninget). Először nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, de utána attól félt, hogy újra a keresztszalagjával van gond. [„Ellenőrizzétek a szalagot, belehalok, ha újra valami probléma van vele!”]

Norvégiába utazott, ahol kiderült, a meniszkusz sérült meg, amelyet újabb műtéttel tettek rendbe. A riport február közepén készült vele, azonban csak múlt pénteken, nőnapon jelent meg, így nyugodtan beszélhetett az azóta már nyilvánosságra hozott klubváltásáról is. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint később a norvég Tv2-nek.

„Már alig várom, hogy újra pályán legyek és megmutathassam mindenkinek, aki kételkedett a visszatérésemben az elmúlt évben. Aztán kipróbálok valami újat, a CSM Bucuresti-hez, a Győr egyik nagy riválisához igazolok. Olyan csapatot építenek, amely szerintem megnyerheti a Bajnokok Ligáját a következő szezonban. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést.”

„A győri szerződésem lejár az idény végén, és mivel itt üzletben gondolkodnak, a hosszabbítás előtt meg akartak nézni meccs közben. Úgy éreztem, olyan karrier van mögöttem, hogy nem kell senkinek bizonyítanom. Rengeteg klub meg akart szerezni Európában, és sehol máshol nem akartak előtte játszani látni. Inkább olyan helyre megyek, ahol hisznek bennem. A bukarestiekkel való siker igazi revans lenne” – tette hozzá Mörk, aki úgy gondolja, akár még tíz éve is lehet a pályán, és nem akarja azért befejezni, mert rossz a térde, hanem majd a saját döntése alapján.  

Nemcsak a sérülésekkel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban, hanem ott volt még az ellopott privát fotóinak is az esete. Így rengeteg düh és frusztráció halmozódott fel benne, amit a pályán szeretne majd levezetni.

Úgy tervezte, hogy akár már a Vipers elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-meccsen ott lehet a keretben, erre végül nem került sor, a következő lehetőség a szombati, Érd elleni Magyar Kupa-elődöntő. Kicsit távolabbra tekintve jövőre olimpiát rendeznek Tokióban, márpedig korábbi térdműtétje miatt kimaradt a 2012-es aranyérmes csapatból, így Japánban nagyon szeretne ott lenni.