Női kézi: Még nem döntöttünk – az ETO-elnök az edzőkérdésről

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 11:40
null
Egykori játékosa, Raphaëlle Tervel (balra) és jelenlegi másodedzője, Danyi Gábor (jobbra) is Ambros Martín utóda lehet<br />(Fotó: NS-montázs)
Még nem döntöttünk – mondta Bartha Csaba, a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának elnöke a Nemzeti Sportnak. A téma a nyáron távozó vezetőedző, Ambros Martín utódlása.

 

Mint megírtuk, a Kisalföld hétfői beszámolója szerint jó esély van rá, hogy nyártól a távozó Ambros Martín jelenlegi másodedzője, Danyi Gábor és a csapat korábbi Bajnokok Ligája-győztes játékosa, a francia Raphaëlle Tervel vegye át az együttes irányítását.

Egyelőre azonban nem lehet százszázalékos biztonsággal kijelenteni, hogy valóban ők ketten ülnek majd az ETO kispadjára, már csak azért sem, mert Tervelnek például élő szerződése van szülővárosa, a francia Besancon csapatával. Ráadásul úgy tudjuk, három-négy lehetőség között vacillálnak Győrött, és még nem született meg a végső elhatározás.

„Látszólag könnyű döntés egy ilyen klub élére edzőt találni, mondván, bárki örömmel ülne le a győri kispadra – fogalmazott Bartha Csaba, az ETO klubelnöke. – Valójában azonban egyáltalán nem könnyű kiválasztani azt a szakembert, aki minden feltételnek megfelel. Szokás mondani, hogy ez a csapat magától is megnyerné a BL-t, de korántsem ennyire egyszerű a helyzet, ezek a játékosok igazi profik, akik igénylik és el is várják a legmagasabb szintű szakmai munkát, mert mindennap jobbak akarnak lenni. Vannak elképzeléseink, lehetőségeink, ám még nem döntöttünk."

Mindenesetre ha nincs tökéletes edző, egy jól összeválogatott stáb is megoldást jelenthet, az pedig biztos, hogy Danyi Gábornál jobban kevesen ismerik a győri keretet, hiszen már 2011 nyara óta másodedzőként dolgozik az ETO-nál, ráadásul a játékosok kedvelik és elismerik. Más kérdés, hogy ezen a szinten nincs vezetőedzői rutinja.

Lehetséges segítője, a most 38 éves Raphaëlle Tervel 2012-ben szerződött Győrbe, és amellett, hogy védőspecialistaként fontos szerepet játszott a klub első két Bajnokok Ligája-győzelmében, már akkoriban is tudatosan készült edzői pályafutására, a győri edzések után gyakran lehetett látni a Magvassy-csarnokban kis füzetével, amelybe Ambros Martín aktuális gyakorlatait jegyzetelte le azon melegében. Azóta is rendszeres vendég a világversenyeken, akárcsak a BL-meccseken. Felbukkant az FTC metzi vendégjátékán is, hétvégén pedig ott volt az Audi Arenában a Győr és a Krim Ljubljana összecsapásán – de vélhetően nem kizárólag szakmai kíváncsiságból.

Így vagy úgy, az idő nem sürgeti különösebben a győrieket: lecsúszni aligha fognak bármelyik jelöltről, hiszen ilyenkorra már csak váratlan helyzetben üresedik meg valamirevaló kispad. A jövő szezon kerete is kialakult már, vagyis az igazolásokat sem befolyásolja a leendő edző személye, azaz az ETO-nál a lehető legalaposabban kiérlelhetik a döntést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik