Női kézi: Még két évig biztosan játszani fogok – Görbicz Anita

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 13:10
null
Görbicz számára egyértelmű volt a folytatás (Fotó: Gyorietokc.hu)
Görbicz Anita két évvel meghosszabbította szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával.

 

„Nem játszottam más klubban, csak az Audi ETO-ban, és már régóta tudtam, hogy soha nem is fogok máshol szerepelni. Nagyon kevés embernek adatik meg, hogy sikeres lehet szűkebb hazájában, én azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült. Az ETO sokkal több mint egy klub. Egy igazi család. Több mint negyed évszázada minden ide köt. Most közösen úgy döntöttünk, hogy még két évig biztosan játszani fogok. Jól vagyok, frissnek, fittnek érzem magam, a csapatszellem pedig erősebb, mint valaha, így egyértelmű volt számomra a döntés a folytatásról. Szeretném a legjobb teljesítményemmel segíteni a csapatot a jövőben is, azért, hogy továbbra is mi lehessünk a legjobbak” – idézte Görbicz Anitát aklub hivatalos honlapja.

„Kivételes játékosról van szó, aki a klub ikonja is egyben, tudását, eredményeit még ellenfelei is elismerik, tisztelik. Számomra természetes volt, hogy Görbicz Anitát a lehető legtovább a pályán kell tartani, hiszen a klub legendájáról van szó. Könnyedén sikerült megegyeznünk a folytatásról, és biztos vagyok benne, hogy a következő két év során is vezére lesz a csapatnak, és az elkövetkező években közösen gyarapíthatjuk tovább amúgy sem rövid eredménysorát” – nyilatkozta Bartha Csaba klubelnök.

Görbicz Anita eddig 679 tétmeccsen viselte az ETO zöld-fehér mezét és 3611 gólt szerzett. A bajnokikat tekintve 420 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 2080 gólt szerzett, míg 54 Magyar Kupa-találkozón 305-ször volt eredményes. Nemzetközi mérlege: 28 EHF-kupa-mérkőzés, 172 gól (6.1 gól/meccs), 14 KEK-meccs 93 találat (6.6 gól/meccs), 163 Bajnokok Ligája-találkozó 961 gól (5.9 gól/meccs).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik