Női kézi: két váci alapember sem játszhat a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 20:29
null
Karoline De Souza nem játszhat a Fradi ellen (Fotó: Földi Imre)
Nem játszhat a Ferencváros elleni, a bajnoki címről döntő utolsó bajnokin a Vác legjobb heteslövője, Karoline De Souza, miután Achilles-ín sérülést szenvedett a Dunaújváros elleni mérkőzésen. Szintén kénytelen lesz kihagyni a mérkőzést Helembai Fanny is, akin kedden sürgősségi epeműtétet kell végrehajtani.

A női NB I-ben szereplő Vác hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Helembai a hétvégén már sokadszor panaszkodott rosszullétre, ami miatt kedden meg is műtik a 21 éves játékost. Szintén nem lesz ott a Vácnál a csapat egyik legeredményesebb játékosa, a brazil Karoline De Souza, akinek a Dunaújváros ellen sérült meg az Achilles-ina.

A brazil világbajnok orvosi utasításra védőgipszet kapott, így ő sem segítheti csapatát. A 2013-as női világbajnokságot megnyerő brazil válogatott tagja, De Souza kiesése nagy érvágás a váciaknak, mert 110 gól szerzett eddig a szezonban – 62-t büntetőből.

A bajnoki címért a Győr (+267) és a Ferencváros (+273) küzd, s a gólkülönbség dönt valamelyik csapat javára. Mint beszámoltunk róla, a Győr ellenfelénél, a Békéscsabánál sem felhőtlen a helyzet, ott is kidőlt a csapat egyik legjobbja, Jovana Kovacsevics válla sérült meg az előző bajnoki fordulóban.

EZ VÁR A GYŐRI ETO-RA ÉS A FERENCVÁROSRA AZ UTOLSÓ FORDULÓBAN
Május 23., 18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Vác (6. helyezett, 6 gól)
Győri Audi ETO KC–Békéscsaba (12. helyezett, 9 gól)
A két éllovas ellenfelei mögött azt tüntettük fel zárójelben, hogy jelenleg melyik pozíciót foglalják el a bajnokságban, illetve a bajnokság első körében milyen különbséggel nyert ellenük a Győri ETO, illetve a Ferencváros.
AZ ÁLLÁS
1. FTC-Rail Cargo Hungaria 25 24 1 836–563 +273 48
2. Győri Audi ETO KC 25 24 1 821–554 +267 48
3. Érd 25 18 7 707–605 +102 36
4. Dunaújvárosi KKA 25 16 2 7 704–615 +89 34
5. Siófok KC 25 16 1 8 718–675 +43 33
6. Váci NKSE 25 15 1 9 781–693 +88 31
7. Kisvárdai KC SE 25 12 2 11 597–615 –18 26
8. Alba Fehérvár KC 25 9 4 12 655–686 –31 22
9. DVSC-TVP 25 10 2 13 639–677 –38 22
10. Budaörsi KC 25 8 1 16 689–763 –74 17
11. MTK Budapest 25 4 4 17 626–737 –111 12
12. Békéscsabai ENKSE 25 5 1 19 640–773 –133 11
13. Kecskeméti NKSE 25 3 1 21 575–796 –221 7
14. Vasas SC 25 1 1 23 566–802 –236 3
HOGY SZÓL A KIÍRÁS? GÓLKÜLÖNBSÉG, TÖBB LŐTT GÓL, SORSOLÁS

Idézet a Magyar Kézilabda-szövetség 2017–2018-as szezonra kiadott, NB I-es bajnokságra vonatkozó rendjéből:
„5. Ezért amennyiben két csapatnak van ugyanannyi pontja és az egymás elleni mérkőzésük gólkülönbsége 0, akkor a helyezést az adott és kapott gólok közötti különbség határozza meg, valamennyi mérkőzést alapul véve. Csak azokat a mérkőzéseket kell itt figyelembe venni, amelyeket ugyanazon ellenfelek ellen játszott a két csapat, és amelyek eredményei pályán dőltek el.

6. Ha két vagy több csapat pontszáma, egymás közötti eredménye és gólkülönbsége is egyezik, akkor az a csapat kerül előbbre, amelyik az összes mérkőzést figyelembe véve (lásd az 5. pont) több gólt dobott.

7. Amennyiben az összes azonos ellenfél ellen azonos számú gólt dobtak, akkor az ezeken a mérkőzéseken több győzelmet szerző csapat végez előrébb.

8. Amennyiben a fenti szempontok alapján nem lehet eldönteni melyik csapat végez előrébb, akkor sorsolással kell azt eldönteni.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik