Női kézi KEK: a repjegyekre már összejött a pénz a Vácnak

Vágólapra másolva!
2013.02.22. 15:42
Valamelyest javulni látszik az Issy Paris elleni KEK-negyeddöntőre készülő váci női kézilabdacsapat anyagi helyzete. A Franciaországba szóló repülőjegyeket már meg tudta venni Kirsner Erika klubelnök, de további segítségre van szükség.

„Büszke vagyok az egész magyar kézilabda-társadalomra, mert átérezte a problémáinkat.”

A váci női kézilabdacsapat elnökének keddi segélykiáltása után valóban megmozdult valami, klubhovatartozástól függetlenül, győri és ferencvárosi drukkerek, kisnyugdíjasok, támogatók utaltak kisebb-nagyobb összeget az egyesület bankszámlájára, hogy Gulyás István csapata vállalni tudja az Issy Paris elleni Kupagyőztesek Európa-kupája negyeddöntőt, a kétmillió forintba kerülő francia utazással. Nem csoda, hogy jó érzések töltik el Kirsner Erika szívét, a korábbi válogatott játékos azonban nem tudott tovább várni, hogy ne emelkedjenek tovább a repülőjegyárak és legyen még elég hely a húszfős váci küldöttségnek, csütörtök délelőtt lefoglalta a jegyeket, miután magánemberként, saját terhére kölcsönkért egy ismerősétől, amit két héten belül szeretne visszafizetni.

„A repülőjegyek megvétele volt az elsődleges szempont, így ki tudunk utazni a visszavágóra. Az első, itthoni meccs feltételei azonban még nincsenek biztosítva, február huszonnyolcadikáig kell befizetnünk az európai szövetségnek hétszázötven euró nevezési díjat, és akkor a játékvezetők, az ellenőrök és az ellenfél ellátásáról még nem is beszéltünk, szóval további forrásokra lenne szükségünk. Gyűlik a pénz, gyűlik, de még messze vagyunk a végétől” – mondta Kirsner, aki ugyan kezd elfáradni, de addig küzd a csapatért, amíg csak bírja.

„A Magyar Kézilabda-szövetség segítsége, a műhelytámogatás gyorsabb kifizetése is nagyon jól jött, és bár a város vezetőivel még nem tudtam tárgyalni, bízom benne, hogy az Érd elleni pénteki bajnokin találkozom velük.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik