Női kézi: jönne, de nem jöhet – miért nem játszik az Érd légiósa?

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.09.10. 21:02
null
Mariama Signaté (labdával) harcossága az új szezonban is nagy szolgálatot tenne az érdi női kézilabdacsapatnak (Fotó: Török Attila)
Remekül kezdte a bajnokságot az Érd női kézilabdacsapata, de hiába lenne nagy szükség rá, a védelem alapembere, Mariama Signaté nincs a keretben.

 

Két győzelemmel kezdte a magyar női kézilabdaidényt a hatszoros bronzérmes Érd, amely az élbolyban végbement erősítések miatt egészen biztosan keményebb küzdelem elé néz, mint eddig bármikor az elmúlt években. Ez azt is jelenti, hogy minden használható játékosára szükség lesz, hogy harcban legyen a dobogóra egyre nagyobb eséllyel pályázó riválisokkal, elsősorban a Siófokkal – ennek fényében azonnal feltűnt, hogy sem az Eszterházy SC elleni szezonrajton, sem a Vác elleni hazai rangadón nem volt ott a csapatban Mariama Signaté.

A kétszeres világbajnoki ezüstérmes játékos 2014-ben igazolt Érdre az Issy Paris-tól, azóta a magyar csapat védelmének legfontosabb embere, akire az új kihívások miatt még nagyobb szüksége lenne a nyáron inkább gyengülő, mint erősödő klubnak. A baj nem lehet nagy, mert a 33 éves francia balátlövő mind a két bajnoki meccsen ott volt a lelátón, láthatóan jó a kapcsolata Szabó Edina edzővel, akivel kedélyesen beszélgetett. A szakember egyébként a francia vonalat képviseli a klubnál, hiszen másfél évtizedig dolgozott a francia válogatottnál, így Érden az utóbbi években kialakult egy „légió”, Signatéval a központban – rajta kívül a kapus Julie Foggea és a balszélső Coralie Lassource alkotja még ezt a csoportot a szezonban.

A dolog akkor lett érdekes, amikor a játékos vasárnap kirakott egy konditeremben készült képpel illusztrált üzenetet a Facebook- és a Twitter-oldalára, miszerint ő már alig várja, hogy pályára léphessen. Teljesen egészséges, készen áll a játékra, és a szurkolóknak címzett válaszaiban megemlítette, hogy nem az ő és nem is az orvosok, hanem az edző döntése volt a mellőzése. A Magyar Kézilabda-szövetség oldalán az érdi csapat keretének névsorát böngészve sem találjuk meg Mariama Signaté nevét, ami azt jelenti, hogy nincs kiváltva a játékengedélye. Ez persze bármikor pótolható, mégis érdekes, mert a játékosnak élő szerződése van, azaz a fizetését is folyósítani kell. Valamiért mégsem dolgozhat a társaival…

Ha kizárólag szakmai szemmel nézzük, a 188 centi magas Signaté eddig is kulcsszerepet játszott az Érd védelmében, most pedig még az eddiginél is nagyobb szükség lenne arra a biztonságra, amelyet jelenléte kölcsönöz a hátsó alakzatnak. A nyáron ugyanis távozott az Érd belső hármasa, a Fradihoz igazoló Klivinyi Kinga, a Podgoricába hazatérő montenegrói Andjela Bulatovics és a már a Siófokot erősítő spanyol Mireya González. De ha ez nem lenne elég, két válogatott játékos is kiesett: a napokban szenvedett lábközépcsonttörést az egyik edzésen a beálló Szabó Laura, a kapus Janurik Kinga pedig még nem épült fel teljesen vállsérüléséből.

A Vác ellen ugyan remekül megoldotta a belső védőhármas feladatát a Kisfaludy Anett, Kiss Nikolett, Jovana Kovacsevics trió, de az Érdnek több fronton kell helytállnia – nemcsak az egyre erősödő magyar élvonalban, hanem az EHF-kupában is, ahol a tavalyi kudarc miatt ebben a szezonban szeretnének bizonyítani. Márpedig ahhoz biztosan szükségük lesz egy egészséges Mariama Signatéra.

Az ügyben megkerestük az érdi kézilabdacsapat szakmai vezetőségét is, amely a napokban ígért választ kérdéseinkre.

„Helló mindenkinek! Már hiányoznak nekem a világ legjobb szurkolói! Sajnos egyelőre nem edzhetek a csapattal, és nem játszhatok a meccseken. De készen állok, és remélem, hogy az edzők hamarosan engedik, hogy játsszam!” – írta Signaté a Twitteren.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik