Női kézi: Grimsbö felépülése jól halad, ekkor térhet vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.01. 10:40
Remekül halad Kari Aalvik Grimsbö, a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC norvég kapusának felépülése – tudatta Bartha Csaba klubelnök a csapat honlapján.

Grimsbö még a Buducsnoszt Podgorica elleni BL-elődöntőn sérült meg, s bár a győztes döntőn pályára lépett – és remekelt –, a szezon vége előtt orvosi beavatkozásra szorult, ezt követően pedig hazájában végzi a rehabilitációját.

„Szurkolóink különböző közösségi fórumokon folyamatosan érdeklődnek Kari sérülésével és lábadozásával kapcsolatban. Jogos aggodalmukra válaszul jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen rehabilitációja remekül halad” – mondta Bartha Csaba a klub honlapjának.

„Kapusunk korábban is bajlódott már térdproblémákkal, kétszer is átesett térdműtéten. A szezon végén Győrben megkezdte, majd hazai környezetében folytatta a rehabilitációt. Jelenleg – míg társai Spanyolországban készülnek az új szezonra – a norvég olimpiai csapat rehabilitációs és fizioterapeuta-csapatával dolgozik. A szakemberek heti rendszerességgel teszteknek vetik alá, melyek eredményeiről folyamatosan tájékoztatnak minket. Gyógyulása jó ütemben halad, így nyugodtak vagyunk afelől, hogy jó kezekben van. Augusztus második hetében már Győrben üdvözölhetjük, megkezdheti a speciális kapusfelkészülést. Előreláthatólag augusztus végén-szeptember elején már gyógyultan, teljes értékű játékosként csatlakozik a kerethez” – tette hozzá az Győri Audi ETO KC elnöke.a Buducsnoszt Podgorica elleni BL-elődöntőn sérült meg, s bár a győztes döntőn pályára lépett – és remekelt –, a szezon vége előtt orvosi beavatkozásra szorult, ezt követően pedig hazájában végzi a rehabilitációját.

„Szurkolóink különböző közösségi fórumokon folyamatosan érdeklődnek Kari sérülésével és lábadozásával kapcsolatban. Jogos aggodalmukra válaszul jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen rehabilitációja remekül halad” – mondta Bartha Csaba a klub honlapjának.

„Kapusunk korábban is bajlódott már térdproblémákkal, kétszer is átesett térdműtéten. A szezon végén Győrben megkezdte, majd hazai környezetében folytatta a rehabilitációt. Jelenleg – míg társai Spanyolországban készülnek az új szezonra – a norvég olimpiai csapat rehabilitációs és fizioterapeuta-csapatával dolgozik. A szakemberek heti rendszerességgel teszteknek vetik alá, melyek eredményeiről folyamatosan tájékoztatnak minket. Gyógyulása jó ütemben halad, így nyugodtak vagyunk afelől, hogy jó kezekben van. Augusztus második hetében már Győrben üdvözölhetjük, megkezdheti a speciális kapusfelkészülést. Előreláthatólag augusztus végén-szeptember elején már gyógyultan, teljes értékű játékosként csatlakozik a kerethez” – tette hozzá az Győri Audi ETO KC elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik