Női kézi: fiatal norvég balátlövőt igazolt a Siófok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.23. 17:48
null
Kjerstin Solas meccs nélkül távozik<br />
A Siófok női kézilabdacsapata újabb igazolást jelentet be: a Balaton-parti klub mindenben megegyezett Kjerstin Solasszal, a 21 éves norvég balátlövő a nyáron érkezik hazánkba.

Solas 2015-től játszik a norvég Tertnes csapatában, a Siófok lesz az első külföldi klubja. A váltásban elmondása szerint fontos szerepet játszott Tor Odvar Moen edző személye. 2016-ban mutatkozott be a norvég felnőttválogatottban, és tagja volt abban az évben az Európa-bajnok csapatnak.

Még egy év van hátra a szerződésemből, de mindenképpen szerettem volna váltani – mondta Solas a Siófok hivatalos honlapjának. – Először Dániában gondolkodtam a nyelvi nehézségek elkerülése végett, de a menedzserem azt mondta, hogy a Siófok és Moen edző érdeklődik utánam. Számomra fontos tényező, hogy a vezetőedzővel egy nyelven tudok kommunikálni, valamint az is, hogy a játékosok többsége beszél angolul. Régebben játszottam már ellenük (Larvik), és sok pozitív dolgot hallottam róla (Moen), így nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát Siófokon. Már négy éve a Tertnesben kézilabdázom. Egy évet sajnos ki kellett hagynom egy térdsérülés miatt, de az idén visszatértem és rendszeresen játszom. Érmet még nem sikerült szerezni a bajnokságban, a kupában viszont már gazdagabb lettem egy ezüstéremmel, épp a Larvik ellen játszottuk a döntőt.”

Kjerstin átigazolása izgalmas befektetés a részünkről. Tizennyolc évesen mutatkozott be a norvég nemzeti csapatban, de aztán keresztszalag-szakadást szenvedett. Az idei évben tért vissza, kezd játékba lendülni. Nagy lövései vannak, jól találja meg a kapcsolatot a beállókkal. Emlékszem, hogy amikor bemutatkozott a felnőttválogatottban, akkor több nagy klub is le akarta igazolni őt Európában. A sérülése után megakadt ez a folyamat, én viszont úgy érzem, hogy egy olyan játékost sikerült megszereznünk, aki sokak számára meglepetést fog okozni” – értékelte elégedetten a fiatal norvég megszerzését Tor Odvar Moen.

A balátlövő posztjáról a román Gabriela Perianu a CSM Bucuresti-be távozik, míg a horvát Andrea Kobeticről egyelőre nem tudni, hogy folytatja-e a pályafutását.

A német Bundesligában harmadik helyen álló TuS Metzingen válogatott balszélsője, Hársfalvi Júlia, az FTC-től érkező Nerea Pena és a kapus Szikora Melinda, valamint a Győri ETO-tól szerződtetett Tomori Zsuzsanna után Solas a siófokiak ötödik új szerzeménye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik