Női kézi Európa-liga: ellenfelet kapott három magyar csapat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.20. 12:20
null
A DVSC kézilabdázói (Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
A Debrecen a török bajnok Kastamonuval találkozik a női kézilabda Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában – írja az MTI.

 

A Bécsben rendezett keddi sorsoláson az is eldőlt, hogy a DVSC idegenben kezdi a párharcot. A két együttes az Európa-liga elődjének számító EHF-kupa utolsó idényében azonos csoportban szerepelt, idén januárban Törökországban egy góllal a magyar együttes győzött, hazai pályán viszont kettővel kikapott, így nem jutott tovább.

A Kastamonu korábban kétszer is elbúcsúztatta a Vác csapatát az EHF-kupa-selejtezőben.

A váciak ezúttal a cseh bajnok DHK Baník Most együttesét kapták, az Alba Fehérvár pedig a norvég Storhamarral találkozik.

A párharcok első mérkőzéseit november 14-én és 15-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A továbbjutók a 16 csapatos csoportkörbe kerülnek, ahol csatlakozik a mezőnyhöz a román CS Minaur Baia Mare, az orosz Lada Toljatti, a dán Herning-Ikast HB, és a második számú európai kupasorozat címvédője, a Siófok KC.

A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ PÁROSÍTÁSOK:
Kastamonu Belediyesi GSK (török)–DVSC Schaeffler
Alba Fehérvár KC–Storhamar HE (norvég)
DHK Baník Most (cseh)–Váci NKSE

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik