Női kézi: Értetlenül álltunk bizonyos történések előtt – Németh András beszámolója

Vágólapra másolva!
2016.01.12. 10:02
null
Németh András többször értetlenül állt bizonyos történések előtt (Fotó: Korponai Tamás – archív)
Németh András szövetségi kapitányi pályafutásának utolsó aktusa is megtörtént: hétfőn a Magyar Kézilabda-szövetség meghallgatta és elfogadta a női válogatott leköszönt szövetségi kapitányának beszámolóját az utóbbi két évről. Elsősorban is a kudarccal végződött dániai világbajnokságról, ahol a magyar csapat a nyolcaddöntőben 24–23-ra kikapott Lengyelországtól, és a 11. helyen végezve lemaradt a riói olimpia selejtezőjéről, ami után a kapitány be is jelentette lemondását. Az alábbiakban az ő beszámolójából idézünk néhány gondolatot – szerkesztve és kivonatolva –, mert a saját felelősségének elismerése mellett a szakág sok problémájáról is pontos képet fest.

AZ EGYÜTT TÖLTÖTT HÓNAPOK NEHÉZSÉGEIRŐL

Már többször voltam szövetségi kapitány, de főállásban most először. A főállású kapitánynak két fontos hátránya van egy klubnál is dolgozóval szemben: az első, hogy nincs olyan játékosa, akivel egész évben együtt dolgozott, így maximálisan támaszkodhat rá. A másik, hogy a hosszú üres hetek alatt teljesen el lehet szokni a mindennapok munkájától, és az edzőtáborozás harmadik, negyedik napján ez a terhelés számomra már nehezen volt elviselhető.

30 MECCS, 20 GYŐZELEM
A 2014 februárjától 2015 decemberéig tartó harmadik Németh-korszakban a magyar női válogatott 30 hivatalos mérkőzést játszott: 20-szor győzött, 3-szor döntetlent játszott, 7-szer vereséget szenvedett. A 2014-es hazai rendezésű Eb-n 6. lett, a 2015-ös dániai vb-n a 11. helyen végzett.

Az említett nagyobb szünetek a válogatott életében is nagyobb nehézségeket okoztak. Bár igyekeztünk a klubok munkájára támaszkodni, nyilvánvalóan voltak jelentős eltérések a taktikában, a felkészülésben, így az edzőtáborozások első három napja minden alkalommal elment az ismétlésekkel. A világ válogatottjainak túlnyomó többsége is hasonló időkerettel dolgozik (kivéve az ázsiaiak, illetve az oroszok), de talán előnyt kellene kovácsolnunk a többiekkel szemben abból, hogy nekünk minden játékosunk itthon játszik. Abban a gazdasági helyzetben, amelyben az MKSZ segítségével jelen pillanatban a klubjaink vannak, valamivel több időt kellene a válogatottnak együtt töltenie. Főleg a nyári időszakban, illetve az őszi-tavaszi szezonban kellene kétszer egy nap, amikor a válogatott együtt dolgozik.

A NAGYON GYORSAN VÁLTOZÓ VILÁG OKOZTA KÜLÖNBSÉGEKRŐL

Tartottam tőle, hogy a korkülönbség miatt már nem fogom érteni a sportolók problémáit, és a nagyon gyorsan változó világ azt a helyzetet hozta, hogy segítőm, Pálinger Kati – akitől azt reméltem, hogy segít ezen problémák megoldásában – is sokszor értetlenül állt bizonyos történések előtt. Azt szerettük volna, hogy az edzőtáborozásokat teljes emberként éljék meg, kulturális programokat szerveztünk, de nagyon nehéz volt eltalálni sportolóink ízlését. Minden alkalommal wellnesshotelbe mentünk, hogy segítsük a sportolók regenerálódását, de önállóan sohasem vették igénybe a lehetőségeket, illetve az előírtaknak is csak nagyon nehezen tettek eleget. Mint kiderült, a klubok életében az efféle regeneráció egyáltalán nem jelenik meg, így a sportolók felesleges rossznak tartották.

A JÓ ANYAGI HELYZET NEM MINDEN TERÜLETEN ELŐNY

Az előző szövetségi kapitányi munkám idején sokkal egyszerűbb volt összehangolni a válogatott tevékenységét, mert mindenütt általam jól ismert magyar edzők dolgoztak, nagyon hasonló rendszerben. A válogatott játékosok ebben az időszakban mindenütt húzójátékosai voltak klubjuknak, és a világversenyen nyújtott jó játék lehetőséget adott nekik egy zsírosabb külföldi szerződésre. Ez ma teljesen másképp van – ez mutatja, hogy sportágunk jó anyagi helyzete nem minden területen előny.

Végül szeretném megköszönni az MKSZ elnökségének teljes támogatását, nagyon sajnálom és nagyon bánt, hogy az elvártaknak nem tudtunk megfelelni.

A TELJES KIVONATOT – AMELYBEN NÉMETH ANDRÁS SZÓT EJT A VB MECCSEIRŐL, AZ ELMÚLT KÉT ESZTENDŐ HÁTTERÉRŐL ÉS A HIÁNYOSSÁGOKRÓL – A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik