Női kézi: elbocsátották a magyarokat megfricskázó kapitányt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.28. 16:03
null
Lejárt Jan Pytlick ideje a dán válogatottnál (Fotó: Reuters)
A Dán Kézilabda-szövetség vasárnap bejelentette, hogy január elsejei hatállyal felbontotta a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Jan Pytlick szerződését.

 

A dán szövetség köszönetet mondott a kapitányi posztot 1998 és 2005 között, majd 2007-től mostanáig betöltő Jan Pytlicknek a munkájáért, de a vártnál gyengébb Európa-bajnoki szereplés miatt egyik fél sem látta kívánatosnak a közös munka folytatását.

Dániai szakírók ugyanakkor emlékeztetnek: Pytlick szívesen maradt volna a jövő decemberi világbajnokságra is, azonban a szövetség szerint a balul sikerült Eb után feltétlenül új impulzusokra van szükség – különös tekintettel arra, hogy a 2015-ös vb-nek Dánia ad otthont –, ezért „megkérték” Pytlicket, hogy könnyítse meg a váltást.

Dánia – noha a vészkapusos játék révén látványos és fontos taktikai győzelmet aratott Magyarország felett (23–20) – csupán a nyolcadik helyen végzett a decemberi, magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon.

„Mi, játékosok is csak vasárnap délben tudtuk meg a hírt, és be kell valljam, sokkolt a tartalma – kommentálta a döntést Sandra Toft, a dán válogatott kapusa. – Nem voltunk elég jók az Európa-bajnokságon, de a felelősség nemcsak Pytlické, hanem a miénk, játékosoké is.”

„Váratlanul ért az elbocsátása, de szerintem jó döntés született, egyetértek vele – fogalmazott Line Jörgensen csapatkapitány, aki ezzel együtt nem Pytlick alkalmatlanságát, hanem az Eb-szereplés sikertelenségét látja a szövetség lépése mögött. – Az elmúlt években nagyon jó munkakapcsolat alakult ki Pytlick és a csapat között. Ha valamiben nem volt egyetértés, mindig nyitott volt a véleményünkre. A mostani döntésről még nem tudtam beszélni vele, de remélem, előbb-utóbb alkalom nyílik erre is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik