Női kézi EHF-kupa: török csapattól kapott ki a Vác

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 16:14
Nehéz helyzetbe került a Vác a női kézilabda EHF-kupa 3. selejtezőkörének első mérkőzése után, mert hazai pályán 26–24-re kikapott a török Kastamonu Belediyesitől.

A vendégek egyáltalán nem megilletődve léptek pályára, sőt, tíz perc alatt négygólos előnyre tettek szert. A sok hibával játszó Vác azonban az első félidő hajrájára utolérte a törököket, és a szünetben 12–11-re is vezetett.

A második játékrészben már hárommal is ment a magyar csapat, de nem tudta megőrizni az előnyét, az ellenfél fordított. Nyolc perccel a vége előtt már a Kastamonu Belediyesi vezetett hárommal. Barján Bianka az utolsó percben hetesből egyenlíthetett volna, de kimaradt a kísérlete, az ellentámadásból pedig gólt kapott a Vác, így kétgólos hátrányból várhatja a jövő vasárnapi visszavágót.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
GVM EUROPE-VÁC–KASTAMONU BELEDIYESI GSK (török) 24–26 (12–11)
Vác, 600
néző. Vezette: Dojcsinov, Gorecov (bolgárok)
VÁC: Arenhart – Jovetic 2, Hámori, Lakatos 1, Helembai F., De Souza, Radoszavljevics 3. Csere: Barján 3 (2), Kovács P. 6 (3), DIÓSZEGI 5, Szondi 1, Szamoránsky P. 2, Kácsor 1, Hornyák B. Edző: Szilágyi Zoltán
KASTAMONU: ROMBESCU – Kolodziejska 3, Yilmaz 2, ISKANDEROGLU 6 (2), Seric 2, Szinicina 3, KOCINA 4. Csere: Nenezics (kapus), Elez 2, Güler 2, Aydin 2, E. Gomes Barbosa. Edző: Hakan Günal
Az eredmény alakulása.
4. perc: 1–4. 11. p.: 3–8. 20. p.: 8–9. 29. p.: 11–10. 36. p.: 16–13. 41. p.: 18–16. 51. p.: 19–22. 54. p.: 23–24
Kiállítások: 10, ill. 20 perc
Hétméteresek: 7/5, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán:
– Volt lehetőségünk, hogy előnyt szerezzünk a visszavágóra, de elsősorban a támadások befejezésénél sokat hibáztunk. Ráadásul védekezésben is csak időnként nyújtottunk megfelelő teljesítményt. Mindenben javulnunk kell, hogy esélyünk legyen a továbbjutásra.
Hakan Günal: – Nagyon sok mérkőzését elemeztük a Vácnak, tudtuk, hogy jó csapat. Számítottunk rá, hogy nagy iramot akar diktálni. Viszont ma remekül sikerült betartania a csapatnak az elképzelt taktikát. Ám ne feledjük: a párharc még korántsem lefutott, hasonló jó teljesítmény szükséges a visszavágón is.

A visszavágót november 19-én rendezik Törökországban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik