Női kézi EHF-kupa: a Siófok norvég csapattal találkozik a nyolc között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.12. 11:21
null
A Siófok hibátlan mérleggel zárta a csoportkört (Fotó: Török Attila)
A Siófok KC az Érdet korábban kiejtő norvég Storhamarral találkozik a női kézilabda EHF-kupa negyeddöntőjében. Az első mérkőzésre március elején idegenben kerül sor, a visszavágóra egy héttel később hazai pályán.

 

 

A csoportját hibátlan mérleggel megnyerő magyar csapat az első kalapból várta a sorsolást, és mivel a Herning-Ikasttal egy csoportban szerepelt, ezt a dán csapatot nem kaphatta.

A decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon a klubot két játékos képviselte a norvég válogatott bő keretében. Egyikük a világklasszis beálló, Heidi Löke.A norvég együttest erősíti a 19-szeres magyar válogatott balszélső, Juhász Gabriella is, aki korábban volt a Debrecen, a Győr, a Ferencváros és a Veszprém játékosa is, Norvégiában pedig 2012 óta kézilabdázik.

Pastrovics Melinda, a Siófok KC kapusedzője az M1 aktuális csatornán elárulta, tartottak attól, hogy esetleg a Krasznodart kapják ellenfélnek, ami, mint mondta „az utazás szempontjából nem lett volna túl jó”. A Storhamart erős ellenfélnek nevezte, de hozzátette: „ha szeretnénk az EHF-kupa döntőjéig menetelni, akkor nekünk minden csapatot le kell tudni győzni”.

Úgy vélekedett, minden lehetőségük meglesz ahhoz, hogy ellenfelüket részletesen kielemezzék, és jól felkészüljenek a párharcra, már csak azért is, mert norvég vezetőedzőjük képben van az ottani bajnokságot illetően.

„Világklasszisok sora játszik most Siófokon, de kellett nekik egy fél év, hogy összerázódjanak. Feldobott minket, hogy nemzetközi kupában szerepelünk, meccsterhelést kapunk folyamatosan, ez pedig pozitív hatással van a játékosokra” –adott magyarázatot a mostani sikeres időszakra.

Az elődöntőben a Storhamar–Siófok párharc győztese a Nyköbing–Viborg dán házicsata továbbjutójával csap össze – szintén oda-vissza vágós rendszerben.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Storhamar (norvég)–SIÓFOK
Herning-Ikast (dán)–Podravka Vegeta (horvát)
Kubany Krasznodar (orosz)–Esbjerg (dán)
Nyköbing (dán)–Viborg (dán)
A negyeddöntő első felvonását március 2–3-án rendezik, a visszavágókat egy héttel később.

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Storhamar (norvég)/SIÓFOK–Nyköbing (dán)/Viborg (dán)
Herning-Ikast (dán)/Podravka Vegeta (horvát)–Kubany Krasznodar (orosz)/Esbjerg (dán)
Az elődöntő első felvonását április 6–7-én rendezik, a visszavágókat egy héttel később.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Siófok KC 6 6 188–139 49 12
2. Herning-Ikast (dán) 6 4 2 164–157 7 8
3. Metzingen (német) 6 2 4 162–173 –11 4
4. Sävehof (svéd) 6 6 139–184 –45 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik