A jobbátlövő Alicia Stolléra is oda kell figyelniük a mieinknek (Fotó: EHF)

A német válogatott – a magyarhoz hasonlóan – jelentősen átalakított, rendkívül fiatal és rutintalan kerettel vágott neki a franciaországi Európa-bajnokságnak. Ehhez képest eddig meglehetősen masszív teljesítménnyel menetel: a címvédő Norvégia 33–32-es legyőzésével letette a névjegyét a tornán, amelyen aztán később Csehországot is elintézte, legutóbb pedig pénteken, a középdöntő első körében simán kiütötte Spanyolországot. A gyors és lendületes kézilabdát játszó, remek átlövőkkel felálló, egységes német együttesben 12 játékos szerzett gólt a spanyolok ellen.

  A KÉPRE KATTINTVA részletes program és menetrend – a 2018-as franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság adatbankja

Az eddigi mérkőzések alapján az eddig roppant hatékony beállókra, Julia Behnkére és Meike Schmelzerre, illetve a mindössze 20 éves átlövőre, Emily Bölkre nagyon oda kell figyelniük a magyar védőknek, míg Dinah Eckerle a kapuban biztos alap.

A tavalyi, hazai rendezésű világbajnokságon szereplő német keretből 12(!) játékosra sem számíthat az idén januárban munkába álló Henk Groener. A 219-szeres válogatott holland szakember korábban hét év alatt (2009 és 2016 között) gyakorlatilag a semmiből építette fel és juttatta csúcsközelbe a nagy tornákon hazája női csapatát: 2015-ben világbajnoki 2., 2016-ban olimpiai 4. lett Hollandiával.

Mivel kérdőjelek voltak bennem a folytatást illetően, nem akartam belemenni a következő ciklusba a holland válogatottal. A szerződésem ugyan 2016 végéig szólt, de abban maradtunk, jobb, ha az Eb-re már az új kapitánnyal megy a csapat” – mondta Groener a német együttes szombati sajtóeseményén.

A holland szakember hozzátette, nyolcéves korában kezdett el játszani, majd már lassan huszonöt esztendeje edzősködik, így jól jött neki az a másfél éves szünet, amit a németországi munkája megkezdése előtt tartott. „Különösen az olimpiai ciklus vége volt nagyon intenzív. Miután abbahagytam a holland válogatottnál, kaptam több ajánlatot is, az egyik volt a német szövetségé. Az elejétől kezdve megvolt köztünk az összhang, hasonlóan gondolkodtunk arról, mit lehetne felépíteni, merre érdemes fejleszteni a német női kézilabdát.”

 
Rasmussen: A legjobbak egyelőre túl erősek nekünk
Siti Bea: El kell ismerni, norvégfóbiánk van

Amikor januárban munkába állt és felmérte a terepet, azt látta, hogy sok tehetség van Németországban. A bajnokság ugyan nem a legerősebb a világon, de elég színvonalas ahhoz, hogy a játékosoknak ne kelljen külföldre igazolniuk a fejlődésük érdekében. A Thüringer HC és a Bietigheim a Bajnokok Ligájában is érdekelt, még ha a középdöntőt csak előbbi élte meg.

Persze nem egyszerű a helyzet, mert a férfi kézilabdára sokkal nagyobb figyelem irányul. De Hollandiában még nehezebb volt, ott a bajnokság is gyenge volt, így mindenkinek légiósnak kellett állnia. A tavalyi vébé után tíz játékos is visszavonult a nemzeti csapattól, ezért először azt kellett megnéznünk, ki akar szerepelni a német válogatottban, és ki szeretne fejlődni. Februárban három napot tudtunk együtt készülni, majd márciusban már jött is az Eb-selejtező Spanyolországgal. Hazai pályán simán nyertünk, amire senki sem számított. A játékosok hamar megértették, mit akarok velük játszatni: stabil védekezés, és abból nagy lendülettel indulni, nyomást helyezve az ellenfélre.”

A mieinkhez hasonlóan a németeknél is hat kézilabdázónak ez az első felnőttvilágversenye, míg a többiek jobbára cserék voltak a legutóbbi világbajnokságon. Ezért nem is meglepő, hogy ingadozó még a gárda teljesítménye.

 ELLENFÉLNÉZŐ

Az 1993-ban világbajnokságot nyerő német válogatott eddigi legjobb Európa-bajnoki eredménye az 1994-ben elért második hely, míg a legutóbbi két kontinenstornán hatodik és tizedik lett. Tétmeccsen az elmúlt 24 évben 19-szer csapott össze a két együttes, 11 magyar siker és két döntetlen mellett hatszor győztek a németek.

Magyar mérleg Németország ellen: 29 meccs, 18 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség
Legutóbb egymás ellen: 2013. december 13., Újvidék (világbajnokság, csoportkör)
Németország–Magyarország 27–26 (14–16)
A magyar gólszerzők:
Görbicz 12, Tomori 4, Kovacsicz 3, Rédei-Soós, Szucsánszki, Vérten 2-2, Bulath

Nincs olyan szupersztárunk, mint a norvégoknak Oftedal vagy a románoknak Neagu, hanem csapatként vagyunk erősek. A magyarok ellen is erősen kell védekeznünk, és ha megismételjük a spanyolok ellen hátul mutatott játékunkat, nehéz lesz minket legyőzni” – mondta a vasárnap délutáni meccs kapcsán Groener, aki hangsúlyozta, nem gondolnak a párizsi folytatás esélyére az utolsó mérkőzés előtt.

A torna előtt előzetesen csak a csoportból való továbbjutást tűzték ki célként, amit teljesítettek is, és bár négy pontjukkal jól állnak a középdöntőben is, mindig csupán a következő feladatra koncentrálnak. Ezért nem is engedtek holland újságírókat az eseményre, hazája csapatával majd csak vasárnap után fog foglalkozni.

Mint ismert, a középdöntők első két helyezettje vívja jövő pénteken az elődöntőt Párizsban, a harmadikok pedig az ötödik helyért csapnak össze. 

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. FORDULÓ
– A VASÁRNAPI PROGRAM
1. CSOPORT (NANTES)
15.00:
Svédország–Franciaország (Tv: Sport1)
18.00:
Szerbia–Oroszország
2. CSOPORT (NANCY)
15.00:
MAGYARORSZÁG–Németország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
18.00:
Hollandia–Románia (Tv: Sport1) 

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
   1. Franciaország 3 2 1 77–69 +8 4 
   2. Oroszország 2 2 50–46 +4 4 
   3. Szerbia 2 1 1 51–47 +4 2 
   4. Svédország 3 1 2 79–81 –2 2 
   5. Montenegró 3 1 2 73–77 –4 2 
   6. Dánia 3 1 2 78–88 –10 2 
 A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
   1. Románia 2 2 60–47 +13 4 
   2. Hollandia 2 2 56–52 +4 4 
   3. Németország 3 2 1 86–84 +2 4 
   4. Norvégia 3 1 2 93–89 +4 2 
   5. MAGYARORSZÁG 3 1 2 82–92 –10 2 
   6. Spanyolország 3 3 76–89 –13 0 

A MAGYAR VÁLOGATOTT UTOLSÓ MÉRKŐZÉSE A KÖZÉPDÖNTŐBEN
December 12. (szerda), 18.00: Magyarország–Románia (Tv: M4 Sport)  

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS EB-KERETE NÉVJEGYEK ÉS SZUBJEKTÍV JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők:
Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine Handball – Franciaország)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövő: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Tartalékok: Janurik Kinga (k, Érd), Szalai Babett (Dunaújvárosi KKA)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István