Női kézi Eb: Ha azt gondoljuk, sétagalopp lesz, meglepetés érhet minket – Rasmussen

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 16:46
null
A rendezők vendégül látták a négy csapat képviselőit a megyeházán (<strong>Fotó</strong>: MTI/Kovács Tamás)
A helyi megyeházán látták vendégül a rendezők a női kézilabda Európa-bajnokság montbéliard-i csoportjában szereplő csapatok és a sajtó képviselőit. A mieink gondolatban már a hétfői, horvátok elleni meccsen jártak, és Kim Rasmussen szövetségi kapitány nem győzte hangsúlyozni, hogy nem szabad kiindulni déli szomszédunk spanyolok ellen látott produkciójából.

Ha azt mondjuk, a csapatoknak nem fűlött hozzá a foga, lehet, még finoman is fogalmaztunk. Kinn szakadt az eső, benn pedig több mint háromnegyed órán keresztül protokollbeszédek követték egymást, váltakozó sikerű hangosítás mellett. A magyar, a holland, a spanyol és a horvát válogatottat is a szövetségi kapitány és két játékos képviselte a megyeházán rendezett fogadáson.

A horvátok ellen nyolc lövésből hétszer eredményes Nerea Pena széles mosoly és egy puszi kíséretében üdvözölte korábbi ferencvárosi klubtársát, Laura van der Heijdent, míg a hollandokat irányító Helle Thomsen Carmen Martínnal diskurált kedélyesen.

Nagyon dinamikusan játszottunk a horvátok ellen, kreatív megoldások is belefértek, és a nagy részét meg tudtuk valósítani az eltervezett taktikának – mondta Pena még a szombati meccs kapcsán, amelyen a spanyolok már az első félidőben eldöntötték a két pont sorsát. – Mi sem tudjuk, mit várhatunk magunktól ezen az Eb-n, mert sok az újonc a keretünkben.”

Még annyit tett hozzá, hogy a papírforma szerint a horvátok búcsúznának a csoportkör végén, de valószínűleg tudnak annál jobban is játszani, mint amit ellenük mutattak.

Szalai Babett pacsizik az Eb kabalafiguráival (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Szalai Babett pacsizik az Eb kabalafiguráival (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Utóbbit hangsúlyozták a mieink is, Kim Rasmussen aláhúzta, a horvátok sem véletlenül vannak itt az Eb-n.

Ha azt gondoljuk, hogy sétagalopp lesz a horvátok elleni meccs, meglepetés érhet minket. Ők sem véletlenül vannak itt. Ha a saját játékunkat tudjuk játszani, jobbnak kell lennünk náluk. Ha így lesz, nyugodtabban várhatjuk a spanyolok elleni találkozót” – mondta a magyar kapitány.

A magyar válogatott törölte a vasárnapra tervezett labdás edzést az Axone-arénában, helyette csak videózás és kondi szerepelt a napi programban.

Nem fogunk elfelejteni kézilabdázni attól, hogy ma nincs edzésünk – reagált Rasmussen. Sokszor segít kitisztítani a fejeket, ha nem megyünk a kézilabdacsarnok közelébe. Mindig azt mondom, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél, két jó edzés többet ér, mint hat csapnivaló. A lányok szeretik a fizikai munkát, ettől érzik magukat erősnek. Mentálisan biztosan készen fogunk állni a hétfői meccsre.”

A magyar csapatból Orbán Adrienn mellett az első nagy tornáján szereplő Szalai Babett jött el az eseményre. A Dunaújváros játékosát meglepte, amikor a Möbelringen-kupa alatt érkezett a telefon, hogy várják a keddi edzésen, hiszen nem számolt azzal, hogy valaki megsérül a csapatunkból.

Megkönnyítette a helyzetemet, hogy több összetartáson is részt vettem korábban, így tudtam, mit vár el a kapitány Nagyon jól érzem magam, teljesen más közeg, mint amit otthon megszoktam. Szeretek itt lenni, és megpróbálok mindenben segíteni, amit kérnek tőlem – hangsúlyozta Szalai, aki csak a kispadról biztathatta társait az első csoportmeccsünkön. – Pozitív, hogy ötven percig helyt tudtunk állni egy ilyen erős válogatott ellen. Egy kicsi koncentráció és jobb helyzetkihasználás kellett volna a végén, hogy meglegyen a meccs.”

A magyar válogatott hétfőn 18 órától csap össze Horvátországgal, majd szerdán 21 órától Spanyolországgal játszik a csoportkörben. A négyesből az első három jut tovább az Eb középdöntőjébe.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
– A HÉTFŐI PROGRAM
C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)
18.00: Horvátország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
21.00: Hollandia–Spanyolország (Tv: Sport2)
D-CSOPORT (BREST)
18.00 Németország–Románia (Tv: Sport2)
21.00: Csehország–Norvégia

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 1 1 25–18
2. Hollandia 1 1 28–25
3. MAGYARORSZÁG 1 1 25–28
4. Horvátország 1 1 18–25
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 1 1 31–28
2. Németország 1 1 33–32
3. Norvégia 1 1 32–33
4. Csehország 1 1 28–31

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik