Női kézilabda Eb: „Csak egy Nora Mörk van a világon”

Vágólapra másolva!
2018.11.21. 17:15
null
Sajtónappal hangolt a norvég válogatott a Möbelringen-kupára
Egy héttel a női kézilabda Európa-bajnokság rajtja előtt Thorir Hergeirsson, a címvédő norvég válogatott szövetségi kapitánya maga sem tudja, mire számítson csapatától a tornán Nora Mörk hiányában.

 

„Napról napra haladunk, és mindig csak a következő meccsre koncentrálunk” – mondta a stregspiller.com-nak Hergeirsson, aki 2009 óta irányítja a norvég női válogatottat.

Az izlandi szakember ezúttal a szokásosnál is óvatosabb az esélylatolgatással, amit az is indokolhat, hogy két balkezes játékosára sem számíthat Franciaországban, a győri Nora Mörk sérülés miatt fog hiányozni, míg Stine Skogrand anyai örömök elé néz.

Nyilvánvaló, hogy csak egy Nora Mörk van a világon, így természetesen meg fogjuk érezni a hiányát. Védekezésben pedig nem számíthatunk egy másik kiváló játékosra, Stine Skograndra, de a tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ilyenkor mindig mások lépnek elő, akik át tudják venni a hiányzók helyét. Biztos más lesz a játékunk, de remélem, hogy jó értelemben.”

Addig nem tudok megalapozottan beszélni a várható teljesítményünkről, amíg nem láttam a csapatot meccskörülmények között. A Möbelringen-kupán várhatóan kapunk pár választ, de igazán majd csak az Eb kezdetével fogjuk látni, mire vagyunk képesek.”

Hergeirsson az említett két játékos hiányában Amanda Kurtovicra (CSM Bucuresti) és Linn Jörum Sullandra (Vipers Kristiansand) számíthat a jobbátlövő posztján.

Hergeirsson hozzátette, az évek során már megszokták, hogy minden nagy torna előtt favoritként tekintenek rájuk, és most is az érmes helyeket célozzák meg, de nem lesz egyszerű odáig eljutniuk. Úgy látja, a csoportellenfeleik közül a németeknek jót tett az edzőváltás, és azóta inkább csapatként funkcionálnak. A csehek mindig masszív csapatot alkotnak, ráadásul Iveta Luzumová személyében valódi vezérük van, míg a románok akár az elődöntőig is eljuthatnak.

A középdöntőre kitérve a hollandok, a spanyolok és a mieink továbbjutását várja a C-csoportból, de szerinte a horvátokat sem lehet elírni.

Azonban nem szeretnék túlságosan előretekinteni, és a lehetséges későbbi ellenfelekről spekulálni. Először jussunk tovább a csoportból, aztán meglátjuk. Mint mondtam, még nem tudom, hogyan fogjuk pótolni a hiányzókat, ezért csak a jelennek élünk” – zárta Hergeirsson.

Mint ismert, a magyar válogatott csütörtöktől vasárnapig az Oslóhoz közeli Fornebuban sorra kerülő hagyományos Möbelringen-kupán készül, és sorrendben az Európa-bajnok norvégokkal, a világbajnok franciákkal, majd a dánokkal mérkőzik meg.

A NORVÉG EB-KERET
Kapusok:
Katrine Lunde (Vipers Kristiansand), Silje Solberg (Siófok KC)
Jobbszélsők: Malin Aune (Vipers Kristiansand), Marit Rösberg Jacobsen (Esbjerg)
Jobbátlövők: Amanda Kurtovic (CSM Bucuresti), Linn Jörum Sulland (Vipers Kristiansand)
Irányítók:
Stine Bredal Oftedal (Győri Audi ETO), Henny Ella Reistad (Vipers Kristiansand), Marta Tomac (Vipers Kristiansand)
Beállók:
Kari Brattset (Győri Audi ETO), Vilde Mortensen Ingstad (Esbjerg), Heidi Löke (Storhamar)
Balátlövők: Emilie Hegh Arntzen (Vipers Kristiansand), Veronica Kristiansen (Győri Audi ETO)
Balszélsők:
Thea Mörk (Köbenhavn), Sanna Solberg (Esbjerg)

MÖBELRINGEN-KUPA, FORNEBU (NORVÉGIA)
November 22., csütörtök
18.15: Norvégia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
21:00: Franciaország–Dánia
November 24., szombat
17.00: Magyarország–Franciaország (Tv: Duna World)
19.15: Norvégia–Dánia
November 25., vasárnap
16.00: Dánia–Magyarország (Tv: Duna World)
18.15: Norvégia–Franciaország

NŐI KÉZILABDA EB (november 29.–december 16., Franciaország)
A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Nantes):
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-CSOPORT (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-CSOPORT (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-CSOPORT (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország

A magyar válogatott csoportmérkőzései
December 1., 15.00: Magyarország–Hollandia (Tv: M4 Sport)
December 3. 18.00: Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport)
December 5., 21.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)

KÖZÉPDÖNTŐ
I. CSOPORT (Nantes):
az A- és B-csoport első három helyezettje kvalifikál
II. CSOPORT (Nancy): a C- és D-csoport első három helyezettje kvalifikál
A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon: december 7., 9., 11., 12.

Elődöntők, az 5. helyért: december 14.
Döntő, a 3. helyért: december 16.
A helyosztókra a párizsi AccorHotels Arénában kerül sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik