Női kézi Eb: Borzasztóan sajnálom Kim Rasmussent – Elek Gábor

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 12:22
null
Elek Gábor együttérez Kim Rasmussennel (<strong>Fotó</strong>: MTI/Kovács Tamás)
Számos NB I-es edző ellátogatott a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokságra, hogy testközelből figyelje saját játékosait. A magyar válogatott mérkőzéseinek otthont adó Montbéliard-ban a két hazai élcsapat szakvezetőjével, Danyi Gáborral (Győri ETO) és Elek Gáborral (Ferencváros) beszélgettünk az eddig látottakról.

Nem is kell különösebben éles szemmel járni az Axone-csarnokban, hogy ismerős arcokba fusson bele az ember. A hazai kézilabdaélet több képviselője is a helyszínen követi az Eb eseményeit, mi a két élklub edzőjét kértük rövid értékelésre, elsősorban a saját játékosaik, valamint a magyar válogatott teljesítményére koncentrálva.

A győriek részéről többek között Bartha Csaba elnökkel, valamint a két edzővel, Danyi Gáborral és Zdravko Zovkóval is találkoztunk. A csoportkör első két fordulójára jöttek Franciaországba, és ezalatt Montbéliard mellett ellátogattak Nancyba is.

Kiss Évának eddig kevesebb szerep jutott, de amikor például bejött hétméteresre, többször is védeni tudott – mondta Danyi a Nemzeti Sport Online-nak. – A későbbiekben biztosan több lehetőséget fog kapni, de tegyük hozzá, hogy Bíró Blanka eddig kiegyensúlyozott, nincs ok a váltásra.”

Amandine Leynaud olyan stabilan játszik a francia válogatottban, mint ahogy nálunk is az ősszel. Nycke Groot a holland csapat vezére, ami egyrészt pozitív, viszont ez azzal jár, hogy nagyon sokat van a pályán. Anne Mette Hansen meghatározó a dán válogatottban, a norvégoknak ugyan nem sikerült az első meccsük, de a másodikon már azt nyújtották, amit mindenki várt tőlük. Az elmúlt években is többször rosszul kezdtek, de a végére aztán kiegyenesedtek. A legfontosabb, hogy senki ne sérüljön meg az Eb-n – és ezt kívánom minden magyar játékosnak is!”

A magyar csapatnál maradva a Győri ETO edzője hozzátette, nem a horvátok ellen mutattuk a legjobb játékunkat, de azon a találkozón a két pont megszerzése volt a legfontosabb. A középdöntő nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert az ismert okok miatt behatároltak a lehetőségeink.

Nagyon vékony az a jég, amelyen egyensúlyozunk, és ha megbillenünk, aznagyon rossz hatást tud kelteni – folytatta Danyi Gábor. – A kezdősorunknak is vannak rossz periódusai, a cserék között pedig sok a fiatal, akiktől hiba lenne jelentős teljesítményt elvárni. Így nem reális egy kiugró eredményben gondolkodni.”

A jelenlegi helyzetből kell megpróbálni a legtöbbet kihozni. Ha a középdöntőben három pontot tudnánk szerezni, azzal nagyon elégedett lennék. Előtte még itt van a spanyolok elleni meccs, ami biztosan teljesen más lesz, mint a horvátok elleni találkozó volt, más magyar csapattal. A nem túl erős horvátok ellen sok volt a ki nem kényszerített hiba, ha ezt le tudjuk csökkenteni, lehet esélyünk a spanyolok ellen.”

Bartha Csaba, Danyi Gábor és Zdravko Zovko az Eb-n (Fotó: Győri Audi ETO)
Bartha Csaba, Danyi Gábor és Zdravko Zovko az Eb-n (Fotó: Győri Audi ETO)

Elek Gábor, az FTC edzője váci kollégáival, Szilágyi Zoltánnal és Németh Andrással együtt figyeli az Eb mérkőzéseit, a csoportkör végéig maradnak, és ők is átmentek közben Nancyba. A magyar válogatottban szereplő játékosain látja a fáradtság jeleit, és hogy kicsit túl vannak játszatva.

Ezzel együtt Kovacsics Anikó kiválóan oldja meg a feladatát. Schatzl Nadine és Bíró Blanka jó formát mutat, Háfra Noémi fontos gólokat lő, Mészáros Rea pedig birkózik-küszködik, ami nem is csoda azok után, hogy mekkora terhelést kapott az ősszel. Nerea Penának olyan volt a hollandok elleni meccse, mint az ősze a Fradiban. Parádés megoldások, és utána gyermeteg hibák. Tudni kell nála, mikor fárad el, és akkor azonnal le kell cserélni. Ebbe még én is sokat belehibázom.”

A horvátok elleni sikerrel a fő cél teljesült, továbbjutottunk, és ezzel kiemeltek leszünk a vb-selejtező sorsolásán, márpedig a jövő évi tokiói tornára való kijutás tartja nyitva a kaput az olimpiához.

Várható volt, hogy kicsit stresszesek leszünk, ami be is jött. A nyitott védekezés elleni támadást elég rosszul oldottuk meg. Nagyon pozitív viszont, hogy azt látom, a problémák ellenére rendkívül egyben van a csapat. Borzasztóan sajnálom Kimet, akinek valaha volt hasonlóban része, az tudja, ez mekkora szenvedés. Mindig felállít egy elképzelést, ami aztán ledől, és teljesen vétlen benne.”

Innentől kezdve a teher lekerült a vállunkról, és önmagunkért kézilabdázhatunk. Nem gondolom, hogy a spanyolok verhetetlenek lennének, attól függetlenül, hogy láttam tőlük váratlan dolgokat. A beállójukat például nem ismertem eddig, pedig káprázatosan ügyes. Le kell zárni a területeket, mert átlövésben nem olyan erősek. A középdöntőben aztán nem számolgatnunk kell, hanem minden mérkőzésből kihozni, amit lehet. A norvégok előttünk járnak, de egyébként nincsenek lehetetlen feladatok.”

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
– A SZERDAI PROGRAM
C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)
18.00:
Hollandia–Horvátország (Tv:Sport1)
21.00:
MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv:M4 Sport, élőben az NSO-n)
D-CSOPORT (BREST)
18.00:
Németország–Csehország
21.00: Norvégia–Románia (Tv:Sport1)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
2. Spanyolország 2 1 1 52–46 +6 2
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 49–46 +3 2
4. Horvátország 2 2 36–49 –13 0
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 60–52 +8 4
2. Norvégia 2 1 1 63–50 +13 2
3. Németország 2 1 1 57–61 –4 2
4. Csehország 2 2 45–62 –17 0

A MAGYAR VÁLOGATOTT 18 FŐS EB-KERETE NÉVJEGYEK ÉS SZUBJEKTÍV JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők:
Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Kisvárda Master Good SE)
Jobbátlövők: Kovács Anna (DVSC Schaeffler), Planéta Szimonetta (Chambray Touraine Handball – Franciaország)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálos-Bognár Barbara (Moyra Budaörs), Tóth Gabriella (Érd), Szalai Babett (Dunaújvárosi KKA)
Beállók: Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szabó Laura (Érd), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövő: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Kazai Anita (Dunaújvárosi KKA), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Tartalékok: Janurik Kinga (k, Érd), Lakatos Rita (GVM Europe-Vác)
Szövetségi kapitány:
Kim Rasmussen
Edző: Siti Beáta
Kapusedző: Bakos István

AZ EB CSOPORTBEOSZTÁSA
A-CSOPORT (Nantes):
Dánia, Szerbia, Svédország, Lengyelország
B-CSOPORT (Nancy): Franciaország, Montenegró, Oroszország, Szlovénia
C-CSOPORT (Montbéliard): Magyarország, Spanyolország, Hollandia, Horvátország
D-CSOPORT (Brest): Norvégia, Románia, Németország, Csehország

KÖZÉPDÖNTŐ
I. CSOPORT (Nantes):
az A- és B-csoport első három helyezettje kvalifikál
II. CSOPORT (Nancy): a C- és D-csoport első három helyezettje kvalifikál
A középdöntő mérkőzésnapjai a CD-ágon: december 7., 9., 11., 12.

Elődöntők, az 5. helyért: december 14.
Döntő, a 3. helyért: december 16.
A helyosztókra a párizsi AccorHotels Arénában kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik