Női kézi Eb: amiről eddig nem beszéltek – ezért kezdtek gyengén a norvégok?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 20:22
null
Egészségügyi oka is lehetett a norvégok gyengébb kezdésének (Fotó: AFP)
Érdekes részletre derült fény a norvég női kézilabda-válogatott háza tájáról, miután Svédországgal szemben sikerrel megvívták az 5. helyért rendezett helyosztót. A csapatorvos elmondta, az Európa-bajnoki nyitány előtti napokban hét játékos is hányással és hasmenéssel küzdött, ez kihatással lehetett a teljesítményükre is.

A norvégok az első csoportmeccsen kikaptak a németektől, majd később a románoktól, így nulla ponttal kezdték meg a középdöntőt, ahol hiába rendeztek erődemonstrációt, ez már nem volt elég az elődöntőhöz. Azt már megszokhattuk, hogy vereséggel kezdenek egy-egy világversenyt, de a németek elleni pofonban más körülmények is szerepet játszhattak.

Nem tudjuk, hogy ételmérgezés vagy betegség állt-e a háttérben, de a Möbelringen-kupa utáni hétfőn hét játékos is egyszerre dőlt ki hányással és hasmenéssel. Néhányuknak ez kihathatott az első Eb-meccsen mutatott játékára is” – árulta a helyosztó után Nils Ivar Leraand csapatorvos a norvég Tv2-nek.

Félő volt, hogy még többen elkapják, de hétnél megállt. Mindannyian ugyanakkor lettek rosszul, talán valamilyen étel okozta” – tette hozzá Thorír Hergeirsson szövetségi kapitány.

Könnyű lenne erre fogni a rossz rajtot, de én nem szeretném ezt tenni. Máskor is előfordult, hogy kikaptunk a nyitó meccsen, de Eb-n ilyen még nem történt, amióta én vagyok a kapitány. Márpedig itt sokba került nekünk ez a vereség.”

A hét érintett közül az egyik a balszélső Sanna Solberg volt, aki elismerte, nem volt ideális a helyzet rajt előtt, sok energiát veszített, amit nehéz volt pótolni.

Mint ismert, a norvégokat sérülések is sújtották a torna rajtja előtt, Katrine Lundének és Stine Oftedalnak is volt problémája, míg Thea Mörknek haza is kellett utaznia a második meccs után, míg Amanda Kurtovic a felkészülési tornán szenvedett súlyos térdsérülést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik