Női kézi Eb: a németek is legyőzték a spanyolokat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.07. 19:35
null
A siófoki Mireya González hat lövésből kétszer talált be (Fotó: AFP)
Németország sikerével indultak a küzdelmek a magyar válogatottat is magában foglaló középdöntős csoportban Nancyban, a női kézilabda Európa-bajnokságon. Henk Groener együttese hatgólos győzelmet aratott Spanyolország felett.

Középdöntős csoportunk első meccsén a spanyolok úgy kezdtek, ahogy ellenünk a találkozó nagy részében játszottak – támadásban sok hibával, hátul pedig nem tudták megfékezni az ellenfelet. Carlos Vivernek már a hetedik percben időt kellett kérnie, miután csapata hamar 4–1-es hátrányba került.

Ezután egy ideig meg tudták fogni két-három gólos különbségnél a mérkőzést a spanyolok, de mivel nem volt igazán kiemelkedő teljesítmény náluk, a félidőre tovább nyílt az olló, és 17– 9-re vezettek a németek. Silvia Navarro mindössze egy védést tudott bemutatni, míg a ferencvárosi Nerea Pena hat kísérletből egyszer sem talált be – az egyébként remekül védő Dinah Eckerle (majdnem 50 százalék az első játékrészben) két esetben nemes egyszerűséggel megfogta a próbálkozását.

A németek ezzel szemben sokkal jobban éltek a helyzeteikkel, a Thüringer HC két fiatal üdvöskéje, Emily Bölk és Alicia Stolle is meggyőző játékot mutatott. Amilyen arckifejezést a siófoki Mireya González vágott a félidő végén, miután éppen előtte csúnyán eladta a labdát, az jól jellemezte a látottakat.

A spanyolok aztán rendezték a soraikat a szünetben; mindez egy ideig arra volt elég, hogy öt gólra feljöjjenek, ám a németek ennél közelebb sokáig nem engedték őket, mindig volt válaszuk Penáék találataira. Ezzel együtt a kívülállók számára ez már egy élvezhetőbb félidő volt, mert kiegyenlítettebb lett a játék képe.

A spanyolok nagyot küzdve a hajrához érve a közte háromért támadtak, de nem tudtak élni az eséllyel, majd az egyébként szokásához híven kiválóan játszó Carmen Martín kapott piros lapot a videobíró használatát követően. Ezzel végképp szertefoszlottak a reményeik, a németek 29–23-ra nyertek.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
2. CSOPORT (NANCY)
Spanyolország–Németország 23–29 (9–17)
Ld:
C. Martín 7, ill. Bölk, Geschke, Schmelzer 4-4

KÉSŐBB
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 38–25 (19–12)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Románia 2 2 60–47 +13 4
2. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
3. Németország 3 2 1 86–84 +2 4
4. Norvégia 3 1 2 93–89 +4 2
5. MAGYARORSZÁG 3 1 2 82–92 –10 2
6. Spanyolország 3 3 76–89 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik