Grigel 2018-ban házasodott meg, s azóta nagyon ritkán találkozott férjével, franciaországi szerződése (két évig Nantes-ban folytatja pályafutását) lehetővé teszi a „családegyesítést”, ezért döntött a váltás mellett.

„Ha őszinte akarok lenni, a karrierem során a legtöbb szép emlékem Debrecenhez fűződik – mondta el a klubhonlapnak Lotte Grigel.A hangulat, amit a szurkolók teremtenek, káprázatos, úgy érzem, mintha mindenki az ismerősöm lenne. Amikor kimegyünk a pályára értük és a klubért játszunk, ez különleges érzés, amit nem mindenhol tapasztalhat meg az ember. Nagyon hálás vagyok az elmúlt két évért, rengeteget tanultam ez idő alatt. Fantasztikus volt itt kézilabdázni, a várost is nagyon megszerettem, ugyanakkor ez nagyon nehéz időszak volt a magánéletemben.”

„Az elmúlt nyáron férjhez mentem, és nehézséget okozott, hogy a házasságunk első hónapjait külön töltöttük. A férjem egy nemzetközi cégnél dolgozik, és sok utazással jár a munkája. Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a távkapcsolatnak, és franciaországi szerződésemmel sikerült is erre megoldást találni. Természetesen izgalommal várom életem következő szakaszát, de még Debrecenben is várnak rám feladatok. Szeretnénk elérni a célunkat, és úgy érzem, hogy a Vili bával végzett kemény munkának köszönhetően minden lehetséges. Szeretnék még egyszer köszönetet mondani mindenért a szurkolóknak, a klubnak, de még nincs vége…”