Női kézi: Csúnya mérkőzés volt, de elértük a célunkat – Kim Rasmussen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.03. 20:00
null
A szurkolókkal pacsizva azért már mosolygott a kapitány (<strong>Fotó</strong>: MTI/Kovács Tamás)
A magyar női kézilabda-válogatott 24–18-ra legyőzte a horvátokat a franciaországi Európa-bajnokságon. A továbbjutást érő győzelmet követően a szövetségi kapitány, Kim Rasmussen elárulta: csúnya meccsen aratott fontos győzelmet a válogatott, aminek örül, a sok sérültnek azonban nem.

„Csúnya mérkőzést játszottunk, és rengeteg sérültünk van, ami nagyon szomorú. Öt fontos játékosunk bajlódik sérüléssel. Reméljük, hogy később ők jobban lesznek. Győztünk, de még egyszer mondom, nagyon csúnya mérkőzésen nyertünk” – kezdte Kim Rasmussen szövetségi kapitány a mérkőzés után a találkozót közvetítő M4 Sportnak.

„Picit idegesebbek voltunk a kelleténél, és amikor nem igazán tartottuk ellenőrzésünk alatt a mérkőzést, akkor hiányzott a tapasztalatunk, hogy megnyugodjunk és ugyanabban a tempóban, stílusban kézilabdázzunk. A végén a védekezésünk megoldotta a mérkőzést a kapusunkkal együtt, úgyhogy legalább ennek örülhetek.”

„Nem volt szép a játékunk, de ma nyertünk és ennek örülök. A horvátok nem voltak könnyű könnyű ellenfelek. Támadásban azt nyújtották, amit vártam tőlük, picit lassúak voltak, sokat próbálkoztak egy az egy ellen. Csupán tizennyolc gólt lőttek, azzal elégedett vagyok. Később boldog is leszek, de most egy ilyen nehéz és csúnya meccs után még csak büszke edző vagyok, de nem igazán boldog.”

Rasmussen a sajtótájékoztatón hozzátette, meggyűlt a bajunk a horvátok öt-egyes védekezésével, mert arra csak keveset gyakoroltunk a felkészülés alatt, mivel a mezőny nagy része hatosfalat védekezik. Ezzel együtt boldog, mert továbbjutottunk, ami az elsődleges célunk volt."

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Bíró Blanka az EHF statisztikája szerint 13 védéssel és 46 százalékos hatékonysággal zárt. Tisztában voltunk vele, csak rajtunk múlik, meg tudjuk-e nyerni a meccset. A horvátok nehézzé tették számunkra a találkozót, de végig feszesen védekeztünk, és magabiztos, nagyon fontos győzelmet arattunk.”

A nyolc lövésből öt gólig jutó Kovács Anna is azt emelte ki, hogy a továbbjutás ellenére még mindig bőven van javítanivaló a játékunkban a spanyolok elleni meccs előtt.

Bosszantó, hogy még mindig sok apró hiba volt a játékunkban, ami pedig egy kis koncentrációval elkerülhető lett volna – mondta a DVSC jobbátlövője. – A spanyolok ellen nem engedhetünk meg magunknak hasonlót, mert úgy nem tudunk nyerni. A legfontosabb most, hogy megvan a siker, és ezzel a továbbjutás, a spanyolok ellen pedig azért fogunk menni, hogy két pontot tudjunk továbbvinni a középdöntőbe.”

Kovács örül annak, hogy ennyi időt tölthet a pályán, és bíznak benne, bárhogy is menjen neki a játék, megy előre és küzd a végéig. „Úgy indultunk neki a felkészülésnek, hogy kiesett két hármas védőnk, és kicsit mindenki megrémült, hogy mi lesz velünk, ehhez képest elég kevés gólt kapunk. A továbbiakban remélem, még jobban is fog menni a védekezés, mert most is voltak elkerülhető hibák. Sokszor csak egy lépés hiányzott, de a spanyolok ellen ezeknek is stimmelnie kell. Kim az elmúlt két-három év alatt megpróbálta nagyon megtanítani nekünk, mit vár el védekezésben, de nem egyszerű, mert sok mozgást igényel, és minden mérkőzésre változtatunk rajta kicsit.

Kovacsics Anikó kapott rendesen a horvátoktól, de „cserébe” négyszer talált be a kapujukba, megint csak fontos szerepet vállalva a győzelemből.

Úgy készültünk, ha nem nyerjük meg ezt a meccset, nincs is miről beszélnünk. A hibák ellenére végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést. Volt pár könnyű gólunk, amivel egyszerűbbé tettük a helyzetünket. Az öt egyes védekezéssel akadt gondunk, mert sokat cipeltük a labdát, ahelyett hogy passzoltunk volna. Az eredmény ugyan azt mutatja, hogy biztos győzelmet arattunk, de a pályán nagyon megszenvedtünk érte. Kaptunk is nagyokat, szerintem néha túlságosan is bután védekeztek.

Schatzl Nadine ezúttal is biztos kézzel értékesítette a helyzeteit, ötből öttel zárt.

Nagyon örülök, hogy így sikerült. Eléggé kiszolgáltatott a szélső poszt, azzal igyekszem meghálálni a labdákat, hogy minden helyzetemet belövöm. Úgy álltunk hozzá ehhez a meccshez, hogy mindenképpen nyerni szeretnénk. A védekezést és a kapusteljesítményt dicsérni lehet, hiszen csak tizennyolc gólt kaptunk. Nyilván voltak hibák, de azokat kivideózzuk a spanyol meccs előtt. Önbizalommal kell nekiállnunk a szerdai meccsnek.”

A horvátokat irányító Nenad Sostaric úgy nyilatkozott, hogy a legfőbb gondot a helyzetek értékesítése jelentette a számukra. „Bíró Blanka kivégzett minket. Nem számoltam a távoli lövéseket, és az eladott labdákat, de az biztos, hogy csak lerohanás végén háromszor hibáztunk, de kimaradt két büntető és két tiszta helyzet beállóból.”

A sok hiányzót szintén megemlítette, ha a sérültek felépülnek, a jövőben szerinte jóval előrébb végezhetnek.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)

HORVÁTORSZÁG–MAGYARORSZÁG 18–24 (9–13)
Montbéliard, 2731 néző. V: Vranes, Wenninger (osztrákok)
HORVÁTORSZÁG: Kapitanovic – Turk 1, KRSNIK 8 (3), Blazevic, DEBELIC 4, Kalaus 1, P. Posavec 1. Csere: Pijevic (kapus), Glavan 1, Dezic, S. Posavec 1, Jezic, Milosevic, Milosavljevic 1, Plahinek
Szövetségi kapitány: Nenad Sostaric
MAGYARORSZÁG: BÍRÓ B. – Lukács V. 2, KOVÁCS A. 5 (1), Planéta, Mészáros R., KOVACSICS 4 (2), SCHATZL NADINE 5. Csere: Kiss É. (kapus), HÁFRA N. 5, Tóth G. 1, Tóvizi 1, Pálos-Bognár, Szalai, Orbán Adrienn, Kazai 1
Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/3, ill. 6/3

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 2 2 56–52 +4 4
2. Spanyolország 2 1 1 52–46 +6 2
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 49–46 +3 2
4. Horvátország 2 2 36–49 –13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik