Női kézi BL: „valódi háborúra” készülnek a Bukarestnél a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 17:55
null
Djukics (balra) szerint több közös edzésre van szüksége a CSM-nél
Vasárnap első vereségét szenvedte el az alig több mint két hete kinevezett új vezetőedzőjével, Dragan Djukiccsal a CSM Bucuresti női kézilabdacsapata. A román sztárcsapat a Bajnokok Ligájában hazai pályán maradt alul a norvég Vipers Kristiansanddal szemben, amivel még jobban összekuszálódtak a szálak a D-csoportban. A szerb szakember a fájó pofon után beszélt a hibákról, és a soron következő, Ferencváros elleni találkozó kapcsán kijelentette, „valódi háborúra” van kilátás.

 

A román beszámolók szerint Djukics a vereség ellenére nyugodtan és reálisan értékelte csapata játékát: „Edzőként vállalom a felelősséget a kudarcért, főleg mert belementünk egy olyan rohanós játékba a Vipers ellen, ami nekik kedvezett. Ha úgy akarsz játszani, mint ők, ahhoz jobbnak kell lenned. Sajnos nem védekeztünk kielégítően, túl sok helyet hagytunk nekik, amivel jól tudtak élni. Elmaradtak a blokkok és a megállító faultok a védekezésben, támadásban pedig hiányzott a kellő megfontoltság.”

Idő kell, míg valódi csapatként tudunk játszani – minden közös edzéssel újabb lépést teszünk ebbe az irányba. Még csak két hete vagyok itt, nem sok lehetőségünk volt a közös gyakorlásra, és hogy folytassuk a csapatépítést. A mostani meccsen is meglátszódott, hogy nem igazi csapatként funkcionáltunk, támadásban sokszor egy-két passz után ellövöldöztük a labdákat. Ha elég időnk lesz, megpróbálunk begyakorolni másfajta védekezési szisztémát is.”

Djukics arra is válaszolt, miért nem használt több játékost a mérkőzésen: Ha valaki több időt szeretne a pályán tölteni, először az edzésen kell meggyőznie. Aki így tesz, annak megadom a lehetőséget. Hogy valakinek többet kellene játszania, pusztán üres szavak.”

A szerb tréner csak az elvégzett munkában hisz, márpedig még bőven lesz dolga a CSM-mel, ha a szezon végén ott akarnak lenni a végelszámolásnál. Egyelőre ott tartunk, hogy még a továbbjutása sem biztos a D-csoportból. Ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz a vasárnapi, Ferencváros elleni érdi összecsapás.

A következő meccs valódi háború lesz, miután bonyolult helyzetbe kerültünk a két vereségünkkel. Az FTC a Bietigheim elleni sikerével vezeti a csoportot, erős hazai pályán, így nagyon nehéz találkozóra számítok. A sorsunk a saját kezünkben van, úgy készülünk, hogy győzelemmel térhessünk haza, de nyilván hasonlóan győzelemre törekszik a kollégám is, szóval nyílt küzdelemre van kilátás.”

Közben a Gazeta Sporturilor cikke több érdekes részletre is felhívja a figyelmet a csapattal kapcsolatban. Amióta Djukics a CSM Bucuresti-hez jött, a játékosoknak jegyzetfüzettel kell megbeszélésre járniuk, többet videóznak, mint bármikor, és a lányokat „kihívják felelni a táblához”.

A szerb az eddigiektől eltérő edzésrendszerrel jött a CSM-hez, nagyon nagy hangsúlyt fektet az elméleti részre, nagyon sok felvételt nézet meg a játékosokkal, „felboncolják” az ellenfelet és a mérkőzések fontos helyzeteit. A játékosoknak fel kell jegyezniük a látottakat, aztán kérdéseket kapnak a „tanultakból”.

Míg elődje, a svéd Magnus Johansson megkérdezte a lányokat, milyen taktikát kellene választania, addig Djukics maga mondja el a játékrendszert, a felállást. A stábból senki, még Adrian Vasile másodedző sem szólhat ebbe bele. Djukics az, aki száz százalékig mindent belead, és egymaga hozza meg a döntéseket.

A lap rámutatott, eddig Djukics nyugodt maradt a CSM-nél, nem dühödött fel, és szelíd hangon beszélt a lányokkal. Ezzel szemben előző csapatánál, a Székelyudvarhelyi KC-nál, Djukics heves vérmérsékletű edzőnek bizonyult, aki idegességében gyakran felborította a gyúróasztalt az öltözőben, mert nem volt elégedett játékosai hozzáállásával.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
D-CSOPORT
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
14.30:
FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti (román) (Tv: Sport1)
17.00: SG BBM Bietigheim (német)–Vipers Kristiansand (norvég)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 4 3 1 119–117 +2 6
2. CSM Bucuresti (román) 4 2 2 119–119 0 4
3. Vipers Kristiansand (norvég) 4 1 1 2 111–109 +2 3
4. Bietigheim (német) 4 1 1 2 112–116 –4 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik