Női kézi BL: újabb öt évig Budapesten a négyes döntő

Vágólapra másolva!
2019.07.11. 18:25
null
Az idén is megadták a módját a final fournak (Fotó: Tumbász Hédi)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bejelentése értelmében újabb öt évig Budapest ad otthont a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének.
GYŐRI URALOM

A nőknél 2014 óta döntik el négyes döntőben, hogy melyik is Európa legjobb klubcsapata. Az eddigi hat tornán szinte teljes volt a Győr uralma, hiszen az ETO csak egyszer – 2015-ben – nem jutott döntőbe, a trófeát pedig négyszer szerezte meg Budapesten. Tegyük hozzá, híres sztárcsapatunk ötszörös BL-győztes – még az „öreg”, oda-visszavágós rendszer szerint is nyert 2013-ban.

A nőknél a BEK/BL-győztesek élcsoportja: Szpartak Kijev 13, Hypo NÖ 8, Győri ETO 5.

Az európai és a magyar szövetség képviselői már a májusi final four alkalmával arról beszéltek a Nemzeti Sportnak, hogy a végéhez közelednek az egyeztetések a hosszabbításról, amit az EHF most a győri U19-es Európa-bajnokság rajtja előtt hivatalosan is bejelentett.

A női Bajnokok Ligájában 2013 óta rendeznek négyes döntőt, eddig mindegyiknek Budapest volt a házigazdája. Az EHF a férfi final fournak 2010 óta otthont adó Kölnhöz hasonlóan előbb egy, majd két, míg legutóbb három évre szerződött a magyar szövetséggel. Ez járt le az idén, az új megállapodásnak köszönhetően azonban legalább 2024-ig Budapesten marad a női klubkézilabda csúcseseménye. A férfimezőnnyel ellentétben a nőknél nem olyan széles a szóba jöhető rendezők köre, mégis nagy szó, hogy hosszú távon a magyar főváros lehet a rendező.

Horváth Gabriella, Kocsis Máté, Michael Wiederer és David Szlezak (Fotó: MKSZ)
Horváth Gabriella, Kocsis Máté, Michael Wiederer és David Szlezak (Fotó: MKSZ)
NÁLUNK JUBILÁLNAK

Pálinger Katalin az MKSZ szakmai alelnöke: „Nincs titkunk, hacsak az nem, hogy évente igyekszünk többet, jobbat nyújtani a négyes döntőben a közönségnek és a csapatoknak. Az EHF vezetői, akik piaci szempontokra is figyelnek, szintén így látták, ezért sikerült megállapodnunk a hosszabbításról. Külön öröm, hogy a négyes döntő tizedik évfordulóját Budapesten ünnepelhetjük.”

Horváth Gabriella, az EHF elnökségi tagja, az MKSZ főtitkára: „A magyar szövetségnek óriási sportszakmai, -diplomáciai és pénzügyi lehetőségeket rejt az újabb ötéves szerződés. Fontos, hogy továbbra is hazai pályán szerepelhet a négybe jutó magyar együttes.”

„Az előző hat final four sikere arra ösztönzött bennünket, hogy folytassuk az együttműködést a Magyar Kézilabda-szövetséggel. Budapest kiváló vendéglátónak bizonyult, eddig minden csapattól dicséretet kapott. Ez a hosszú távú partneri kapcsolat összhangban van az EHF stratégiájával, arra törekszünk, hogy a Bajnokok Ligája záró szakasza ugyanabban a városban maradjon, csakúgy, mint a férfiaknál Köln esetében” – nyilatkozta Michael Wiederer, az EHF elnöke az európai szövetség hivatalos honlapján.

A szerződés aláírói egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a megállapodás mindkét fél szakmai és gazdasági érdekeit azonos mértékben szolgálja.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta: fontos, hogy az aláírással újabb sportdiplomáciai sikert könyvelhettünk el, mert Európa egyik legnépszerűbb sportágának legjobbjait, sok fiatal példaképét továbbra is Budapesten láthatjuk. Ehhez méltó körülményeket teremt a szövetség, és a 2022-re elkészülő budapesti aréna is ezt a törekvést erősíti.

A tervek szerint a következő két évben még a Papp László Sportarénában lesznek a meccsek, majd 2022-től a Népligetnél felépülő új, 20 ezres multifunkcionális aréna adhat otthont a final fournak, így jóval több szurkoló láthatja testközelből az eseményeket. A 2020-as négyes döntőt jövő év május 9-én és 10-én rendezik.

EHF Champions League on Twitter

It´s official DELO WOMEN'S EHF FINAL4 will be held in Budapest until 2024. The 7th edition of the DELO WOMEN'S #ehffinal4 will take place on 9-10 May 2020. Will you be with us? https://t.co/G3SkQRRVnB



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik