Női kézi BL: további három évig Budapesten a final four – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 14:46
null
A jövőben is a Papp László Budapest Sportaréna lesz a helyszíne a négyes döntőnek (Fotó: Veres Viktor, archív)
A Magyar Kézilabda-szövetség sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bejelentette, hogy a női Bajnokok Ligája négyes döntőjének a következő három évben is a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont. Az eseményen a final four mellett fejlesztési programjairól, és a kézilabdázás Nemzeti Alaptantervbe kerüléséről adott tájékoztatást a szövetség, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

 

Az európai szövetség végrehajtó bizottsága már korábban kifejezte szándékát a hosszabbításra, amely most, az MKSZ bejelentésével vált hivatalossá: így 2019-ig biztosan Budapesten láthatjuk a női klubkézilabda csúcseseményét.

„Nem volt magától értetődő a hosszabbítás, ez is a munkánk elismerése, és a magyar kézilabda megbecsülését mutatja – mondta Kocsis Máté, a magyar szövetség elnöke. – A korábbi évektől eltérően teljesen stabil a finanszírozás, mindenki biztos lehet benne, hogy jó színvonalú rendezvény lesz jövőre. Drukkolunk, hogy minimum egy, de inkább két magyar csapatnak szurkolhassunk."

Pálinger Katalin alelnök hozzátette, már májusban látszott, hogy nagy esélyünk lesz a folytatásra, amelyhez kedvezőbb feltételeket sikerült kiharcolni. „Jobban tudjuk majd hangsúlyozni, hogy ez egy magyar szövetség által rendezett esemény, illetve a marketing- és reklámjogokból is többet fogunk kapni. Magasra tettük a lécet, de ezt még szeretnénk emelni. A csapatok szeretnek itt játszani, ez a magyar szurkolók érdeme is."

A helyszín nem változik, a dátum viszont módosul 2017-ben, a Papp László Sportaréna ugyanis foglalt az eredetileg tervezett időpontban, így a jövő évi négyes döntőre egy héttel korábban, a május 6–7-i hétvégén kerül sor.

A női Bajnokok Ligájában először 2014-ben rendeztek négyes döntőt, amely rögtön a Győri Audi ETO győzelmével ért véget. Az EHF a sikeres eseményt követően két évvel hosszabbított a magyar szövetséggel. 2015-ben nem volt magyar csapat a végjátékban, miután az ETO alulmaradt a Vardar Szkopjéval szemben a negyeddöntőben. A BL-t a montenegrói Buducsnoszt Podgorica nyerte. Idén májusban közel álltunk az újabb győri sikerhez, azonban a fináléban hetesekkel a román CSM Bucuresti bizonyult jobbnak.

A férfi BL négyes döntőjét 2010 óta Kölnben rendezik meg, a német város szerződése is 2020-ig szól.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2017-ben ifjúsági csörgőlabda-vb-t, míg 2018-ban női junior vb-t rendezhetünk.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke, Pálinger Katalin alelnök valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke
 (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Kocsis Máté, az MKSZ elnöke, Pálinger Katalin alelnök valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

KÉZILABDA A NEMZETI ALAPTANTERVBEN; INFRASTRUKTÚRA-FEJLESZTÉS

A következő blokkban külön is kiemelték, hogy a kézilabda a Nemzeti Alaptanterv része lett.

„Az oktatásba és képzésbe fektetni mindig meghozza a gyümölcsét" – hangsúlyozta Balogh Gábor, a Magyar Diáksportszövetség elnöke. Kiemelte, hogy a cél az alapbázis szélesítése, amitől azt várják, hogy a következő két-három évben 10-15 ezer gyerek kezdjen el kézilabdázni.

Ennek érdekében 3 ezer tanítót és pedagógust szeretnének kiképezni, akik 120 iskolában alsó tagozatban oktatják a szivacskézilabdát. A résztvevő intézményeknek 400 millió forint áll rendelkezésre eszközbeszerzésre.

Kocsis Máté néhány adatot is megosztott a jelenlévőkkel, amiből kiderült, hogy az idei szezonban az NB I-es klubok mellett az NB I/B-s és NB II-es csapatok versenyeztetési költségeit is átvállalja a szövetség, ez 222 csapat esetében összesen 240 millió forintot jelent, a megtakarítást az érintettek az utánpótlás fejlesztésére fordíthatják.

A 2016–2017-es szezonban egymilliárd forintot költenek el tornaterem-felújításra: 20-25 db 50 millió forint alatti projektet, és négy 50-100 millió forint közötti felújítást támogatnak, a hátország, azaz az NB II-es vagy lejjebb lévő sportszervezetek megsegítésére.

Emellett 5.5 milliárd forintos keretösszegből 40 db munkacsarnok megépítéséről sikerült megállapodni a kormánnyal. A nagy versenyarénák kapcsán kilenc esetben kérték a kormány segítségét, és már a 2017-es központi költségvetésben kétmilliárd forint áll rendelkezésre az újvárosi csarnok felújítására, a vácira, a siófokira és a szegedi csarnok első ütemére egymilliárdot költhetnek.

A sajtóeseményen hivatalosan is bemutatták a női válogatott nyáron munkába állt szövetségi kapitányát, Kim Rasmussent, erről, illetve az aktuális keretről itt olvashatnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik