A Randers sima legyőzésével továbbra is hibátlan az ETO

Vágólapra másolva!
2013.02.11. 18:56
null
Löke rendre átsegítette csapatát a holtpontokon (Fotó: MTI)
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában a Győri Audi ETO KC idegenben 25–18-ra legyőzte a dán Randerst, ezzel továbbra is hibátlan – egyedüliként a mezőnyben. A csoportkör hat mérkőzését a győrieken kívül a Valcea tudta csak le hat sikerrel, de a román gárda a középdöntőben mindkét összecsapását elbukta.

A mérkőzés előtt

A Randers közel két hete 25–19-es vereséget szenvedett a Larviktól, azóta nem játszott mérkőzést. A győriek február 2-án, szombaton győzték le a Podgoricát, szerdán bajnokit játszottak a Váccal, s ezt követően utaztak el Dániába.

A zöld-fehérek legutóbb rossz emlékkel távoztak az északi rivális otthonából, 2011 szeptemberében 29–23-as vereséget szenvedtek, még Konkoly Csaba vezetésével.

A mérkőzés

1. félidő

1–5. perc: A győriek kezdték a mérkőzést, gólt azonban sokáig nem láttunk, Görbicz és Radicsevics lövését védte Masson, de Jacobsen fölé szálló próbálkozása után Lunde is bemutatott egy védést. Egy győri labdaszerzés után a 4. perc végén Radicsevics második zicceréből már nem hibázott, a kapus lába között a léc alá pattintott (0–1).

6–10. perc: Rengeteg pontatlansággal indult a meccs, előkészítetlen lövések egymás után, mielőtt Agren ejtésével megtört a hazai jég, cserébe Lekics is eredményes volt. Agren és Jacobsen újabb sikertelen próbálkozása, illetve Lunde védései után zúgott a csarnokban a „Hajrá Győr!”, Löke betörését pedig hazai időkérés követte a 8. percben (1–3). Lunde újabb hárítását Lekics fölé durrantása követte, majd Jacobsen technikai hibáját már büntette az ETO – Görbicz kapu közepébe szálló hetesével (1–4).

11–15. perc: Kristensen távoli próbálkozásánál a léc is segített a győrieknek, Görbicz újabb hetese (1–5) után azonban Dalby szép egyéni akció végén megszerezte a második dán gólt, Masson védése után pedig Agren beállóból ismét eredményes volt (3–5). A hazai kapus nagyon nagy formába lendült, de Görbicz hetesével ezúttal sem tudott mit kezdeni (3–6).

16–20. perc: Egy perc alatt hat (!) sikertelen támadást mutattak be az együttesek, Rédei-Soós viszont szépen kanyarodott rá a falra, mielőtt a kapu jobb oldalába ágyúzott, megszakítva a nagy rohanást (3–7). Na, nem sokáig. A kapufa gyorsan két dán helyzetet is megfogott, de Andersen lövése után a léc és a jobb oldali vas már nem segített (4–7), s miután a felállt fal elleni játék, valamint a gyors indulások is akadoztak győri oldalon, Ambros Martín is kikérte idejét.

21–25. perc: Rédei-Soós megszakította a győriek közel négyperces góltalansági sorozatát, jobb kettőből a kapu bal oldalába lőtt, majd Dalby végezte ki a jobb felsőt brutális erővel (5–8). A sorozatosan elrontott magyar támadásokat előbb Andersen majd Dembele büntette meg, így a 23. percre egyre feljött a Randers (7–8). Orbán ziccerénél Jacobsen szabálytalankodott, utóbbi két percet a győriek hetest, a magyar szélső pedig ápolást kapott, Görbicz pedig olyan pedig olyan pofátlanul lőtte be a büntetőt, hogy azt öröm volt nézni. Aguilar emberhátrányból is simán szerzett gólt a bal szélről (Radicsevicsnek finoman szól sem megy, ráadásul ő is kapott egy kiállítást), de csak megrázta magát Amorim is – az átlövést követően ezúttal Andersent kellett ápolni. A dánok még a kapust is levitték, Andersen azonban ettől függetlenül is elszúrta a jobb szélről a lövést, Amorim újabb löketét viszont előbb a léc, majd a jobb oldali kapuvas hárította. Lunde védésével zárult ez a rendkívül eseménydús öt minutum (8–10).

26–30. perc: A következő pedig Lekics jobb felsőbe zúduló átlövésével indult immár hat a hat elleni játék során, majd Kovacsics is eredményes volt nyolcról, közte pedig Lunde védésével már több mint hárompercesre nőtt a dán góltalanság (8–12). A norvég kapus újabb hárítása után a túloldalon Löke nem engedte elvégezni időben a szabaddobást, így emberhátrányba került a győri csapat, de Orbánt ez sem zavarta abban, hogy a jobb szélről átejtse Massont (8–13), miközben Lunde megint lehúzta a rolót. Az utolsó percben Kristensen találatára Amorim felelt 10-ről, így a szünetben öttel mentek a győriek (9–14).

2. félidő

31–35. perc: Folytatódik a mérkőzés. Lunde ott folytatta, ahol az első játékrészben abbahagyta, de Lekics rossz passzai után előbb Andersen majd Johansen szépített (11–14), ráadásul Görbicz átlövését is védte Masson. Amorim labdaszerzése után Johansen nem engedte időben elvégezni a szabaddobást, az emberfórt pedig Löke használta ki gyorsan (11–15). Görbicz zseniális, ide nézek, oda passzolok bejátszásából ráadásul újabb gólt szereztek a győriek, így visszaállt az ötgólos különbség (11–16).

36–40. perc: Az újabb Löke által kiharcolt hetest ezúttal a kapu bal oldalába lőtte Görbicz, így először volt hat gól a csapatok között, majd az újabb kapkodással teli percek után Löke és Strangholt kapott páros pihenőt, Lekics bombája után pedig már 11–18-at mutatott az eredményjelző.A hétperces hazai gólcsend újabb időkérést eredményezett. A plusz egy támadó azonban újabb dán találatot nem, Lunde egy kézzel húzott le rendkívül magabiztosan egy kósza ejtést.

41–45. perc: Lekics sokadik hibája után Dalby átlövését a jobb oldali kapufa védte. A dánok közben a kapus helyett már beállós behozatalával is próbálkoztak, Lundén azonban így sem sikerült túljutniuk, sem átlövésből, sem szélről. Jacobsen szép betörése után 11 perc elteltével azért csak betalált a Randers, Masson védése után pedig Dalby a lerohanás végén megszerezte a 13. hazai gólt (13–18).

46–50. perc:
Lunde indítása után Löke ziccerét a visszafutó Masson védte, Kristensen pedig betörésből eredményes. A 3–0-s hazai sorozat, és a több mint hétperces győri eredménytelen időszak után Martín mester ismét kikérte idejét. Amorim bombája a lécről a gólvonalra, majd kifelé pattan, és hiába véd Lunde sokadjára, Masson is ihletett formában játszik. Rédei-Soós a harmadikként megkapta a két percet az ellentámadás késleltetéséért, Aguilar pedig Tervel mellett betörve háromra lopta csapatát (15–18). Löke megszakította a 10 perces gólcsendet, és még egy két percet is kiharcolt Strangholtnak, akinek ez már a harmadik volt, így piros lappal végleg kiállt (15–19). A rossz bejátszás után Görbicz verte meg csúnyán a védőjét, és a bal szélről a rövid alsóba húzta a labdát. Az irányító első akciógólja volt, összességében pedig már a hatodik találata – Lunde pedig még egy hetest is fogott az ötperces periódus legvégén (15–20).

51–55. perc:
Győri labdavesztés után Agren ejtett a lécre, Löke viszont beállóban továbbra is tarthatatlan volt, jött is az újabb időkérés (15–21). Egy bődületes Randers-kapufa után Amorim tört be, két kimaradt lehetőség után pedig Jacobsen megszakította az újabb hétperces hazai gólcsendet. Löke egyből felelt beállóból (16–23).

56–60. perc: Aguilar betörése utáni rohanásból Kovacsics ejtett a bal oldali kapufára, de Lunde óriási védéssel akadályozta Agren újabb találatát, Orbán pedig a jobb szélről kilőtte a jobb felsőt (17–24). A dánok az utolsó percben Andersen jobb szélről szerzett találatával még egyszer mattolták Lundét, de Orbán is eredményes volt az utolsó pillanatokban, így az ETO végül 25–18-ra diadalmaskodott Dániában, így továbbra is százszázalékos a Bajnokok Ligájában, egyedüli csapatként.

NŐI KÉZILABDA, BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT, 2. FORDULÓ
RANDERS HK (DÁN)–GYŐRI AUDI ETO KC 18–25 (9–14)
Randers. V: Brunovsky, Canda (szlovákok)
RANDERS: MASSON – Andersen G. 4, Johansen 1, Jacobsen 2, Agren 2, Dembele 1, Kyndbol. Csere: Aaagard (kapus), Dalby 3, Kristiensen B. 2, AGUILAR 3, Thomsen
GYŐRI ETO: LUNDE HARALDSEN: Radicsevics 1, Rédei-Soós 2, GÖRBICZ 6 (5) , LÖKE 6, Lekics 3, Szepesi. Csere: E. Amorim 3, Tervel, Kovacsics 1, Orbán Adrienn 3, Korsós, Hornyák D., Sirián
Az eredmény alakulása. 6. p.: 1–1. 12. p.: 1–5. 21. p.: 4–8. 24. p.: 8–9. 28. p.: 8–13. 32. p.: 11–14. 39. p.: 11–18. 48. p.: 15–18. 52. p.: 15–22.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 1/0, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Ambros Martin, a Győri ETO edzője: Nehéz meccsre számítottam, hiszen a Randers az életéért küzdött, de sikerült győznünk, méghozzá szinte kizárólag a védekezésünknek köszönhetően. A támadójáték nem volt az igazi, de épp az az örömteli, hogy még ha ezen a téren rossz napot is fogtunk ki, és voltak játékosok, akiknek kevesebb próbálkozásuk jött össze, védekezésben mégis végig tökéletesen koncentráltunk, volt türelmünk kivárni a kínálkozó lehetőségeket. Megmutattuk, hogy ha a játék egyes fázisaiban épp szenvedünk is, többféle eszközzel is tudunk nyerni.

Vasárnap játszották
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Larvik (norvég) 18–20 (9–8)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI ETO 2 2 52–35 +17 4
2. Larvik (norvég) 2 2 45–37 +8 4
3. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2 2 35–47 –12 0
4. Randers (dán) 2 2 37–50 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik