Női kézi BL: Pokoli hangulat vár ránk Budapesten – Neagu

Vágólapra másolva!
2018.04.18. 17:22
null
Neagura kulcsszerep vár a budapesti négyes döntőben (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a női kézilabda Bajnokok Ligájában idén már a négy között megismétlődik a 2016-os döntő, mivel a keddi sorsoláson kiderült, hogy a címvédő Győri Audi ETO-ra a román CSM Bucuresti vár az első napon. A meccsel kapcsolatban a román Digi Sport megkérdezte a bukarestiek kulcsjátékosát, Cristina Neagut, aki mindenét odaadná azért, hogy szülővárosa csapatával felérjen a csúcsra.

„Már játszottam a Győr ellen a final fourban, de szerintem ez az év más lesz. Az ETO-nál sok a sérült, és egyelőre úgy tűnik, nincsen csúcsformában. Mi is hullámzóan teljesítettünk a szezon során, voltak jó és kevésbé jó meccseink. Az a tény, hogy a Győr hazai pályán szerepelhet, nagy előnyt jelent számára” – kezdte Cristina Neagu a román Digi Sportnak.

„Amikor jól játszunk, bárkit képesek vagyunk legyőzni. A Győr elleni a kulcsmeccs, ha bejutunk a döntőbe, már inkább a szív lesz a meghatározó, kevesebb lehetőség adódik taktikát kidolgozni. Az elődöntőre három hetünk van felkészülni.”

„A védekezés lesz a legfontosabb mindkét napon. Nagy szükségünk lenne arra, hogy a kapusaink jó napot fogjanak ki, de mi is sokat segíthetünk nekik azzal, ha kellően agresszíven védekezünk. Amennyiben 25 gólnál többet kapunk, nehéz lesz a helyzetünk. Ha kevesebbet, akkor megnő az esélyünk a Győr legyőzésére.”

„Az emberek azt találgatják, hogy melyik az igazi arcunk. A hazai pályán mutatott, amellyel a Győrt és a Metzet is megvertük, vagy az idegenbeli, amikor több gyenge meccsünk is volt. Azt mondom, valahol a kettő között van az igazság.”

„Biztos, hogy pokoli hangulat vár ránk Budapesten. Fontos, hogy a csapatból már többen is átélték ezt, amikor két éve legyőzték a Győrt a döntőben. Sok tapasztalt játékosunk van, de egy kis szerencsére is szükségünk lehet. Minden egyéni elismerésről és lőtt gólról lemondanék, ha a csapattal felérnénk a csúcsra” – zárta mondandóját a kiváló balátlövő.

Nicolae Luca, a román csapat menedzsere arról beszélt, hogy a szervezők tájékoztatása szerint mintegy ezer román szurkoló vásárolt már jegyet a budapesti final fourra, így várhatóan idén is a bukaresti gárdának lesz a leghangosabb tábora a külföldi résztvevők közül.

Ahogy megírtuk, a Győr a korábbi elődöntőt játssza május 12-én a CSM-mel, így valamivel több ideje marad felkészülni a másnapi mérkőzésre.

A győriek 11. alkalommal jutottak négy közé a Bajnokok Ligájában, melyet 2013-ban, 2014-ben és tavaly megnyertek. A CSM Bucuresti harmadszor játszhat az elődöntőben, 2016-ban aranyérmes lett, a fináléban éppen az ETO-t győzte le hétméteresekkel. A két együttes hétszer találkozott egymással a BL-ben, a bukarestiek egyszer nyertek a rendes játékidőben – éppen idén januárban –, a tavalyelőtti döntő döntetlenre végződött, ötször pedig a győriek kerekedtek felül.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
ELŐDÖNTŐ
Május 12.
15.15: CSM Bucuresti (román)–Győri Audi ETO KC
18.00: Rosztov-Don (orosz)–Vardar Szkopje (macedón)

Május 13.
15.15: bronzmérkőzés
18.00: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik