Női kézi BL: „Mikor, ha nem most?” – Háfra a négyes döntőre vágyik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.14. 14:28
null
Háfra Noémire (a labdával) kulcsszerep hárulhat a Rosztov-Don elleni párharcban (Fotó: Dömötör Csaba)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) Bajnokok Ligájával foglalkozó aloldala Háfra Noémivel, az FTC-Rail Cargo Hungaria balátlövőjével készített interjút a Rosztov-Don elleni negyeddöntős párharc előtt. A 20 esztendős, junior-világbajnok kiválóság az esélyek mellett saját szerepéről és a BL budapesti négyes döntőjéről is beszélt.

 

„Ezen a szinten már nincsenek nagy különbségek a csapatok között, az én szememben a Rosztov volt a másik csoport legerősebb együttese” – mondta az I-es számú középdöntős csoportban a Metz mögött második helyen végző orosz alakulatról Háfra, aki visszaemlékezett a felek tavalyi összecsapására is.

Mint ismert, egy évvel ezelőtt a Rosztov kettős győzelemmel (31–29, 32–22) búcsúztatta a Ferencvárost a negyeddöntőben.

„Nem gondolom, hogy mély nyomot hagyott volna bennünk az a párharc. A Rosztov nagyon erős csapat volt, ahogy a jelenlegi idényben is az, mi azonban rengeteget fejlődtünk. Nagyon fiatal a keretünk. A támadójátékunk jobb, mint valaha, ez a legfőbb erősségünk. Valaki mindig kiugró teljesítménnyel rukkol elő. A védekezésünk is egyre jobb, az elmúlt hónapokban előreléptünk ezen a téren, de muszáj még javulnunk” – folytatta Háfra, majd visszatért a Rosztov elleni április párharcra.

„A hazai meccsünk lesz a kulcs. Ha Magyarországon ugyanúgy megteremtjük a poklot, ahogy a rosztoviak tették tavaly Oroszországban, akkor jó esélyeink lehetnek.”

A 20 esztendős átlövő Ana Gros (76), Iveta Luzumová (71) és Jovanka Radicsevics (67) mögött 66 találattal jelenleg negyedik a Bajnokok Ligája góllövőlistáján, ám ettől nem kényelmesedik el, látja magában a fejlődési lehetőséget.

„Messze nem vagyok még tökéletes játékos. A formán nem olyan kiegyensúlyozott, mint amilyet várnék magamtól, vannak hullámvölgyek a játékomban. A védekezés nagyon fontossá vált, rengeteg erőt emészt fel fizikailag és mentálisan is, de igyekszem megbirkózni minden feladatommal. Az idén kicsit fáradtabbnak érzem magam, mert a junior-világbajnokság miatt nem sok időm volt pihenni” – folytatta Háfra, akinek nagy álma válna valóra, ha pályára léphetne a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében.

„Fantasztikus lenne. Képesek vagyunk bejutni. Tavaly a Papp László Budapest Sportarénában játszottuk a kupadöntőt, a szurkolóink elképesztőek voltak, szeretném ezt újra átélni. Mikor, ha nem most!?” – tette fel a költői kérdést Háfra.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Április 5., péntek
18.00: CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Április 7., vasárnap
14.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz)
16.50: Odense (dán)–Győri Audi ETO
19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)

VISSZAVÁGÓ
Április 13., szombat
15.00:
Rosztov-Don–FTC-Rail Cargo Hungaria
17.30: Győri Audi ETO–Odense
18.15: Vipers Kristiansand–Buducsnoszt Podgorica
20.00: Metz–CSM Bucuresti

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik