Női kézi BL: hiába a kevés játékos, a Fradinak pályára kell lépnie Dániában

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.07. 10:22
null
Kovacsics Anikóékra nehéz feladat vár Dániában (Fotó: Micheller Szilvia)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria újabb meccset már nem halaszthat el a női kézilabda Bajnokok Ligájában, így jelen állás szerint október 11-én pályára kell lépnie a dán Esbjerg otthonában.

Mint ismert, az FTC szeptember 18-án Norvégiában a Vipersszel csapott volna össze a BL-ben, a skandináv országban végzett koronavírusteszt azonban két játékos esetében pozitív eredményt hozott. Ezzel kezdődött el a csapat kálváriája.

A két érintett játékosnak kint kellett maradnia karanténban, majd az újabb itthoni vizsgálatok hat másik játékos és két stábtag esetében mutatták ki a fertőzést. Az egészséges kerettagok előző hét elején kezdhették újra óvatosan az edzéseket, míg a válogatott játékosok szerdától összetartáson vettek részt.

Az FTC a karantén alatt elhalasztotta a Metz elleni BL-csoportmeccsét is a 3. fordulóból, valamint a Szombathely elleni bajnokiját. Ami a BL-t illeti, újabb halasztáshoz már nem járult hozzá az európai szövetség (EHF), így jelen állás szerint október 11-én le kell játszani Dániában az Esbjerg elleni találkozót.

„Mivel nagyon kevés hadra fogható játékosunk maradt, ráadásul nekik is ki kellett hagyniuk csaknem két hetet, halasztást kértünk az Európai Kézilabda-szövetségtől, de ezúttal nem adta erre áldását – mondta Bognár László, a kézilabda-szakosztály ügyvezető igazgatója a fradi.hu-nak. – Megértjük a döntést, hiszen később sem lenne egyszerű bepótolni az elmaradt találkozókat, de a helyzetünk ettől még igencsak nehéz. Úgy készülünk, hogy minden hadra fogható kézilabdázónkat benevezve lépünk pályára a dán bajnok otthonában…”

Ha abból indulunk ki, mely FTC-játékosok kerültek ki a magyar, illetve a német válogatott keretéből, elmondható, hogy átlövőben és beállóban igen kreatív megoldásokra lesz szükség Elek Gábortól. Valószínűleg a németek összetartására meghívott, de a magyar csapatban még meccs nélkül álló Alicia Stollét is nevezni kell.

Az FTC a tervek szerint péntekig itthon készül, majd szombaton utazik el Dániába, az Esbjerg elleni mérkőzés vasárnap 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik