Dijana Jovetic egyéves szerződést írt alá a Szombathelyi KKA csapatával (Fotó: SZKKA hivatalos oldala)

 

Az SZKKA hivatalos oldalán közölte, hogy egyéves szerződést kötött a Vácról érkező Dijana Joveticcsel. A horvát kézilabdázó a Lokomotiva Zagrebben kezdte a pályafutását, majd a kaproncai Podravka Vegetához igazolt, amellyel EHF-kupa-döntőt és KEK-döntőt is játszott. A Podravka után három évig a Krim Ljubljanában kézilabdázott, majd Dániába szerződött a Team Esbjerghez. A Buducsnoszt Podgoricánál érte el karrierje csúcsát, amikor a csapat játékosaként megnyerte a Bajnokok Ligáját. Jovetic 2015 januárjában írt alá a Váchoz, ahonnan négy és fél év után távozik.

Jovetic a szombathelyi klub hivatalos oldalán beszélt arról, hogy mit vár a következő idénytől.

„Mivel új csapatunk van, és több új játékost is igazolt a klub, a kezdeti időben az lesz a legfontosabb, hogy minél hamarabb megismerjük egymást a pályán és a pályán kívül is. Rengeteg munkára számítok. Tudom, hogy az SZKKA most jutott fel az NB I-be, így remélem, hogy az eddigieknél is több támogató áll mellénk. Szeretném, ha szép és modern kézilabdázással és remélhetőleg sok győzelemmel örvendeztethetnénk meg közönségünket!” – mondta az új igazolás.

A korábbi Vác-játékos szerint fontos a csapaton belüli összhang, s biztos benne, hogy az NB I-ben marad a szombathelyi csapat.

„Ismerem az edzőt, hiszen találkoztunk már egymás elleni meccsen az NB I-ben. Bízom abban, hogy hamar összekovácsolódik az új keret. Biztos vagyok benne, hogy az első osztályban maradunk, és reméljük, hogy valahol a mezőny közepén végzünk!” – tette hozzá Jovetic.