Bukarestben tisztes helytállásra futotta a tartalékos FTC-től

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 15:46
A nem várt esbjergi diadal után a Ferencváros női kézilabdacsapatára újabb, talán a legutóbbinál is nagyobb erőpróba várt, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a román fővárosba látogatott, ahol a CSM Bucuresti volt az ellenfele. Bár az FTC jól tartotta magát és kevés gólt kapott, a vereséget nem kerülhette el.

Bukarestben is jól játszott a Ferencváros, de a hazai győzelmet nem tudta megakadályozni (Fotó: MTI)
Bukarestben is jól játszott a Ferencváros, de a hazai győzelmet nem tudta megakadályozni (Fotó: MTI)
Bukarestben is jól játszott a Ferencváros, de a hazai győzelmet nem tudta megakadályozni (Fotó: MTI)
Bukarestben is jól játszott a Ferencváros, de a hazai győzelmet nem tudta megakadályozni (Fotó: MTI)
Bukarestben is jól játszott a Ferencváros, de a hazai győzelmet nem tudta megakadályozni (Fotó: MTI)

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 5. FORDULÓ

CSM BUCURESTI (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 25–19 (12–10)
Bukarest, zárt kapuk mögött. V:
M. Sá, V. Sá (portugálok)
CSM: J. GRUBISIC – Moisa 1, A. KLIKOVAC, Perianu 1, Pintea 2, Omoregie, DEMBÉLÉ 9. Csere: Dedu (kapus), LAZOVIC 5, NEAGU 6 (1), Cvijics, C. Martín, Smeets, Bazaliu 1. Edző: Adrian Vasile
FTC: Janurik – MALESTEIN 5 (3), STOLLE 4, Schatzl, Kovacsics 3, SZUCSÁNSZKI 4, Márton G. 2. Csere: Csiszár-Szekeres, Behnke 1, Ballai B., Bánfai V., Ferenczy D. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–4. 13. p.: 4–4. 18. p.: 5–7. 24. p.: 9–8. 38. p.: 16–12. 50. p.: 21–15. 58. p.: 23–19
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 5/3
MESTERMÉRLEG
Adrian Vasile:
– Fontos volt ez a mérkőzés, így rendkívül elégedett vagyok, hogy nyertünk és jó csapatjátékot nyújtottunk. Hatvan percen keresztül nagy koncentrációval kellett kézilabdáznunk, mert a legutóbbi meccsükön is láthattuk, hogy a ferencvárosiak hatalmas küzdők.
Elek Gábor: – Teljesen megérdemelten győztek a bukarestiek, nyilvánvaló volt, hogy a minőségi cserék eldöntik a mérkőzést. Az előző fordulóban sikerült bravúrt elérnünk fél csapattal, most viszont a második félidőben nem éreztem azt, hogy különösebb esélyünk lenne a győzelemre. Összességében nagyon büszke vagyok, mert ilyen összetételben is remekül harcoltunk és ameddig lehetett, megnehezítettük a CSM dolgát.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem várt egyszerű feladat a vírushelyzet miatt amúgy is hét játékosát nélkülöző Ferencvárosra Bukarestben, hiszen még teljes csapattal sem győzni járnak az ellenfelek a CSM otthonába. Hogy a hazaiaknál nem lehet kolbászból a kerítés, azt jelezte a bukarestiek egyenpólója, amelyen azt kérték valakiktől, hogy tartsák be az ígéreteiket...

Az mindenesetre segítette a zöld-fehéreket, hogy nézők nem mehettek be a létesítménybe, ezért a fergeteges biztatás nem segítette a románokat. Jól kezdett a Ferencváros, sokáig vezetett is, jó volt a védekezés, és a helyzeteket is szépen belőtték a magyarok. Nagyjából húsz perceg tartott ez az állapot, akkor összeszedték magukat a bukarestiek, és visszajöttek a meccsbe. A döntetlen körüli állás egészen a félidő legvégéig jellemezte a meccset, ekkor ugyanis kettővel elment a CSM, holott addig csak egy góllal vezetett, ha egyáltalán vezetett. 12–10

A második félidőben már nem maradt annyi erő a Fradiban, mint az elsőben volt, elsősorban a remekül játszó Dembélével az élen egymás után jöttek a hazai gólok, ráadásul a kapusuk is egyre többet védett.

Négygólos hátrányban még egyszer megrázta magát az FTC, feljött kettőre, és többször is támadhatott a hátrány csökkentéséért. Nem sikerült jobban felzárkózni, így aztán a sokat hibázó, ám azért fokozatosan elhúzó CSM hatgólos sikert aratott. A Ferencváros a végsőkig lassította a játékot, aminek meg is lett az eredménye, hiszen tisztességes eredményt ért el, még akkor is, ha ezért pont most nem járt a BL-ben. 25–19

További eredmények
Esbjerg (dán)–Vipers Kristiansand (norvég) 27–27 (12–12)
Szombaton játszották
Rosztov-Don (orosz)–Metz (francia) 30–26
(16–12)
Krim Ljubljana (szlovén)–BBM Bietigheim (német) 28–26 (12–16)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vipers Kristiansand (norvég)431117–107+107
2. Rosztov-Don (orosz)431111–105+67
3. CSM Bucuresti (román)431111–104+76
4. Metz Handball (francia)422121–115+64
5. Team Esbjerg (dán)4112110–107+33
6. Krim Ljubljana (szlovén)4112104–109–53
7. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA31268–72–42
8. Bietigheim (német)55139–162–230

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

60. perc: A végén Bazaliu lőtt még egy gólt, ezzel vége is, nyert a CSM. 25–19
59. perc: Dembélé
lőtt gólt gyors indulás után. 24–19
59. perc: Bazaliu
lövését mentette Janurik.
58. perc:
Újabb elrontott román támadás után Malestein lőtt szép gólt. 23–19
57. perc: Kovacsics
lövése talált utat a román kapuba. 23–18
57. perc: Pintea
maradt egyedül a hatosan, és kivételesen be is lőtte. 23–17
55. perc:
Elrontották a hazaiak a támadást, így lett jó Malesteinnek, aki megszerezte az első akciógólját. 22–17
55. perc: Bukaresti időkérés.
54. perc: Márton
a kapusba lőtte a helyzetét.
54. perc: Neagu lépésgyanúsan lőtt gólt. 22–16
53. perc: Perianu
a kapufát találta el, Szucsánszki viszont végre betalált. 21–16
52. perc: Szucsánszki
alsó lövése nem ment be. Mintha elfáradt volna az FTC.
52. perc: Ferencvárosi időkérés.
51. perc: Malestein ejtése a kapusé lett, a másik oldalon Neagu lőtt mellé.
50. perc: Dembélé labdát lopott, és most kezd elég nagy lenni a különbség. 21–15
50. perc: Neagu
lövése utat talált a bal alsóba. 20–15
49. perc: Behnke
harcolt ki hetest. A hetest Malestein magabiztosan bevágta. 19–15
49. perc: Neagu
lövése a sáncról pattant be. 19–14
48. perc: Schatzl
lőtt gólt, de rálépett a vonalra, ezért nem érvényes...
47. perc: Dembélét nem lehet tartani, ezúttal is belőtte. 18–14
46. perc: Bánfait
lökték meg lövés közben, maradt a labda az FTC-nél, majd passzívnál Kovacsics lőtt a kapus kezébe.
46. perc: Dembélé megtörte a jeget, szép ejtéssel szerezte meg a hatodik gólját. 17–14
45. perc: Stollét
kiküldték két percre, mert síp után dobta el a labdát.
44. perc: Újabb rontott CSM-támadás után zűrzavaros jelenetek a pályán, végül sikerült megállni, de Moisa labdát szerzett, Janurik viszont védte a ziccert.
43. perc: Cvijics a vonalra lépett, jöhetett a Fradi. Ballai lövését védte Grubisics.
42. perc: Janurik
óriási védése után Behnke kapott jó labdát, és be is lőtte. 16–14
41. perc:
Hetest kapott a Ferencváros, amelyet Malestein úgy lőtt be, hogy a kapufáról pattant be a kapuba a labda. 16–13
40. perc: Dembélé
ment ki két percre, mert belerúgott a labdába.
39. perc: Ballainál belemenést fújtak, Dembélé ziccerét azonban Janurik kifogta!
38. perc: Ferencvárosi időkérés.
38. perc: Márton hibázta el a bal szélről, szerencsére Neagu is rontott.
38. perc: Labdavesztés után Dembélé indult, és kihasználta a ziccert. 16–12
37. perc: Lazovicsot
jó lenne tartani, ez már az ötödik találata volt. 15–12
37. perc:
A románok gyorsan támadnak, a Ferencváros pedig lassan. Ez adja a meccs dinamikáját. Szucsánszki lövését védte Grubisics.
36. perc: Neagu került helyzetbe, de a kapufáról kijött a labda.
35. perc: Elvették a labdát a románoktól, húzta a Fradi a támadást, ameddig csak lehetett, aztán a reklamáló Kovacsicsot kiküldték két percre. Stolle azért belőtte. 14–12
34. perc: Márton lövését védte a kapus.
33. perc: Lazovics lendületes megindulás után a jobb alsóba bombázott. 14–11
32. perc: Stolle
lövése a blokkról ment mellé. A sarokdobás után Márton lőtt szép gólt a bal alsóba. 13–11
31. perc: Dembélé
mindenkit megvert lábbal, és ha már ott volt a hatoson, be is lőtte. 13–10

31. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

30. perc: Vége az első félidőnek, két góllal vezet a CSM. 12–10
30. perc: Szucsánszki
lövése ment mellé, Dembélé viszont belőtte a gyors támadást. 12–10
30. perc:
Fradi-passzív után Neagu lőtt fölé.
28. perc: Janurik szép védése után nem siette el a Ferencváros, amely a játék lassításával igyekezett tartani az ellenfelet.
28. perc: Stolle nagy lövését védte Grubisics.
27. perc: Neagu
mozgott üresbe, majd lőtt a kapuba. 11–10
27. perc:
Szép! Szucsánszki eresztette el messziről, és a labda szépen vágódott a bal fölsőbe. 10–10
26. perc: Lazovicsot
nem lehetett megállítani, a kapu jobb oldalába lőtt. 10–9
25. perc:
Hetest kapott a Fradi, és két kihagyott hetes után Malestein állt oda, ő pedig belőtte. 9–9
25. perc: Ferencvárosi időkérés.
24. perc:
Hetest kaptak a románok, amelyet Neagu a jobb fölsőbe lőtt. 9–8
23. perc:
Hosszú idők óta támadott már a Fradi, amikor Kovacsics a kapufát találta el.
22. perc: Behnke harcolt ki hetest, amelyet Szucsánszki a kapusba lőtt, de maradt a labda a Fradinál.
22. perc: Dembélére játszották ki a figurát, ő pedig a bal szélről szép gólt lőtt. 8–8
22. perc: Kovacsics
átkígyózott a védelmen, majd a bal alsóba lőtt. 7–8
21. perc: Stolle
ezúttal szabálytalanul fordult, a másik oldalon Pintea gyorsan egyenlített. 7–7
20. perc: Neagu
most eltalálta a kaput, be is ment a labda a jobb fölsőbe. 6–7
20. perc: Sokáig támadtak a románok, végül időt is kértek.
18. perc: Kovacsics
is betalált, egy szép betörés után lőtt a bal alsóba. 5–7
18. perc: Cvijics
rántotta le Stollét, mehetett le két percre.
17. perc: Perianu nem sokat vacakolt, pillanatok alatt szépített. 5–6
17. perc: Stolle
nagyon szívesen vállalkozik, és jól is tette, mert a jobb fölsőbe talált. 4–6
16. perc: Neagu
lövését védte Janurik!
15. perc: Cvijics
ellen fújtak a bírók, emberelőnyben támadott az FTC, Szucsánszki szépen ki is lőtte a bal fölsőt. 4–5
14. perc:
Kölcsönös hibázások után Behnke harcolt ki hetest, Pinteát pedig kiküldték két percre. A hetest Kovacsics a kapufára lőtte.
12. perc: Labdát szerzett az FTC, de egy rossz passz máris véget vetett a támadásnak. Gyorsan indult a CSM, Moisa pedig egyenlített. 4–4
12. perc: Kovacsics
lövése kiismerhető volt, védett is a kapus.
11. perc: Elek Gábor reklamált, kapott egy sárgát, így jöhetett a CSM. Nem sokáig, mert Pintea helyet csinált magának.
10. perc: Lazovics úgy jött, mint egy vonat, és kegyetlenül bevágta. 3–4
10. perc: Stolle
lövését most védte Grubisics.
9. perc:
Elvették a labdát a bírók a Fraditól, aztán Pinteánál fújtak belemenést.
8. perc: Pályán a nagy Neagu, de nem ő lőtte a gólt, hanem Dembélé a bal szélről. 2–4
7. perc: Janurik
védése után Stolle megint csak betalált, most a kapu közepébe. 1–4
6. perc:
Hibáztak a románok, végletekig kijátszotta a Fradi, végül Márton lőtt a léc alá. 1–3
5. perc: Szucsánszki
emelkedett magasra, és a kapus lába között talált a kapuba. 1–2
4. perc: Lazovics
8 méterről a jobb alsóba lőtt. 1–1
4. perc: Kovacsics
lövését védte Grubisics.
3. perc:
Újabb rontott lövés a hazaiaktól, Omoregie lőtt mellé.
2. perc: Stolle fordult be a védőfalba szabályosan, és megszerezte a vezetést. 0–1
2. perc:
Elrontott ferencvárosi támadás után sikerült megszerezni a labdát a románoktól.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a CSM tiszta feketében, a Fradi tiszta fehérben játszik.

A román csapat egyenpólóban futott ki, azzal a felirattal, hogy „Respectati-va promisiunea!” (Tartsátok be az ígéreteteket!). Lehet, hogy elmaradás van a fizetésekkel...

ELŐZMÉNYEK

Az esbjergi tizenhármakból bukaresti tizennégyek lesznek. Már a kezdés előtt jó hírt kaptak a Ferencváros női kézilabdacsapatánál, amely a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutásra is esélyes CSM Bucuresti otthonában lép pályára:a koronavírus miatt a felnőttkeretből hetek óta hiányzó nyolc játékos közül Julia Behnke újra Elek Gábor rendelkezésére áll. A német beálló tehát csatlakozott a legutóbbi fordulóban Esbjergben parádés győzelmet arató kilenc felnőtt kézilabdázóhoz, illetve a múlt héthez hasonlóan a négy ifjúsági korú tehetség is az együttessel tartott a román fővárosba. Ahol finoman fogalmazva is nehéz dolga lesz az FTC-nek, amely a dániainál is borítékolhatóan keményebb erőpróba elé néz.

„Nagyon nagy erőt, következő meccsekre nagy lökést nekünk a legutóbbi, esbjergi mérkőzés és győzelem, amelyet hatalmas sikerként éltünk meg mondta Márton Gréta, a 21 éves válogatott balszélsője. – Magunknak és a szurkolóinknak is bizonyítottuk, hogy nincs lehetetlen. Ettől függetlenül a helyén kezeljük ezt a sikert, és próbálunk a Bukarest ellen is ugyanígy teljesíteni – habár lehet, hogy a dániai csoda volt, és többször nem ismétlődik meg. Mindenesetre azon leszünk, hogy újra megmutassuk, történhet még hasonló velünk. A CSM Bucuresti-et tényleg senkinek sem kell bemutatni. Nagyon sok világklasszis játékosa van, kemény meccsre számítok, küzdenünk kell a két masszív beállóval, Crina Pinteával és Dragana Cvijiccsel, akik minden mérkőzésen sok gólt dobnak. A balátlövő Cristina Neaguról nem is beszélve – őt is keményen kell fogni. Olyan stratégiát kell kialakítanunk, hogy bírjuk erővel, és eredményesek legyünk.”

Neagunál álljunk meg egy pillanatra. A világklasszis balátlövő az október 3-i hétvégén rosszul lett, és pozitív lett a koronavírustesztje, ehhez képest rekordgyorsasággal felépült, a héten újrakezdte az edzéseket, és várhatóan játszik vasárnap. Dániában a tisztes helytállás volt a Fradi terve, amit sikerült (túl)teljesítenie. Most is ez lehet az irány, a junior-világbajnok szélső is kíváncsian várja, hogy mit tudnak kihozni az újabb feladatból. Az biztos, hogy mentálisan és lelkileg megerősödtek a ferencvárosiak az elmúlt hetek vírus okozta megpróbáltatásai közepette. Ahogy Márton is elmondta, a kötelező karantén és a tizenkét napos kihagyás után sikerült újra erőt venniük magukon, és lendületbe jöttek, emellett sokat gondolnak azokra a csapattársaikra, akik továbbra sem lehetnek velük. A drukkerek mellett nekik is bizonyítani szeretnének.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik