Női kézi BL: az alkalmazkodás a kulcsszó az új lebonyolítású idényben

PAPP BÁLINT, ROSKA EMESE BOGLÁRKAPAPP BÁLINT, ROSKA EMESE BOGLÁRKA
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 11:30
null
(Fotó: Dömötör Csaba)
Alkalmazkodni – ez a kulcsszó a női kézilabda Bajnokok Ligája elitsorozatában, amelyben a címvédő Győrre és az FTC-re is bivalyerős riválisok várnak.

 

Egy pillanatra képzeljük magunkat John Travolta, pontosabban Quentin Tarantino Ponyvaregény című kultikus filmjében az általa alakított Vincent Vega helyébe. Méghozzá abba a jelenetbe, amikor Vega az egész alkotást végigkísérő rejtélyes fekete aktatáska fölött állva mered maga elé, miközben gengsztertársa, Jules Winnfield (Samuel L. Jackson) azt kérdezi tőle: „Örülünk, Vincent?”     

TUDNIVALÓK
A BL lebonyolítása megváltozott, a 16 főtáblás klub két nyolcas csoportban küzd egymással, és 14 fordulós, körmérkőzéses rendszerben játszik. A két csoport utolsó két helyezettje kiesik, a nyolcasok első két-két helyezettje egyenesen bejut az oda-visszavágós negyeddöntőbe – a 3–6. helyezettek pedig szintén oda-visszavágós keresztjátékban küzdenek a legjobb nyolc közé jutásért, 3–6., 4–5. párokban. A negyeddöntő továbbjutói léphetnek pályára a jövő májusi budapesti négyes döntőben.
 Csoportkör:  szeptember 12.–február 14.
Rájátszás:  március 6–7. és március 13–14.
 Negyeddöntő :április 3–4. és 10–11.
Négyes döntő (Papp László Budapest Sportaréna):2021. május 29–30
  Tv:  
Sport Tv
Internet:  nemzetisport.hu, eurohandball.com, ehfcl.eurohandball.com/women

Vega válasza igen, mi azonban tipródva és töprengve várjuk a női kézilabda Bajnokok Ligája új idényének szombati rajtját. Vitathatatlan, az előző, márciusban a negyeddöntő előtt befagyasztott, majd végeredmény nélkül befejezettnek nyilvánított kiírás fejleményei, így az előbb szeptember elejére halasztott, végül törölt budapesti négyes döntő után örömteli, hogy az új szezon a tervek szerint elindulhat, miként az is, hogy a sorozatban negyedik győzelmére hajtó, topfavorit Győr mellett a mezőnyben (amelyben öt korábbi BL-győztes található) továbbra is van még egy magyar élklub, a Ferencváros. Szakmailag az is jó húzásnak tűnik, hogy a 16 résztvevő a négy négyes helyett immár két nyolcas csoportban küzd egymással sűrű program szerint – ráadásul a selejtező eltörlésével már csak a kontinens krémje, a vezető női nemzetek legjobb csapatai lépnek pályára hétről hétre. Így jó eséllyel kevesebb olyan kiütéses győzelmet és kevés szakmai relevanciát hordozó találkozót láthatunk, mint amilyen például legutóbb a győriek 46–21-es sikere volt az újonc cseh Baník Most ellen...

Az említett pozitív történések és változások ellenére is megannyi a kétely: a játék, a sportág nem változott, a körülmények azonban jócskán – a „tettes” pedig a világjárvány – mi más?! Mélységesen egyet lehet érteni Elek Gáborral, az FTC edzője nemrég úgy nyilatkozott nekünk, hogy a következő hetekben-hónapokban a következő lesz a vezérelv: alkalmazkodni, alkalmazkodni és alkalmazkodni!

A kétszeres BL-aranyérmes, a nyáron többek között az exgyőri Andrea Lekiccsel, az exváci Bárbara Arenharttal vagy a francia Allison Pineau-val erősítő, alapesetben a négyes döntőbe jutásra is jó eséllyel pályázó montenegrói Buducsnoszt a hírek szerint tíz játékosát kénytelen nélkülözni a horvát Koprivnica elleni rajton a koronavírus miatt (az érintettek a klub közleménye szerint meggyógyultak, de még nincsenek bevethető állapotban), így könnyen lehet, hogy a 32 éves, de már visszavonult Európa-bajnok és olimpiai második korábbi jobbszélső, immár klubelnök Radmila Petrovics is kénytelen lesz beugrani.
Extrém helyzet az is – sőt, nevezhetjük abnormálisnak –, hogy egy-egy külföldi meccsről hazatérve a győri és a ferencvárosi kompánia is kvázi karanténba kerül, csak az otthonuk és az edzéshelyszínek között mozoghatnak a játékosok és a stábtagok, amíg kézhez nem kapnak két negatív koronavírusteszt-eredményt. A heti, akár többszöri tesztelés ráadásul jókora pluszköltséget ró a klubokra.

Az ETO-val azonos nyolcasban szereplő podgoricaiakat már említettük az esélyesek között, ugyanakkor a Fradit is felvonultató pokolian erős A-csoportból szintén a végső sikerre aspirál a francia Grace Zaadit és a szerb Katarina Krpezs-Slezákot is megszerző, viszont a spanyol edzőzsenit, Ambros Martínt elveszítő Rosztov-Don (plusz nehezíti az oroszok dolgát, hogy Krpezs-Slezák, illetve az új svéd tréner, Per Johansson a beutazási nehézségek miatt egyelőre még nem tudott csatlakozni), az alapos vérfrissítésen átesett francia Metz, a Nora Mörkkel, Jana Knedlíkovával és Jeanett Kristiansennel erősödő norvég Vipers, illetve a szélsőséges teljesítményekre képes, ám változatlanul bombaerős játékoskeretű román kirakatcsapat CSM Bucuresti is.

Elek Gábor azt is leszögezte nemrég, hogy az lesz sikeres az új idényben, aki a legjobban idomul a megváltozott helyzethez. Mindentől függetlenül – legyen bármekkora közhely – egy biztos csak a következő évad kapcsán: semmi sem biztos. A magunk részéről pedig van egy olyan sejtésünk, a csapatok már annak is örülnének, ha az őszre tervezett kilenc csoporttalálkozójukat különösebb probléma nélkül, rendben és persze koronavírusos esetek nélkül abszolválhatnák...

A KÉPRE KATTINTVA NAGYOBB MÉRETBEN IS MEGTEKINTHETŐ!
A KÉPRE KATTINTVA NAGYOBB MÉRETBEN IS MEGTEKINTHETŐ!

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2020–2021
A MAGYAR CSAPATOK PROGRAMJA A CSOPORTKÖR 1. FORDULÓJÁBAN
SZOMBAT

A-CSOPORT
18.00:FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz), Érd (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
16.00:
CSZKA Moszkva (orosz)–Győri Audi ETO KC (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik