Női kézi BL: A Vipers nem hozta ki magából a maximumot, mi igen – Bódi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 17:51
Már az első félidőben tetemes előnyre tett szert a Győri Audi ETO KC a Vipers Kristiansand ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, s végül 31–22-es sikerrel jutott be a vasárnapi döntőbe. A mérkőzés után Bódi Bernadett és Fodor Csenge értékelt az NSO Tv-nek. 



„Nehezebb mérkőzésre számítottam, a Vipers nem hozta ki magából a maximumot, mi pedig igen
mondta Bódi Bernadett a final four elődöntője után. – Természetesen nagyon örülünk ennek a nagy különbségű győzelemnek, bízunk benne, hogy a formánkat átmentjük a döntőre is. Maradtak még tartalékaink, muszáj is, hogy legyenek, hogy újra beteljesítsük az álmunkat.”


„Nehezebb mérkőzésre számítottam, a Vipers nem hozta ki magából a maximumot, mi pedig igen
mondta Bódi Bernadett a final four elődöntője után. – Természetesen nagyon örülünk ennek a nagy különbségű győzelemnek, bízunk benne, hogy a formánkat átmentjük a döntőre is. Maradtak még tartalékaink, muszáj is, hogy legyenek, hogy újra beteljesítsük az álmunkat.”

Miután a Győr a félidőben már tíz góllal vezetett, és a norvégok a folytatásban sem tudták megtörni a magyar együttest, Danyi Gábor bátran forgathatta a csapatát. Noha Fodor Csengének nem ez volt az első Bajnokok Ligája négyes döntője, mégsem volt nyugodt, amikor a mester pályára küldte.

„Nagyon izgultam, de próbáltam ezt nem mutatni árulta el a balszélső. – Jól éreztem magam a pályán, gólt is lőttem, aminek nagyon örülök. Az idegességet pedig megpróbálom levetkőzni magamról.”

Videónkból az is kiderül, a lányok a Rosztov vagy a Metz csapatát látnák inkább ellenfélként a döntőben.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
GYŐRI AUDI ETO KC–VIPERS KRISTIANSAND (norvég) 31–22
(18–8)
Budapest,
Papp László Budapest Sportaréna,12000néző.Vezette:Alpaidze, Berjozkina (oroszok)
GYŐR:
LEYNAUD – BÓDI 4, Groot 1 (1), BRATTSET 8, E. AMORIM 4, V. Kristiansen 1, GÖRBICZ 6 (5).Csere:Kiss É., Grimsbö (kapusok), S. Oftedal 1, Anne Mette Hansen 1, Pintea 1, Tomori 1, Knedlíková 1, N. Mörk 1, Fodor Cs. 1.Edző:Danyi Gábor
VIPERS:
KATRINE LUNDE – Aune 2, Sulland 3, Reistad 3, M. Kristensen 1, ARNTZEN 5, Naes.Csere:Fagerheim (kapus), Waade 3, J. Kristiansen, Tomac 2 (1), Yttereng 2, Jonassen, K. Olsen, Morais, Refsnes 1.Edző:Ole Gustav Gjekstad
Az eredmény alakulása. 1. perc:
0–1.6. p.:4–1.15. p.:9–3.24. p.:15–5.37. p.:22–10.43. p.:23–16.52. p.:28–18
Kiállítások:
6, ill. 10 perc
Hétméteresek:
7/6, ill. 2/1

Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)25–27 (8–15)
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA)
DÖNTŐ – MÁJUS 12.
Vezeti:Joanna Brehmer, Agnieszka Skowronek (lengyelek)18.00(Tv:Sport1)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 12.
Vezeti:Maike Merz, Tanja Schilha (németek)15.15(Tv:Sport1)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 11.
Vipers Kristiansand (norvég)–Győri Audi ETO KC
Vezette:Viktorija Alpaidze, Tatjana Berezkina (oroszok)
22–31 (8–18)
Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)
Vezeti:
Kursad Erdogan, Ibrahim Özdeniz (törökök)
18.00(Tv:Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik