Női kézi BL: a rangadót nyerő Vipers az egyedüli hibátlan

Vágólapra másolva!
2020.10.10. 19:51
null
Már csak a Vipers hibátlan a mezőnyben (Fotó: AFP, archív)
A női kézilabda Bajnokok Ligájában egyedül a Vipers Kristiansand maradt hibátlan, mivel az A-csoport 4. fordulójában a CSM Bucuresti ellen gyakorlatilag végig vezetve 30–25-re győzött.

 

Érdekesség, hogy a Cristina Neagut koronavírus-fertőzés miatt nélkülöző bukaresti csapatból hárman, Crina Pintea, Barbara Lazovic (7-7) és Carmen Martín (6) is eredményesebbek voltak, mint a házigazdából bárki, de rajtuk kívül az egész csapat csak ötször volt eredményes.

Az A-csoport másik meccsén a Metz már az első félidő végére tekintélyes előnyt szerzett, a másodikban volt már közte 11 gól is (32–21), ehhez képest „csak” hattal kapott ki a Krim Ljubljana (33–27).

A B-csoportban a Buducsnoszt Podgorica a kiegyenlített első félidőt követően egy 5–0-s sorozatot mutatott be a második játékrész elején (17–13), de ezt a fórt hamar eltüntette a Brest (17–17), és a végjátékban még vezetett is (21–22), hogy aztán mindkét csapat egy ponttal gazdagodjon (22–22). Ez az első pontja a koronavírus által sújtott Podgoricának.

A Győr sikeréről élő tudósítással jelentkeztünk, a magyar csapat győzelmével a B-csoportban elfogytak a hibátlanok, így csak az A-csoport rangadóját megnyerő Kristiansand maradt százszázalékos.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA,
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

A-CSOPORT
Metz Handball (francia)–Krim Ljubljana (szlovén) 33–27 (19–11)
Vipers Kristiansand (norvég)–CSM Bucuresti (román) 30–25 (14–12)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vipers Kristiansand (norvég) 3 3 90–80 +10 6
2. Metz Handball (francia) 3 2 1 95–85 +10 4
3. CSM Bucuresti (román) 3 2 1 86–85 +1 4
4. Rosztov-Don (orosz) 2 1 1 49–48 +1 3
5. Team Esbjerg (dán) 2 1 1 62–56 +6 2
6. Krim Ljubljana (szlovén) 3 1 2 76–83 –7 1
7. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 1 1 25–26 –1 0
8. Bietigheim (német) 3 3 82–102 –20 0

 

B-CSOPORT
Győri Audi ETO KC–Odense HB (dán) 32–25 (16–11)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Brest (francia) 22–22 (12–12)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 4 2 2 127–105 +22 6
2. Brest Bretagne (francia) 4 2 2 116–97 +19 6
3. Odense Handbold (dán) 4 3 1 117–101 +16 6
4. CSZKA Moszkva (orosz) 3 2 1 82–69 +13 5
5. Podravka (horvát) 3 1 2 82–95 –13 2
6. Borussia Dortmund (német) 3 1 2 82–98 –16 2
7. Buducsnoszt (montenegrói) 4 1 3 91–106 –15 1
8. Ramnicu Valcea (román) 3 3 62–88 –26 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik